|
-vissza a tartalomhoz-
Fűszerek
Harissza:
Pirospaprikából készült fűszerkrém fokhagymával, kevés korianderrel, olajjal pürévé keverve.
Ha nincs kedvünk vacakolni vele, magyar csípős piros arannyal helyettesíthetjük, mert hasonló.
Ras el hamad:
Fahéjból és szárított rózsalevélből készült fűszerkeverék. Mozsárban törjük össze, lehetőleg közvetlenül a felhasználás előtt.
Rózsavíz:
Egy széles szájú (1 literes) üveget töltsünk meg friss rózsaszirommal, majd töltsük fel vízzel. Az üvegbe tegyünk még egy csipetnyi szalicilt, és hűvös helyre állítsuk. Időnként rázzuk fel. Egy hét múlva ruhán szűrjük át, majd újabb csipetnyi szalicil hozzáadása után öntsük át egy hosszú nyakú üvegbe és jól zárjuk le.
Narancsvíz:
Egy széles szájú (1 literes) üveget töltsünk meg olyan narancshéjjal, amelynek előzőleg kivágtuk fehér, keserű belső részét.
Töltsük fel vízzel. Csipetnyi szalicillal szintén hűvös helyre állítsuk. Időnként ezt is felrázzuk. Egy hét múlva ruhán átszűrve, csipetnyi szalicillal hosszúnyakú üvegbe töltve jól lezárva - hosszú ideig eláll.
Laban ma seil:
A puha, érett juhsajtot olajban pépessé, krémszerűvé törjük össze.
|
-vissza a tartalomhoz-
Ambassador saláta Irán
Hozzávalók: 2 zöldhagyma (vékonyra szeletelve), 4 db paradicsom, 1 kávéskanál apróra vágott kakukkfű, 1 dl felvert tejszín, 3 evőkanál apróra vágott petrezselyem, 1 uborka, 12 db olajbogyó, 10 dkg túró, 1dl zöldmártás, 1 mokkáskanál só, 1 kávéskanál pirospaprika
A paradicsomot és uborkát vágjuk nagyon vékony szeletekre. Rakjunk le egymás után rétegeket: egy-egy sor paradicsom, petrezselyem, uborka, pirospaprika, zöldhagyma. Keverjük össze a zöldmártást a felvert tejszínnel és öntsük a salátára.
Gyúrjuk össze a túrót a kakukkfűvel, formáljunk belőle apró gömböket és helyezzük körbe díszítésül.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arany tök
Hozzávalók: 1 fej hagyma, 2 evőkanál vaj, 1 kg tök, 3 db tojás, 25 dkg reszelt sajt, szerecsendió, só, bors, ízlés szerint, 4 pohár joghurt
A tököt megtisztítjuk, belsejét kiszedjük. Kb. 3 cm-es kockákra vágjuk, gyengén megsózzuk, majd néhány percig sós vízben főzzük. Egy tűzálló tálban a vékonyra felszeletelt hagymát megpároljuk. A levéből gyengén kinyomkodott tököt beletesszük.
A tojást összekeverjük a reszelt sajttal, Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük és leöntjük fele a tököt. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, amíg aranysárga nem lesz. Melegen tálaljuk. Személyenként 1-1 pohár joghurtot is teszünk hozzá az asztalra.
|
-vissza a tartalomhoz-
Biryani - iraki rizses, mazsolás hús
Hozzávalók: 20 dkg rizs, 50 dkg csirke vagy birkahús, 1/2 kávéskanál sáfrány, 1/2 teáskanál petrezselyemzöld, 10 dkg mazsola, 5 dkg vaj, só-bors, ízlés szerint.
A rizst megmossuk, leszúrjuk. Két dekagrammnyi vajat felforrósítunk, rátesszük a rizst és kb. 3-4 percig kavargatjuk rajta.
Ezután forró vizet öntünk rá, kb. kétszer annyit, mint a rizs térfogata. Ezután megsózzuk, lefedjük, felforraljuk majd lefedve a tűzhely szélére (takaréklángra) tesszük. Párolás közben a rizst nem szabad kevergetni, mert csirizes lesz, csak villával forgassuk, de óvatosan, hogy a szemek össze ne törjenek.
A rizs kb. 20-25 perc alatt megpuhul.
A csirke vagy birkahúst enyhén sós vízben külön megfőzzük. Ha megfőtt, kockákra vágjuk és 3 dekagrammnyi vajon megpirítjuk. Ezeket a húsdarabokat összekeverjük a megpuhult rizzsel, a vízben áztatott mazsolával, majd sózzuk, borsozzuk. Sáfrányt és finomra vágott petrezselymet hintünk rá és még melegen tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Eggah bi betingan - padlizsános tojáslepény
Hozzávalók: 2 db nagy padlizsán, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 4 db tojás, 2 evőkanál vaj, só-bors, ízlés szerint, 4 teáskanálnyi olaj
A padlizsánt külső héjától megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, gyengén lesózzuk és fél órán át hagyjuk szitán lecsorogni. Ezután annyi sós vízben, hogy éppen ellepje, puhára főzzük. Majd leöntjük róla a vizet. A tojásokat villával felverjük, sóval, borssal ízesítjük és belekeverjük a megfőtt padlizsánkockákat. Az apróra vágott hagymát a vajon puhára pároljuk és ezt is hozzáadjuk.
Egy palacsintasütőben az olajat felforrósítjuk, s annyi lepényt sütünk, ahány tojásból készült. Kis lángon szép világosbarnára sütjük mindkét oldalát. A tetejét zúzott fokhagymával és petrezselyemzölddel hintjük meg.
|
-vissza a tartalomhoz-
Eggah bi ful akhdar - omlett babbal
Hozzávalók: 20 dkg nagyszemű bab, 4 db tojás, 4 kávéskanál tej, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál petrezselyemzöld, só-bors, ízlés szerint.
A babot válogatás után előző nap vízbe áztatjuk. Másnap a megduzzadt babot 1 liter enyhén sós hideg vízbe feltesszük főni.
Ha megfőtt leszűrjük, félretesszük.
Az omletthez személyenként 1 tojást számítunk. A tojássárgákat elkeverjük a tejjel, a liszttel, sóval, borssal és végül hozzávegyítjük a tojások felvert habját. Ezután a puhára főtt babot az omlett alapanyagával óvatosan összekeverjük.
Palacsintasütőben az olajat felhevítjük, és annyi babos omlettet sütünk belőle ahány tojásból készült.
Ne süssük túl gyorsan, hogy a bab is jól átsüljön! Ha kész, tálra csúsztatjuk, a tetejét finomra vágott petrezselyemmel meghintve tálaljuk. Salátával fogyasztva ízletes és laktató, akár főételnek is.
|
-vissza a tartalomhoz-
Ful medames
Hozzávalók: 20 dkg száraz nagyszemű barnabab, 4 db keménytojás, 1 csomó petrezselyemzöld, 4 teáskanálnyi citromlé, 2 gerezd fokhagyma, 4 teáskanálnyi olívaolaj, só-bors ízlés szerint.
A babot előző este beáztatjuk, elkészítés előtt a vizet leöntjük róla és 1 liter, són szétnyomkodott fokhagymás-sós vízben 2 és fél órán át, főzzük, amíg puha lesz. Ekkor a vizet leöntjük róla.
Közben megterítünk.
Az asztalra leveses tányérokat teszünk. Minden tányérba 1 kemény tojást helyezünk. Erre szedjük rá a babot, és jól megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel. Adunk még hozzá 1-1 teáskanálnyi olívaolajat, 1-1 teáskanálnyi citromlevet majd ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.
Külön edénybe az asztalra helyezünk még gerezdekre bontott fokhagymát, citromlevet és olajat, amit - ha szükséges - mindenki kedvére használ.
Megjegyzés: Az arabok szerint e recept a fáraók idejéből származik.
|
-vissza a tartalomhoz-
Hamis falafel
Hozzávalók: 40 dkg fehérbab, 2 evőkanál vaj, 1 tojás, 1 dkg cukor, 4 dl tej, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 1/2 kávéskanálnyi őrölt köménymag, 1/2 kávéskanálnyi tört koriander, 2 dkg élesztő, 4 evőkanál olaj, csípős paprika, só-bors, ízlés szerint.
A babot megtisztítjuk, 24 óráig áztatjuk. Másnap 1 liternyi enyhén sós vízben megfőzzük. A puhára főtt babot jól lecsurgatjuk és átpaszírozzuk. Ezután összegyúrjuk az átpasszírozott babot a vajjal, a tejben megfuttatott élesztővel, majd fűszerezzük, összekeverjük a többi hozzávalóval, és alaposan összedolgozzuk, hogy puha, lágy masszát nyerjünk. Ezt a masszát húsdarálón kétszer átdaráljuk, majd 4 cipóba osztjuk és langyos helyen 1/2 órát pihentetjük.
Ezután 4-5 cm-es lepényekre osztjuk szét melyeket egy negyedórára újra csak pihentetni kell. Pihentetés után forró olajban sötétbarnára sütjük. Melegen tálaljuk.
Kínálhatunk hozzá paradicsomot vagy uborkasalátát.
Megjegyzés: Egyiptomban ez az étel nagyon népszerű. Reggelire, ebédre és vacsorára is fogyasztják. Ha főételként eszik, sok salátát és kenyeret is kínálnak hozzá.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iráni burgonyasaláta (Barchevanli)
4 db héjában főtt burgonya, 4 db sárgarépa, 2 kemény tojás negyedelve, só, bors, 1 kk. összevágott tárkony, 25 dkg mirelit vagy friss zöldborsó, 1 felaprított hagyma, 1-2 ek. ecet, 3 ek. olaj, 1 ek. majonéz.
A főtt burgonyát negyedekre vágjuk, kihűtjük.
A borsót sós vízben megfőzzük, leszűrjük, kihűtjük.
Összekeverjük a burgonyát, borsót, sózzuk, borsozzuk. Ráöntjük az olajat, ecetet, összekeverjük a hagymával, tárkonnyal, ráreszeljük a répát.
A tojásokat majonézbe mártjuk, körberakjuk velük a salátát.
Jól behűtve tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iráni zellersaláta
1 csésze 4 cm-esre vágott levél nélküli zellerszár, 2 cs. víz, 1 húsleveskocka, 1 ek. citromlé, 1 ek. olívaolaj, só, bors, 1 tk. finomra vágott zellerlevél.
Lassú tűzön, lefedve főzzük a zellerszárat 30 percig, öntsük le róla a vizet.
Keverjük össze a citromlevet, olajat, sót, borsot. Tegyük bele a zellert, szórjuk rá a leveleket.
|
-vissza a tartalomhoz-
Káposztasaláta almával (Irán)
1 csésze hámozott, reszelt alma, 2 cs. apróra vágott káposzta, 2 ek. apróra vágott petrezselyem, 2 ek. borecet, 3 ek. olívaolaj, só, bors.
Összekeverve hagyjuk állni 15 percig.
|
-vissza a tartalomhoz-
Keleti gyümölcssaláta
Hozzávalók: 10 dkg szárított sárgabarack, 10 dkg füge, 10 dkg datolya, 10 dkg mazsola, 10 dkg porcukor, 10 dkg dió, 10 dkg juhsajt, 1/2 kávéskanál narancsvíz
A gyümölcsöket egy agyagedénybe tesszük, s annyi forró vizet öntünk rá, hogy a víz éppen csak ellepje.
Néhány óra múlva leöntjük a vizet. Majd újra friss vizet forralunk, és a tűzről levéve cukorral és narancsvízzel ízesítjük, és ezt öntjük a gyümölcsökre. Lehűlés után kis csészékbe szedjük, juhsajttal és őröld dióval szórjuk meg a tetejét.
Jól behűtve kínáljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Kosari
Hozzávalók: 2 csésze rizs, 2 csésze lencse, 20 dkg makaróni, 2 fej hagyma, 4 db paradicsom, 1 evőkanál olaj, só-bors-, paprika, ízlés szerint
A lencsét megtisztítjuk, megmossuk és enyhén sós vízben feltesszük főni. A több, váltott vízben átmosott rizst is megfőzzük, gyengén sós, borsos vízben. A makarónit enyhén sós vízben kifőzzük, levét alaposan lecsurgatjuk.
Természetesen mindhármat külön-külön edényben főzzük meg, mert mindegyiknek más a főzési ideje! (Kezdőknek)
A vékony karikákra szeletelt hagymát olajban üvegesre pároljuk, félretesszük.
Ma minden megfőtt, az egészet rétegesen egy cseréptálba halmozzuk: alul legyen a rizs, azon a lencse majd a makaróni, végül a párolt hagyma.
Sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk ízlés szerint, s a tetejére paradicsomszeleteket teszünk, ezzel díszítjük.
Megjegyzés: Különösen az egyiptomi falvakban nagyon népszerű, majdhogynem népi étel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mandulasaláta
Hozzávalók: 20 dkg mandula, cukor-só, ízlés szerint, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom leve, 1 dl olaj, 2 evőkanál petrezselyemzöld
A mandulát leforrázzuk, héját lehúzzuk, megszárítjuk. Ráfacsarjuk egy citrom levét, ráöntjük az olajat, cukorral, zúzott-sózott fokhagymával ízesítjük.
Durvára tört mandulával és finomra vágott petrezselyemzölddel díszítjük. Üvegtálban tálaljuk.
Megjegyzés: A mandulát a meleg éghajlatú arab országokban gyakran használják étkezésre, ízesítésre. A mandulasalátát az arab konyhán hideg halhoz vagy szárnyasokhoz szervírozzák.
|
-vissza a tartalomhoz-
Pakisztáni saláta
5-6 ek. olaj, 1-2 hámozott padlizsán 3 cm-es kockákra vágva (lesózzuk, 20-30 percig állni hagyjuk, hogy ne legyen keserű, majd a vizet leöntjük róla és leöblítjük), 1 gerezd fokhagymapép, 2 dl tejföl, sózni nem kell, mert a padlizsán kissé sós marad, salátalevél, aprított petrezselyem.
Forró olajban megsütjük a padlizsánt, tálra tesszük, elkeverjük a fokhagymával, tejföllel és hűtőbe tesszük.
Salátalevélen, petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sárgarépás narancssaláta (Kuvait)
3 reszelt sárgarépa, 2 kicsi gerezdekre szedett, lehártyázott narancs, 0,5 citrom leve, 1,5 tk. porcukor, csipet gyömbér, késhegynyi fahéj.
Keverjük össze a citromlevet, cukrot, gyömbért.
Tegyük a répát kúp alakban egy tál közepére, rakjuk köré a narancsot. Öntsük rá az öntetet. Szórjuk be fahéjjal.
|
-vissza a tartalomhoz-
Tunéziai brik
Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 5 evőkanál olaj, kevés zsemlemorzsa
A töltelékhez: 3 evőkanálnyi reszelt sajt, 2 dkg vaj, 5 dkg párolt gomba, 1 teáskanálnyi petrezselyemzöld, 1 db tojás, ízlés szerint só, bors.
Egy nagyobb konyharuhát (vagy kisebb terítőt) belisztezünk, közepére helyezzük a kihajtogatott réteslapot. A tésztát meglocsoljuk meleg olajjal, meghintjük zsemlemorzsával.
Erre rakjuk az előre elkészített, jól elkevert reszelt sajtos, párolt gombás, tetszés szerint fűszerezett tölteléket. A gomba párolása kevés vízzel történik, fedő alatt (pici sóval) szinte a saját levében puhul meg.
A réteslapot megtöltés után a konyharuha segítségével rúd alakúra hempergetjük, majd a rudat szétvágjuk kisebb kockákra, és ezt a kocka alakú rétestésztát forró olajban kisütjük. Az aranybarnára sült brikről az olajat lecsurgatjuk és melegen tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iráni lencseleves
30 dkg lencse, 4 ek. olaj, 2 gerezd apróra vágott fokhagyma, 3 ek. aprított zellerszár, 1 karikára vágott sárgarépa, 1 hámozott, kimagozott, apróra vágott paradicsom, 1 ek. citromlé, 1 ek. aprított petrezselyem, só, bors.
Áztassuk 4-5 óráig a lencsét.
Pirítsuk üvegesre az olajban a fokhagymát, adjuk hozzá a lencsét, vizet, zellert, répát. Lassú tűzön, lefedve főzzük 1-1,5 óráig vagy, amíg megpuhul. Vegyük le a tűzről, keverjük össze a paradicsommal, sóval, borssal. Főzzük még 15 percig.
Tálalás előtt adjuk hozzá a citromlevet, petrezselymet.
|
-vissza a tartalomhoz-
Joghurt-sorba
Hozzávalók: 1/2 liter húsleves (kockából is lehet), 4 pohár joghurt, 4 evőkanál vaj, 4 evőkanál liszt, só-szerecsendió, ízlés szerint, egy csipet bors, néhány szál kapor.
A húslevest és a joghurtot összekeverjük. A vajon megpirítjuk a lisztet majd hozzáöntjük a húslevessel vegyített joghurtot és együtt felforraljuk. Tálalás előtt ízlés szerint sózzuk, ízesítjük s meghintjük apróra vágott kaporral.
|
-vissza a tartalomhoz-
Jordán velőleves
Kevés vajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát és hozzáadjuk a metéltre vágott vegyeszöldséget. Kevés vizet öntünk alá, amelyet egy húsleveskockával, sóval, törött borssal ízesítünk, és félig puhára pároljuk. Ekkor belerakjuk a tisztított és kockákra vágott marhavelőt és a paradicsompürét, valamint a szintén kockákra vágott burgonyát. Csontlével felengedjük, és együtt puhára főzzük. Ha szükséges, akkor vajas rántással besűrítjük.
Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel meghintjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Libanoni leves
2 ek. vaj, 2 kisebb felaprított hagyma, 2 cm-es fahéj, 0,5 kg kockára vágott bárányhús, 2 szál zellerlevél, 1 cs, petrezselyem, 1 sárgarépa s4 felé vágva, ,75 l víz, 1 hámozott, kimagozott nagy darabokra vágott paradicsom, bors, só, vékony leves-metélt, 1 ek. citromlé.
Pirítsuk üvegesre a hagymát a fahéjas vajban. Adjuk hozzá a húst, zellert, petrezselymet, répát, vizet. Lassú tűzön, lefedve főzzük majdnem puhára a húst. Tegyük bele a paradicsomot, borsot, sót. Főzzük még 20 percig, majd tegyük bele a tésztát.
Ha elkészült, keverjünk bele citromlevet. Forrón tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Makarónis birka-bableves
Hozzávalók: 1 kg birkafarok, 1/2 kg birkakaraj, 20 dkg paradicsom, 2 fej hagyma, 20 dkg fehér bab, 10 dkg makaróni, 1/2 tök, 2 dl olaj, kakukkfű, babérlevél, fokhagyma, petrezselyemzöld, feketebors, sáfrány (ízlés szerint)
Előző napon vízbe áztatjuk a babot. A birkafarkot, és a karajt szintén beáztatjuk, majd apró darabokra vágjuk.
Tisztítsuk meg és vágjuk apróra a hagymát és a paradicsomot.
Egy kuktában melegítsük fel az olajat, pirítsuk meg benne a hagymát, majd a paradicsomot is tegyük hozzá. Végül adjuk hozzá a felvágott húst. Tegyük bele továbbá a meghámozott, kockákra vágott tököt, a kakukkfüvet és a babérlevelet.
Sózzuk meg, borsozzuk meg, szórjuk meg sáfránnyal. Öntsünk hozzá 2 liter meleg vizet és végül a babot, melyet előzőleg legalább 12 órán át, áztattunk. Főzzük lassú tűzön 2 órán keresztül.
Az utolsó félórában tegyük bele a kockákra vágott tököt, a kakukkfüvet és a babérlevelet.
Törjük fel kisebb darabokra a makarónit és enyhén sós vízben külön főzzük meg.
Csurgassuk le és adjuk a sorbához (levesünkhöz) 5 perccel a tálalás előtt.
Tálalásnál apróra vágott petrezselyemzölddel, fokhagymával ízesítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Tunéziai birkaragu
Hozzávalók: 1 kg birkahús (sertéshús), 2 evőkanál olaj, 10 dkg vaj, 1 fej hagyma, kevés cukor, 1/2 pohár víz, 6 db paradicsom, 1/2 pohár joghurt, fokhagyma, só, bors, petrezselyemzöld ízlés szerint.
A birkát a faggyútól (zsírtól) megtisztítjuk, s ecetes vízben jól kiáztatjuk, így el tudjuk venni a jellegzetes ízét, szagát. Természetesen, akit nem zavar, ezt a lépést kihagyhatja!
A konyhakész, kis darabokra vágott húst vajban átsütjük, megsózzuk.
Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet s néhány percig együtt pároljuk.
Megszórjuk egy kevés cukorral s felöntjük a 1/2 pohár vízzel. Majdnem puhára pároljuk.
A paradicsomot meghámozzuk, felszeleteljük, megsózzuk, s egy órát állni hagyjuk. Majd olajban párolva sűrű szósszá főzzük fel, s a már majdnem puha húshoz adjuk.
További 20 percet együtt pároljuk a hússal.
Tálaláskor tesszük bele a joghurtot.
Megjegyzés: Tunéziában kenyérrel szervírozzák, amit gyakran mártogatnak bele a sűrű szószba.
|
-vissza a tartalomhoz-
Abe gust (Irán)
0,5 kg báránytarja, 1 kg báránylapocka, 0,5 kg báránycsípőfartő, 1 bárányfarok, 2 hagyma, 2 csésze áztatott fehérbab, 1 cs. sárgaborsó, csipet kurkuma, 1 hámozott paradicsom, bors, só, 1 ek. citromlé, darabka száraz citromhéj, 5 szem burgonya.
Tegyük a húst, hagymát, babot, borsót, borsot, sót vasfazékba annyi vízzel, hogy ellepje. Lassú tűzön, lefedve pároljuk 2 órát. Adjuk hozzá a kurkumát, paradicsomot, citromlevet, - héjat, burgonyát. Főzzük még 3 óráig.
Vegyük le a tűzről, szűrjük a levest melegített levesestálba. Kockára vágott friss kenyérrel tálaljuk.
A húst csontozzuk ki, a babbal, borsóval, burgonyával, fűszerekkel együtt zúzzuk szét, keverjük jól össze. Forrón tálaljuk a vasfazékban.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab saslik (Libanon)
1 kockára vágott báránycomb, 1 dl salátaolaj, 2 dl fehérbor, 1 csésze apróra vágott hagyma, késhegynyi őrölt kömény és fahéj, bors, só.
Keverjünk mindent össze, hagyjuk állni 1 órát.
Húzzuk grillpálcára a húskockákat, tegyük forró grillbe. Süssük 10-12 percig. Locsolgassuk a páclével. Ne száradjon ki.
|
-vissza a tartalomhoz-
Aszalt kajszibarackkal töltött csirke (Irán)
1,5 kg-os csirke, 3 ek. vaj, 0,5 csésze apróra vágott hagyma, 35 dkg aszalt kajszi áztatva és apróra vágva, só, bors, 0,5 tk. őrölt fahéj.
2 ek. vajban pirítsuk üvegesre a hagymát, tegyük bele a barackot, fonnyasszuk 5 percig. Tegyük bele a sót, borsot, fahéjat. Keverjük össze, töltsük meg a csirkét. Tűzzük be a nyílásokat, kenjük 1 ek. vajjal, sózzuk meg, tegyük alufóliába.
Előmelegített forró sütőben süssük 1 órát.
Forró rizzsel tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Bárány aszalt szilvával
Hozzávalók: 1 kg bárány vagy birkacomb, 3 evőkanál olívaolaj, 30 dkg aszalt szilva, 2 fej hagyma, 1 kávéskanál fahéj, 1/2 kávéskanál sáfrány, 1/2 kávéskanál őrölt bors, 1 kávéskanál narancsvíz, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, só ízlés szerint.
A húst kisebb darabokra vágjuk, majd a vajon hirtelen tűznél süssük át. Ha megpirult, adjuk hozzá a megtisztított, vékony karikákra vágott hagymát s ezzel együtt még egyszer átpirítjuk. Majd hintsük meg liszttel és keverjük össze. Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje a húst és fedő alatt lassú tűzön addig pároljuk, amíg a hús omlós, puha lesz. Ezután sózzuk és ízesítjük fahéjjal, sáfránnyal, borssal.
Tálalás előtt egy órával adjuk hozzá az aszalt szilvát - amit előző este beáztattunk. Pár szemet a tetejére teszünk díszítésnek. Szintén tálalás előtt locsoljuk meg a húst narancsvízzel és szórjuk meg vaníliás cukorral. Kenyeret vagy rizst szervírozhatunk hozzá.
|
-vissza a tartalomhoz-
Bárányhússal töltött birsalma (Irán)
6 közepes nagyságú birs, 12 ek. darált bárányhús, 3 ek. főtt, passzírozott zöldborsó, 3 ek. reszelt hagyma, só, bors, 2 ek. olaj, 1 ek. méz, 2 ek. vaj, víz.
Vágjuk ki a birs csutkás részét, öntsünk rá forró vizet, hagyjuk állni 20 percig.
Pirítsuk üvegesre a vöröshagymát az olajban. Adjuk hozzá a húst, borsót, borsot, sót és keverjük össze. Töltsük meg a birseket, állítsuk szorosan egymás mellé tűzálló edényben. Öntsünk rá 2 ujjnyi vizet, locsoljuk meg mézzel, tegyünk rájuk darabka vajat. Lassú tűzön lefedve pároljuk 25-30 percig, míg megpuhul.
Forrón tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Bárány kusa
Hozzávalók: 50 dkg bárány vagy birkacomb, 2 kis fej hagyma, 1 kg burgonya, 1 db citrom, 1 dl olívaolaj, só-bors, ízlés szerint, 1 kávéskanál petrezselyemzöld.
A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és 1 cm-es karikákra vágjuk. A báránycombot kis kockákra (kb. 2 cm-es) vágjuk. Ezután mázas cserépedénybe tesszük a húst, a burgonyát és sózzuk, borsozzuk, alaposan összekeverjük.
A burgonyás húsra ráöntünk 1 dl olajat, amelyen előzőleg az apróra vágott hagymát megfonnyasztottuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy a húst éppen csak ellepje.
Ezután ráfacsarjuk egy citrom levét, az egészet lefedjük és felforraljuk, majd lassú tűznél még 1 órán át, sütjük.
Ha szép pirosas-barna, a tetejét petrezselyemmel megszórjuk és tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Birkacomb tejben főtt rizzsel
Hozzávalók: 1 kg birkacomb, 1 fej vöröshagyma, 2 csésze tej, 2 csésze víz, 2 csésze rizs, 20 dkg vaj, 2 evőkanál petrezselyemzöld, fokhagyma, só, bors, ízlés szerint, 4 db paradicsom vagy uborka
A húst kis darabokra vágjuk és bő, sós forró vízben egyszer felforraljuk, majd levétől leszűrjük. A hagymát finomra vágjuk, a vajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a leszűrt húsdarabokat, fokhagymával, sóval, borssal együtt pároljuk.
Amikor a hús már puha kivesszük, és melegen tartjuk. A szaftját 2 csésze vízzel felöntjük, hozzátesszük a tejet, és egy kevés cukorral felforraljuk. Végül beletesszük a rizst és addig főzzük, amíg puha s egészen sűrű nem lesz. Bőven fűszerezzük borssal, petrezselyemzölddel. Ezután a sűrű rizst átszedjük egy előmelegített cserép vagy tűzálló tálba, ráöntjük az olvasztott, forró vajat és ízlésesen elhelyezzük rajta a megborsozott, megsózott húsdarabokat. Paradicsom vagy uborkasalátával tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Csirkehússal töltött alma (Irán)
6 nagy savanykás alma, 6 ek. darált, főtt csirkemell, 2 ek. főtt, passzírozott sárgaborsó, 2 ek. reszelt hagyma, 1 mk. őrölt fahéj, 1/4 mk. őrölt szegfűszeg, késhegynyi bors, só, 2 ek. vaj, 1 ek. citromlé, 2 dl víz, 1 ek. zsemlemorzsa, 1 tk. porcukor.
Pirítsuk üvegesre a hagymát 1 ek. vajon, tegyük bele a húst, fahéjat, szegfűszeget, borsot, borsót. Keverjük össze, vegyük le a tűzről.
Vágjuk le az alma tetejét, óvatosan szedjük ki mélyen a magos részt, úgy, hogy nagy üreg legyen. Töltsük meg a hússal.
Törjük át a kikapart almamaradékot, keverjük össze a cukorral, vízzel, citromlével és öntsük az almákra. Szórjuk le zsemlemorzsával, tegyünk rájuk darabka vajat.
Közepesen meleg sütőben sütjük 30 percig.
|
-vissza a tartalomhoz-
Fahéjas húsgombóc (Libanon)
20 dkg darát hús, késhegynyi fokhagyma, - bors, - csípős pirospaprika, só, tk. reszelt hagyma, 0,5 mk. őrölt fahéj, 1 tojás, olaj a sütéshez.
Az olaj kivételével mindent keverjünk össze, készítsünk belőle diónyi gombócokat.
Forró olajban süssük világosbarnára. Csepegtessük le.
Hidegen vagy melegen kínáljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Grillben sült báránymáj (Irán)
1 kg 4 cm szélesre és 2 cm vastagra vágott báránymáj, 2 ek. olvasztott vaj, zsemlemorzsa, só, bors, 0,5 citrom leve.
Tegyük a májdarabokat 1 percre lobogó forró vízbe. Szűrőben csorgassuk le.
Keverjük össze a vajjal, mártsuk a morzsába. Húzzuk fel grillpálcákra, tegyük előmelegített forró grillbe. Süssük 8-10 percig.
Tegyük körbe egy melegített tálon. A citromlevet kis tálban rakjuk a nagy tál közepére, ebbe mártsuk a sült májdarabokat.
|
-vissza a tartalomhoz-
Hamis tevecomb El Ahmed módra
Hozzávalók: 1 kg borjú vagy marhahús (1 kg tevecomb helyett), só ízlés szerint, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek. Ras el hamad (fahéj + rózsalevél) 1 teáskanál gyömbér, 1 csomag snidling, 2 db paradicsom
A húst gyengén besózzuk, bőségesen megszórjuk Ras el hamad-dal, majd bedörzsöljük a fokhagymával. 1 napig állni hagyjuk. A következő napon a húst bőségesen gyömbérrel szórjuk meg. Az így elkészített húst további 1 héten át, pihentetjük.
Tálalás előtt személyenként 1-1 centiméter vastag szeletet vágunk le belőle, és minden fűszer nélkül olajjal bekent forró serpenyőbe tesszük, kisütjük. A tetejére tálaláskor snidlinget és szeletelt paradicsomot helyezünk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iraki húsos gombóc
A főtt és hámozott burgonyát áttörjük és tojással, liszttel, sóval, törött borssal elkészítjük a tésztát. Közben a szokásos módon báránypörköltet készítünk, amelyet pépesre vágunk.
A kinyújtott burgonyás tésztát akkora kockákra vágjuk, hogy a közepére helyezhessük a húspépet, és gombócokat formázhassunk. A gombócokat lobogva forró sós vízben kifőzzük. A pörkölt eredeti mártását felforraljuk és a főtt gombócokra ráöntve tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Katari kockás hús
A 3x3 cm-es kockákra vágott marhahúst kevés vajon elkezdjük párolni. Sóval, törött borssal, bazsalikommal ízesítjük. Időnként kevés vizet öntünk alá. Közben kockákra vágott burgonyát sós vízben kifőzünk, majd leszűrjük.
Mikor a hús már majdnem puha, akkor hozzáadjuk a nagyobb kockákra vágott vöröshagymát, köménymagot és a burgonyát. Együtt készre pároljuk.
Tejfölös paprikás uborkasalátával tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Kuszkusz
(Muharram 1 - az újév, az iszlám holdév első napja. Ennek köszöntése általában kuszkusszal történik, bár minden más ünnepen is nagy előszeretettel fogyasztják, nagyon kedvelik a Kuszkuszt.)
Hozzávalók: A húshoz: 70 dkg hús (lehet csirke, bárány, birka, marha vagy ezek keveréke), 20 dkg cserkészkolbász, 1 teáskanál harissza (csípős piros arany), 2 evőkanál olaj.
A leveshez: 2 fej hagyma, 4 dkg sárgaborsó, 4 db fehérrépa, 4 db sárgarépa, 1 fej zeller, 10 dkg zöldbab (lehet mirelit is), 4 db paradicsom, 1/2 ek. petrezselyemzöld, 1 kk. őrölt gyömbér, 1 csipet sáfrány, só-bors- paprika, ízlés szerint.
A kuszkuszhoz: 30 dkg kuszkusz (helyettesíthető búzadarával vagy apró szemű tarhonyával), 2 kanál víz, 10 dkg mazsola, 2 ek. vaj.
Zöldséglevest főzünk olyan fazékban, amelyre a kuszkusz elkészítéséhez szükséges szitát rá lehet tenni. Ezzel egyidejűleg a húsokat és a cserkészkolbászt külön megsütjük. Amikor levesünk csaknem megfőtt, fűszerezzük s a kuszkuszt (búzadarát vagy tarhonyát) meglocsoljuk 2 kanál vízzel, és alaposan összekeverjük, hogy ne legyen csomós. Majd szitára tesszük leveses fazekunk fölé, és a leves gőzében pároljuk. Azután beletesszük a jól megmosott mazsolát, és addig gőzöljük, amíg teljesen puha lesz. Tálaláskor helyezzük egy nagy tálra kuszkuszunkat, tegyük rá a vajat, és jól keverjük el benne. A tálon helyezzük el körkörösen a zöldséget és a feldarabolt, átsütött húsokat, melyeket csípős piros arannyal, finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítettünk. Kínáljuk körbe. Ugyanígy a levesestálat, amelyből ki-ki kedve szerint mer a forró, zöldséges kuszkuszára.
|
-vissza a tartalomhoz-
Kuvaiti birkapörkölt szilvával
15 kimagozott aszalt szilva, 3 ek. olaj, 1 kg tisztított birkacomb 3x3 cm-es kockákra vágva, 0,5 csésze aprított hagyma, késhegynyi sáfrány, 0,5 mk. őrölt fahéj, bors, só, 1 tk. finomra őrölt mandula, 1 kis darab velős csont,1-1 ek. narancslé, citromlé, csipet porcukor.
Áztassuk 8 órán át a szilvát.
A szárazra törölt húst pirítsuk meg olajban, adjuk hozzá a hagymát, sáfrányt, fahéjat, borsot, sót, mandulát, csontot. Öntsünk hozzá annyi forró vizet, hogy ellepje a húst. Lassú tűzön pároljuk, lefedve 1,5 óráig. Adjuk hozzá a narancslevet, citromlevet, szilvát. Pároljuk még 40-50 percig.
Forrón, rizzsel tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Libanoni tejszínes csirke (Ilkbahar tavugu)
Hozzávalók: 1 kg-os csirke, 2,5 dl csirkeleves, 1 kk. pirospaprika, 2,5 dl tejszín (tejföllel helyettesíthető), 2 fej aprított hagyma, 10 dkg zsiradék, só.
A csirkét feldaraboljuk, besózzuk.
Zsírban vagy olajban megpároljuk a hagymát. Amikor üveges, rátesszük a csirkét, megszórjuk paprikával, amikor már barnára pirult, ráöntjük a levest. Befedve 1 órán át, pároljuk.
Tálalás előtt ráöntjük a tejszínt.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mesvi
Hozzávalók: 1 kg darált birkahús, 1 evőkanál joghurt, 4 fej hagyma, 2 db tojás, 1 evőkanál petrezselyemzöld, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1/2 teáskanál szárított kakukkfű, 1/4 teáskanál őrölt köménymag, 1/4 teáskanál őrölt koriander, 1/2 teáskanál erős pirospaprika, majoránna, só, bors, ízlés szerint. 4 db zöldpaprika, 4 db paradicsom, 2 db burgonya, 2 szelet fehérkenyér, 10 dkg lángolt kolbász, 20 dkg zöldbab.
Készítsünk elő 4 db nyársat. Két db hagymát vágjunk karikára és tegyük félre. Két hagymát reszeljünk le, a friss petrezselyemzöldet vágjuk apróra. A tojást, a joghurtot, a zsemlemorzsát, a lereszelt hagymát, a petrezselyemzöldet, a fűszereket a darált hússal jól keverjük össze. Egy óráig pihentetjük, érleljük. Majd nedves kézzel a darált húsból kis hengereket formázunk, amelyeket megkenünk olajjal, és nyársra tűzünk. Az egyes húshengerek közé váltakozva egy karika burgonyát, egy karika hagymát, egy karika kolbászt, a kockára vágott, beolajozott kenyérszeletkéket szúrunk. A nyárs a faszénparázs felett forog vagy esetleg elektromos grillsütőben (természetesen kézzel is forgathatjuk). Amint a hús szép barnára sül, azonnal, forrón tálaljuk. Külön tálkákon sózott paradicsomot, lehűtött, sós vízben főtt zöldbabot, paprikát tálalunk mellé.
|
-vissza a tartalomhoz-
Musztafa kedvence
Hozzávalók: 1 kg birkacomb, 16 fej apró ecetes hagyma (gyöngyhagyma), 3 db paradicsom, 5 dl húsleves, (húsleveskockából), 1 kávéskanál pirospaprika, 4 db ecetes paprika, 6 evőkanál vaj, 3 db sárgarépa, 25 dkg zöldborsó (lehet mirelit vagy konzerv is), 1/2 evőkanál kapor, 2 gerezd fokhagyma, só-bors, ízlés szerint.
A faggyútól megtisztított, jól átmosott birkacombot apró darabokra szeleteljük és kb. 15 percig állandóan forgatva a vajon megpároljuk. A vékonyra szeletelt sárgarépát adjuk hozzá először, 1-2 percig ezzel is forgatjuk. Ezután tesszük bele a meghámozott paradicsomot, a szétzúzott fokhagymát, a vékonyra szeletelt ecetes hagymát (gyöngyhagymát), az ecetes paprikát, végül a zöldborsót. Sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a húsleves egyharmadát. Kb. másfél óráig főzzük úgy, hogy minden félórában öntünk rá egy kis húslevest.
Tálalás előtt finomra vágott kaporral, csípős pirospaprikával ízesítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Ománi pikáns birkafalatok
A kockára vágott birkahúst apróra vágott vöröshagymával, kevés olajon, időnként vizet aláöntve puhára pároljuk. Sóval, törött borssal ízesítjük. Ezután a joghurtot egy tojássárgájával és sóval elkeverjük, egy babérlevelet adunk hozzá és állandó keverés mellett - vigyázva arra, hogy a tojás össze ne fusson - felforraljuk. A húsra öntjük és pár percig együtt pároljuk.
Rizskörettel tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sült csirkegombócok
Hozzávalók: 2 db csirkemell, 2 szelet fehér kenyér, 1 db tojás, 4 evőkanálnyi liszt, majoránna, só-bors, ízlés szerint, 1/2 citrom leve, 3 evőkanál tej, 4 evőkanál étolaj
A megtisztított, megmosott csirkét sós vízben megfőzzük. A megfőtt csirkét kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk.
A húst nagyon finomra ledaráljuk, vagy nagyon apróra vágjuk. A kenyér belsejét tejjel átitatjuk, kinyomkodjuk. Egy nagy tálban összekeverjük a húst, a kenyeret, a tojást és a fűszereket. Alapos összedolgozás után golyócskákat formázunk, ezeket lisztben megforgatjuk és olajban aranybarnára sütjük. Forrón tálaljuk citromlével ízesítve.
Párolt rizst, kompótot adunk mellé.
|
-vissza a tartalomhoz-
Szaúdi töltött bárány
A szokásos módon párolt rizst készítünk, amit elkeverünk zúzott fokhagymával, kockára vágott és olajban párolt zöldpaprikával, sóval, törött borssal, finomra vágott petrezselyemmel, csipetnyi pirospaprikával és 1 tojással. A felszúrt báránylapockát töltsük meg az Ízesített rizzsel és hústűvel zárjuk le. Tegyük olajos tepsibe, sózzuk meg, kívülről is dörzsöljük be fokhagymával. Tegyünk mellé legalább fél kilogramm kockára vágott paradicsomot, és időnként saját levével locsolva, forró sütőben süssük puhára.
|
-vissza a tartalomhoz-
Szíriai töltött káposzta (Etli lahana dolmasi)
50 dkg-os káposztafej, 40 dkg darált hús, 4 ek. zsiradék, 2 felaprított hagyma, só, bors, 10 dkg rizs, 1 ek. ketchup, 1 dl húsleves.
A káposztát félbe vágjuk, torzsáját kiszedjük. Sós forró vízben 3 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük.
A zsiradékban megpároljuk a hagymát, beletesszük a rizst, húslevest, és takarékon 10-15 percig főzzük. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a húst, ketchupot.
A káposztát leveleire szedjük, minden levélre teszünk a töltelékből, és borítékszerűen összehajtjuk. Lábasba egymás mellé tesszük, öntünk rá 1 dl forró vizet, lefedve, takarékon kb. 30 percig főzzük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Tojással töltött sültbárány (Kuvait)
9-10 kg-os bárány, só, bors, 6 ek. olaj, 3 reszelt hagyma, 20-25 kemény tojás, 3 ek. finomra vágott petrezselyem.
Töröljük szárazra a megmosott bárányt.
Keverjük össze a sót, borsot, hagymát. Dörzsöljük be kívül-belül a bárányt. Töltsük meg a tojásokkal. Varrjuk be a nyílást, kötözzük össze a lábait, tegyük mély tepsibe. Forró sütőben süssük 30 percig.
Csökkentsük a tüzet és közepesen melegben 1,5 órát süssük. Adjuk hozzá az olajat, locsoljuk meg saját levével. Süssük még 2-2,5 órán át vagy , míg megpuhul.
Ha elkészült, szórjuk be petrezselyemmel. Rakjuk körül rizzsel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab sült tök
Hozzávalók: 1 kg sütőtök, só, 5 dkg vaj, fél citrom leve, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg pikáns lekvár (ribiszke, málna, vérszilva stb.)
A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, húsát fél centi vastag cikkekre vágjuk, besózzuk, és állni hagyjuk. Azután a vajon fedő alatt puhára pároljuk, majd forró tálra rakjuk. A citrom levét az áttört fokhagymával simára keverjük, és minden tökszelet oldalára egy-egy cseppnyit kenünk belőle. a lekvárt-vérszilvát, ribiszkét- megforrósítjuk, és a tökre öntjük. Előételnek éppúgy adhatjuk, mint sült húsokhoz különleges köretként.
|
-vissza a tartalomhoz-
Grillben sült banánkarika
6 nagy banán a héjjal együtt 3 cm-es karikákra vágva, 0,25 dl citromlé, 2 ek. kristálycukor, 1 tk. őrölt fahéj, késhegynyi őrölt szegfűszeg, kevés vaj, 1 nagy grape-fruit.
Keverjük össze a cukrot, fahéjat, szegfűszeget.
Mártsuk a banánkarikák mindkét oldalát citromlébe, cukorba.
Vajazzuk be a grillpálcákat, és a héjukon keresztül húzzuk rájuk a banánokat.
Tegyük közepesen meleg grillbe, és addig süssük, míg a banánhéj megbarnul.
Tálalás: vágjuk ketté a grape-fruitot, tegyük rozsdamentes tálra, szúrjuk bele a grillpálcákat.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iraki töltött paprika 1.
Hozzávalók: 8 db zöldpaprika, 1 evőkanál petrezselyemzöld, 3 evőkanál olaj, 5 dl húsleves (kockából is lehet), ízlés szerint só-bors, 1/2 pohár joghurt.
A töltelékhez: 20 dkg darált hús, 5 dkg rizs, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál vörösbor, 1 evőkanál kapor, 2 kávéskanál petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma
A paprikát kicsumázzuk, ereit kivágjuk, megmossuk. Forró, sós vízben kb. 5 percig főzzük, majd leszűrjük. Megtöltjük az előre elkészített töltelékkel.
A töltelék készítése: A vékonyra felszeletelt hagymát olajon megpirítjuk, majd rátesszük a rizst és felöntjük egy kevés húslevessel. Addig pároljuk, amíg a leves el nem főtt. Ezután összekeverjük a darált hússal, a finomra vágott kaporral és a petrezselyemzölddel, s még kb. 5 percig főzzük.
A megtöltött paprikákat egy jénai tálban egymás mellé helyezzük. Az edény aljára előzőleg öntünk kb. 3 kanálnyi olajat, majd a paprikákat leöntjük a maradék húslevessel. Lassú tűzön, takaréklángon még kb. 40 percig főzzük.
Tálaláskor személyenként 2 kanál joghurttal ízesítjük és meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iraki töltött paprika 2. (Biberini)
4 db nagy zöldpaprika, töltelék (Dolma).
A paprika "kalapját" levágjuk, majd kimagozzuk és sós vízben 5 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük.
Megtöltjük az I. sz. töltelékkel, visszatesszük a kalapot, ezt felfelé állítva tesszük edénybe a paprikákat. 2 dl hideg vizet öntünk alá, és 50 percig főzzük.
Kihűtve tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Töltelék (Dolma)
20 dkg rizs, 5 fej aprított hagyma, 1 kk. cukor, 1 hámozott paradicsom, 1-2 szál aprított kapor, 1 dl fehérbor, 1 dl olaj, 1 kk. fűszer (majoránna, kakukkfű), 1 kk. só, 1 kk. bors.
A rizst félig megfőzzük (2dl vízben kb. 10 percig).
A hagymát az olajban megpároljuk, beletesszük a fűszert, a rizst és takarékon 20 percig főzzük. Hozzáadjuk a paradicsomot, bort, 1 dl vizet, cukrot és még kb. 10 percig főzzük.
Ezt a tölteléket általában hidegen tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Iráni rakott padlizsán
1 kg vékonyra szeletelt, előzőleg sós vízben 10 percig áztatott padlizsán, olaj a sütéshez, 2 ek. vaj, 0,5 kg darált bárányhús, 3 ek. paradicsompüré, 1 tk. porcukor, só, bors, 1 tk. pirospaprika, 1 tk. citromlé, 1 dl víz, 2 ek. 1 dl víz, 2 ek. aprított hagyma.
Pirítsuk a vajban üvegesre a hagymát, tegyük bele a húst, paradicsompürét, sót, borsot, paprikát, vizet.
Süssük ki a padlizsánszeleteket forró olajban.
Tegyünk tűzálló edénybe 1 sor padlizsánt, rá 1 sor húsos masszát, .., tetejére padlizsán kerüljön.
Előmelegített, közepesen meleg sütőben süssük 30 percig.
Rizzsel, fejes salátával forrón tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Libanoni sajtos padlizsán
5 nagy, 1,5 cm vastagra szelt padlizsán, só, olaj a sütéshez, 6 vékony szelet sajt (edami), késhegynyi bors.
Sózva hagyjuk állni a padlizsánt 10 percig. Majd mindkét oldalát süssük meg olajban.
Tegyük tűzálló edénybe egymás mellé, borsozzuk meg, tegyük rá a sajtot. Forró grillben a sajt pirulásáig süssük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sajttal töltött paradicsom (Libanon)
6 egyforma kimagozott paradicsom, 2/3 csésze salátaolaj, 1/4 cs. tárkonyecet, 1 mk. száraz majoránna, 1 tk. zellerkrém, 6 ek. sajtkrém, 1 csipet, csípős pirospaprika, késhegynyi őrölt kömény, só, 6 ek. nem cukrozott tejszínhab, 1 ek. finomra vágott petrezselyem.
Keverjük össze az olajat, ecetet, majoránnát, zellerkrémet.
Tegyük edénybe a paradicsomot, mindegyikbe öntsünk a keverékből. Fedjük le, tegyük hűtőbe 1 órára.
Tálalás előtt keverjük össze a sajtkrémet, paprikát, sót, köményt, tejszínhabot.
Öntsük ki a paradicsomból az olajat, hagyjuk lecsorogni. Töltsük meg a sajtkrémmel, szórjuk be petrezselyemmel.
Azonnal tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sajtos gyümölcs (Libanon)
6 érett, de kemény őszibarack meghámozva, kimagozva, 6 kis salátalevél, 1 doboz szögletes camembert, 4 dió bele pirítva, apróra vágva.
Vágjuk a sajtot 3 cm hosszú, vékony szeletekre. Tegyünk minden őszibarackra 3-3, egymásra csúsztatott sajtszeletet, rakjuk rá 1-1 kistányéron lévő salátalevélre, szórjuk meg dióval.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sejk-gombócok
Hozzávalók: 70 dkg burgonya, 1 db tojás, 2 evőkanál liszt, 15 dkg zsemlemorzsa, 4 evőkanál olaj, só-bors, ízlés szerint.
A töltelékhez: 2 evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 10 dkg rizs, 30 dkg sovány birka vagy marhahús darálva, 1 dkg vaj, 1 teáskanál petrezselyemzöld, 1 db tojás, só-bors, ízlés szerint
A megfőtt burgonyát széttörjük, hozzáadjuk a lisztet, tojást, és sóval, borssal fűszerezve jól összedolgozzuk. Tojás nagyságú gombócokat készítünk a burgonyatésztából. Ujjunkat benyomva a tészta közepébe lyukat készítünk, és ebbe tesszük a tölteléket, majd az egészet újból gombóccá formázzuk. A megtöltött burgonyagombócokat zsemlemorzsában megforgatjuk, és forró olajban aranysárgára sütjük. A kész gombócokat előmelegített sütőben, tűzálló tálban tartjuk melegen, míg az összest elkészítjük. Azonnal tálaljuk.
A töltelék elkészítése: Az olajat felforrósítjuk, rajta a hagymát üvegesre pároljuk, majd beletesszük a többször átmosott rizst és ezzel együtt többször megforgatva, kevés vízzel puhára pároljuk. A puhára párolt rizst hozzákeverjük a darált húshoz, sózzuk, borsozzuk, és takaréklángon együtt pároljuk tovább.
Egy kevés vajban megfuttatott, finomra vágott petrezselymet adunk hozzá, beleütjük a tojást, és jól összedolgozzuk. Ezzel a töltelékkel töltjük meg jó szorosan a sejk-gombócokat.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sült sárgadinnye (Irán)
1 nagy sárgadinnye, 2 csésze hámozott őszibarack szeletelve, 1 cs. apróra vágott körte, 4 ek. cukor, késhegynyi fahéj, 1 tk. citromlé.
Vágjuk ketté a dinnyét, kanállal kaparjuk ki a magos részét.
Keverjük össze a barackot, körtét, fahéjat. Töltsük meg a fél dinnyéket, szórjuk be cukorral. Forró sütőbe téve süssük 15-20 percig.
Melegített tálon, citromlével meglocsolva azonnal tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Algériai datolya-torta
Hozzávalók: 30 dkg datolya, 15 dkg hámozott mandula, 15 dkg cukor, 30 dkg vaj, 4 db tojás, 1/2 rúd vanília, 3 ek. kukoricaliszt, 1 ek. valamilyen finom likőr.
Szeleteljük fel apróra a datolyát. Zúzzuk össze mozsárban a mandulát a 10 dkg cukorral együtt. Olvasszuk meg a vajat.
Állítsuk a sütő lángját a legnagyobb fokozatra. Válasszuk külön a tojások sárgáját a fehérjétől. A sárgákat keverjük el a maradék 5 dkg cukorral és a vaníliával. Keverjük bele a kukoricalisztet, a datolyát, a mandulát, az olvadt vajat és a likőrt.
Keverjük jól össze.
Ezután verjük kemény habbá a tojásfehérjét, majd óvatosan adjuk a datolyás keverékhez. Vajazzunk ki egy tortaformát (esetleg tegyünk bele megvajazott zsírpapírt) és öntsük bele a masszát. Kb. 20 percig a sütő közepén süssük meg a tortát.
Közben csökkentsünk a sütőnk hőmérsékletén és egészen lassú tűznél még kb. 10 percig tartsuk benn a tortát, közben ügyeljünk arra, hogy tortánk világos maradjon.
Ha kész, vegyük ki a sütőből. Hűlés közben porcukorral és finomra szeletelt datolyával díszítsük.
Tegyük hűvös helyre, csak kihűlés után vágjuk fel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Almadesszert (Libanon - Baalbek)
1 kg alma, 6 ek. vaj, 10 dkg cukor, 1 kk. őrölt fahéj, csipet őrölt gyömbér (el is maradhat).
A hámozott almákat 4 felé vágjuk, csutkájukat kiszedjük.
Olvasztott vajban (nagy lábasban) megpároljuk az almát. Amikor minden oldaluk megpirult, tálra tesszük.
Fahéjas, gyömbéres cukorral megszórjuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab gyümölcstorta
Hozzávalók: 9 dkg vaj, 5 tojás, 3 mk sütőpor, 30 dkg liszt, 1,5 dl tejföl, 9 dkg porcukor, 8 dkg dióbél, 15 dkg vegyes cukrozott gyümölcs, 15 dkg mazsola, 1 dl tejszínhab.
Elkészítés: A feltört egész tojásokat simára, habosra felkeverjük. Hozzáadjuk a cukrot, és kb. 10 percen át kevergetjük. Hozzákeverjük az előzőleg felolvasztott vajat, és habosra felverjük. Beleadjuk a sütőport, a lisztet, a habosra kikevert tejfölt, a darált dióbelet, a mazsolát és a darabokra vágott vegyes cukrozott gyümölcsöt. Vajjal kikent nagyobb tortaformában, közepesen meleg sütőben megsütjük. Akkor sült meg, amikor a beleszúrt pecsenyevillára, már nem ragad rá a tészta. Kihűlés után, kivesszük a tortaformából, és a tetejét tejszínhabbal díszítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab kávétorta
25 deka cukrot hat tojás sárgájával és 1/2 csomag Váncza-vanilincukorral habosra keverünk, azután egy szelet reszelt csokoládét, 20 szem egész finomra tört pörkölt kávét, 1/2 csomag sütőport, egy kanál lisztet és legvégül a hat tojás fehérjének kemény habját adjuk hozzá.
Vajazott, lisztezett tortaformában közepes tűznél sütjük, és kihűlés után két rétegre éles késsel átvágjuk. Töltelékek és átvonó: 15 deka porcukrot 8 tojás sárgájával, 1 egész tojással, 1/2 csomag
Vanilincukorral és két deci tejjel állandó keverés mellett sűrűre főzzük, időközben hozzáadva 2 evőkanál erős feketekávét és 1/2 szelet főzőcsokoládét.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab mézes rudacskák
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 teáskanál őrölt fahéj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 db narancs reszelt héja, 2,5 dl fehérbor, 1 dl finom étolaj, 3 dl méz, 1,5 dl víz, kb. 1 liter finom étolaj a sütéshez.
A lisztet kupacoljuk fel egy fa gyúrótábla közepén, a halom tetején alakítsunk ki egy mélyedést. Ebbe tegyük a vaníliás cukrot, a fahéjat, a lereszelt narancshéjat, a bort és az étolajat. Gyúrjunk belőle közepesen kemény tésztát, majd a tésztából sodorjunk kb. 1,5 cm átmérőjű, 4-5 cm hosszú, hegyes végű rudacskákat. 180° C-os olajban, kis adagokban, adagonként kb. 5-6 percig süssük őket világos aranybarnára. Az adagokról csurgassuk le az olajat, majd az egyes rudacskákról a még rajtuk lévő felesleges olajat papírral itassuk fel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Arab palacsinta
1,5 dkg élesztő, 1 tk. cukor, 2 szűk csésze langyos víz, csipet só, 2 csésze liszt, olaj, 10-12 dkg sajt (eredetileg Halloum félkemény juhsajt, a beduinok legismertebb sajtja).
Az élesztőt tk-nyi cukorral elkevert 0,5 cs. langyos vízben feloldjuk. 10 percig meleg helyen tartjuk, míg az élesztő éledni kezd. A lisztet tálba szitáljuk, beleszórjuk a sót, belekeverjük az élesztőt, jól eldolgozzuk. Folytonos keverés közben hozzáadjuk a maradék vizet, csomómentesre keverjük. Letakarjuk, és meleg helyen, 1 órán át, kelesztjük.
Beolajozunk öntöttvas vagy teflon serpenyőt, felforrósítjuk, majd mérsékeljük a tüzet, és kis merőkanálnyi tésztát öntünk bele. Egyik oldalát aranysárgára sütve tálra csúsztatjuk.
A meg nem sütött oldal közepére egy vékony szelet sajtot teszünk, félbehajtjuk, ujjunkkal összenyomjuk a palacsinta alsó és felső felét.
Forró olajban hirtelen átsütjük, szűrőpapíron lecsepegtetjük, forrón, salátával tálaljuk.
Készíthetjük ragus, diós vagy mandulás töltelékkel is.
|
-vissza a tartalomhoz-
Bejrúti szilva-különlegeség
0,5 kg magvaváló szilva (érett, de nem puha), 2 dl víz, 1 tk. Tea *, porcukor, 2 tk. vaníliás cukor, 3 szegfűszeg, 1 tk. citromlé, 4 dióbél **, 3 csésze tejszínhab, 2 ek. zölddió likőr.
Forraljuk fel a vizet, tegyük bele a teát, hagyjuk állni 5 percig. Forraljuk ismét fel, és teaszűrőn át öntsük a szilvára. Fedjük le, hagyjuk állni 8-10 órát, de 4 óra múlva tegyük bele a cukrokat, szegfűszeget, citromlevet.
Tálalás előtt szedjük ki a magokat, tegyünk a helyükre diódarabkát. Öntsük rá a likőrt.
Tejszínhabbal tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Fügekrém (Kuvait)
10 db vékonyra szeletelt préselt füge, 5 dkg apróra vágott dióbél, ugyanennyi aprított mandula, 3 ek. porcukor, 1 vaníliás cukor, 2 ek. vaníliás pudingpor, 4 dl tej, 3 ek. víz, 3 csésze tejszínhab, 6 db dióbél.
Keverjük össze a fügét, diót, mandulát, a cukrokat, tejet. Lassú tűzön, kevergetve főzzük 10 percig.
Keverjük össze a pudingport 3 ek. vízzel. Öntsük a fügéhez, kevergetve forraljuk fel.
Hagyjuk kihűlni, keverjük össze a tejszínhabbal. Tegyük poharakba, díszítsük dióval.
|
-vissza a tartalomhoz-
Húsvéti csokoládétorta
(Bajram Pasta)
Hozzávalók: 6 dkg étcsokoládé, 6 dkg vaj, 8 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg átszitált liszt, 1 kávéskanál sütőpor, egy csipetnyi só, 5 cl konyak, egy kevés forró víz, a krémtöltelékhez 6 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 6 dkg étcsokoládé, és egy kevés konyak.
Elkészítés: Gőzfürdőben megolvasszuk a csokoládét, és néhány evőkanálnyi forró vizel, krémsűrűségűvé keverjük. Ugyanezen a gőzfürdőn felolvasszuk a vajat, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliáscukrot, majd habosra keverjük. Beleadjuk a tojássárgákat, a sót és kb. 10 percen átkevergetjük. Ha a massza már sima, lassan állandó keverés mellett, hozzáadagoljuk a csokoládét. Hozzáadjuk a sütőport, a lisztet, a konyakot, és az előzőleg keményre felvert tojásfehérjét. Vajjal kikent tortaformába öntjük, és közepesen meleg sütőben megsütjük. Ha kihűlt, a tortát két lappá vágjuk, megtöltjük, és kívül is bevonjuk a csokoládé krémmel.
Csokoládékrém készítése: a vajat gőzfürdőn felolvasztjuk, belekeverjük a porcukrot, és azzal együtt habosra keverjük ki. Hozzáadjuk az ugyancsak gőzfürdőben meglágyított étcsokoládét, és simára keverjük. A még meleg töltelékhez állandó keverés közben apránként annyi konyakot adagolunk, hogy az kihűlés után, krém sűrűségű legyen.
|
-vissza a tartalomhoz-
Kalifa-puding
Hozzávalók: 5 dl tej, 6 dkg cukor, 1 teáskanál citromlé, 10 dkg gríz, kevés vaj, 1 teáskanál ras el hamad (fahéj és szárított rózsalevél) 1 pohár habtejszín
A tejet, a cukrot és a citromlevet kb. 10 percig főzzük, amíg sziruppá sűrűsödik. A grízt vajban takaréklángon megpirítjuk, majd hozzáöntjük a cukros tejet és jól összekeverve még kb. 2 percig főzzük. Ezután 20 percig pihentetjük.
Kis üvegtálkákba még melegen átszedjük, tetejét tejszínhabbal és ras el hamad-dal megszórva tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Libanoni diós sütemény (Carabeige aleppo)
30 dkg vaj, 40 dkg liszt, 15 dkg apróra vágott dió, 5 dkg kristálycukor, 0,5 kk. fahéj, 10 dkg porcukor.
A vajat, lisztet összegyúrjuk, beledolgozunk kb. 0,5 dl vizet. 1-2 órát pihentetjük.
Diónyi gombócokat formálunk, kissé meglapítjuk, közepükbe fészket nyomunk.
Összekeverjük a kristálycukrot, diót, fahéjat, megtöltjük vele a lyukakat. Egymástól távolabb tepsibe tesszük, közepesen meleg sütőben 30-35 percig sütjük.
A porcukrot 5 kk. vízzel összekeverjük, és a süteményre csepegtetjük, amikor még forró.
Dobozban sokáig eláll.
|
-vissza a tartalomhoz-
Pakisztáni rizspuding (Fizni)
1 dl tej, 1 kk. só, 10 dkg rizs, 6 dkg mazsola, 2 dl tejszín, 10 dkg cukor, 5 dkg apróra vágott dió.
A tejet felforraljuk, sózzuk, takarékon kb. 30 percig főzzük benne a rizst, míg a tej elfő.
Beletesszük a mazsolát, cukrot, tejszínt és még főzzük kb. 10 percig. Ha túl sűrű 0,5 dl vizet önthetünk még hozzá.
Hidegen, dióval megszórva tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Részeges arab szilva
Hozzávalók: 35 dkg aszalt szilva, 1 csésze, forró tea, 1 likőröspohár cseresznyelikőr v. pálinka, 3 dl tejszín, 2 evőkanál cukor, 1 cs. vaníliás cukor
Az aszalt szilvát edénybe tesszük, s forró teával felöntjük, hogy ellepje. Egész éjjelen át, állni hagyjuk. Másnap leöntjük róla a teát, s a megduzzadt szilvát üvegtálba tesszük. Ráöntjük a cseresznyelikőrt v. pálinkát. A tejszínt keményre felverjük, hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot majd a szilvát szépen kidíszítjük a habbal.
Behűtve tálaljuk.
(Megjegyzés: Tea helyett használhatunk vörösbort is!)
|
-vissza a tartalomhoz-
Szultána kedvence
Hozzávalók: 12 db sárgabarack, 1/2 citrom leve, 20 dkg porcukor, 1 pohár habtejszín, 5 dkg pirított mandula.
A töltelékhez: 8 dkg darált mandula, 12 dkg porcukor, 2 ek. rózsavíz, 1 db tojás sárgája, 4 dkg vaj, 2 kávéskanál sárgabarack dzsem.
A friss, hibátlan barackot megmossuk, kettévágjuk, és magját kivesszük. Egymás mellé állítva egy nagy lábosba helyezzük. Ráfacsarjuk a citromlevet és ráhintjük a porcukrot. Takaréklángon saját levében üvegesre főzzük. Ha szükséges, kevés vizet öntünk utána. Amikor a barack puhára főtt, a tűzhelyről félrehúzzuk, kivesszük a szirupos léből és szitára téve jól lecsurgatjuk.
A darált mandulát, a porcukrot, a rózsavizet, a tojást, a vajat és a dzsemet jól összekeverjük és ezt a töltetet a kihűlt barackok üregébe (a mag helyére) tesszük. Ezután előveszünk 4 db üvegtálkát, mindegyikbe 3 db barackot teszünk. Ráöntjük a félretett szirupot, behűtjük. A tetejét kemény tejszínhabbal, pirított mandulával díszítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mártások
Fokhagymamártás (Libanon)
2 ek. olaj, 10 gerezd laposra szétnyomott fokhagyma, 3 dl forró víz, 2 tk. ételízesítő, 1 -1 késhegynyi porított kurkuma, reszelt szerecsendió és fehér bors, 4 púpozott ek. rizsliszt, 2 dl víz, 2 ek. tej, 2-3 ek. citromhéj, só.
Olajban, lassú tűzön pirítsuk aranysárgára a fokhagymát, öntsük hozzá a forró vizet, az ételízesítőt, szerecsendiót. Főzzük kb. 5 percig.
Keverjük össze a rizslisztet a vízzel, tejjel, habarjuk a fokhagymás vízbe. Tegyük hozzá a kurkumát. Állandóan kevergetve, sűrűsödésig főzzük. Ha kész szedegessük ki a fokhagymát, keverjük a mártásba a citromlevet. Hűtsük jól le.
Kerek, mély tálkákban tálaljuk.
Pittával vagy egyéb kenyérrel, esetleg hússzeletekkel, mártogatva fogyasztjuk.
Iráni kaviármártás
2,5 dl majonéz, 1 ek. citromlé, 3 ek. fekete kaviár.
Lehűtve nyers salátákhoz, hideg sültekhez kínáljuk.
Libanoni szezámmag-mártás
0,25 kg szezámmag, 1 mk. csilipor, 1 tk. só, 8 gerezd reszelt fokhagyma, 1 dl víz, 0,5 dl citromlé.
Langyos sütőben szárítsuk a szezámmagot 20-25 percig, időnként keverjük meg.
Ha kihűlt, tegyük keverőgépbe a csilivel, fokhagymával, sóval, 3 ek. vízzel, lassan adjuk hozzá a fele vizet és a citromlevet is. Olyan kemény legyen a mártás, mint egy sűrű kém - ha szükséges a maradék vizet adjuk még hozzá.
Libanoni szezámmag-mártás padlizsánnal (Mutabbal)
1 nagy kék padlizsán, 1,75 dl szezámmag-mártás, 1 ek. citromlé, 1 tk. aprított petrezselyem.
Süssük meg héjában, nyílt lángon vagy sütőben a padlizsánt. Ha a belseje vajszerűen puha, hagyjuk kihűlni. Folyó csapvíz alatt szedjük le a héjat.
Keverjük simára a szezám-mártással, sóval, citromlével.
Tegyük mély tálkákba, szórjuk meg petrezselyemmel.
Szíriai joghurtmártás
2 ek. liszt, 1 gerezd fokhagymapép, 1 dl víz, 2 tojássárgája, 2 ek. joghurt, 1 dl olaj, 1 kk. cukor, 1 kk. mustár, 2 ek. aprított tárkony.
A tojássárgája, joghurt, olaj kivételével a hozzávalókat lábasban 5 percig főzzük - állandóan keverve, míg besűrűsödik.
Ha kihűlt, beletesszük a tojássárgákat, cseppenként az olajat és állandóan keverjük habverővel.
1-2 órára tegyük hűtőbe. Tálalás előtt keverjük bele a joghurtot.
Salátaöntetként vagy sült húsokhoz kínáljuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|