|
-vissza a tartalomhoz-
Spenótleves (húsvéti étel)
3 ek. margarin, 5-6 ek. liszt, 2 l tej vagy húslé, 30 dkg fagyasztott spenót, kevés cukor, só.
Megolvasztjuk a margarint, hozzákeverjük a lisztet, néhány percig pirítjuk, de nem szabad megbarnulnia.
Hozzáadjuk a tejet vagy levest, a spenótot és 15 percig főzzük. Sóval, cukorral ízesítjük.
Gyakran tálalják félbe vágott kemény tojással, vagy a levesestál alján elkevernek 3 tojássárgáját, tejszínt öntenek rá és a forró levest fokozatosan, állandó kevergetés mellet rámerik.
|
-vissza a tartalomhoz-
Csalánleves
5 dl víz, 5 dl tej, 20 dkg apró, húsos csalánlevél, 5 dkg árpa- vagy búzaliszt, 2 kiskanál só, csipetnyi szerecsendió, 10 dkg vaj, 1 tojás, esetleg 2 dl tejszín.
A csalánt forró vízbe dobjuk, leszűrjük. A forrázó vizet félretesszük.
A leveleket apróra vágjuk.
A forró főzőlevet behabarjuk a hideg tejben elkevert liszttel. sóval, vajjal, szerecsendióval ízesítjük. Belekeverjük a csalánlevelet, és néhány percig főzzük.
(Hozzáadjuk a tejszínt.)
|
-vissza a tartalomhoz-
Nyári leves
2,5 - 2,5 dl szeletelt sárgarépa, kockára vágott krumpli, rózsáira szedett karfiol, 20 dkg, apróra vágott spenót, 40 dkg zöldborsó, 2-3 kk. só, 2 ek. liszt, 0,75 l tej, csipet bors, aprított petrezselyem.
0,75 l vizet felforralunk, megsózzuk, beletesszük a répát, lefedjük és takarékon 10 percig, majd a borsót, karfiolt, spenótot, ezekkel együtt újabb 10 percig főzzük.
A lisztet kevés tejjel elkeverjük, borsozzuk, beleöntjük a levesbe a többi tejjel együtt, 5 percig főzzük.
Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Zöldborsóleves
30 dkg borsó, 1 l húslé, 2 kis fej aprított hagyma, 1 babérlevél, néhány szem bors, 5 gerezd aprított fokhagyma, oregánó ízlés szerint, 1 dl tejszín, kevés reszelt torma.
Felforraljuk a húslét, hozzáadjuk a borsót, fűszereket, hagymákat. Puhára főzzük, majd áttörjük.
Tálalás előtt adjuk hozzá a tejszínt, a tormát. Ha kell, megsózzuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Rokfortleves
1 l húsleves, 20-30 dkg rokfort, 1 dl tejszín, őrölt bors, majoránna.
A felforralt húsleveshez adjuk a szétmorzsolt rokfortot, a habbá vert tejszínt, a fűszereket.
Kevés borral vagy vodkával ízesíthetjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Uborkaleves (meleg)
1 nagyobb uborka felszelve, só, kb. 1 l víz, 2 ek. liszt, 2 dl tejszín, 1 dl fehérbor, 1-1 cs. petrezselyem, kapor nagyon apróra vágva, uborkakockák.
Sós vízben puhára főzzük az uborkát, áttörjük. Kevés hideg vízben elkevert liszttel behabarjuk. Felforraljuk, és 10 percig főzzük.
Hozzáadjuk a tejszínt, bort és felforraljuk.
Tálalás előtt megszórjuk kaporral, petrezselyemmel és nagyon picire vágott nyers uborkakockákkal.
|
-vissza a tartalomhoz-
Farsangi sárgaborsóleves
50 dkg száraz borsó, 4 l víz, 1 ek. só, 20 dkg füstölt csülök, 50 dkg friss sertéslapocka vagy dagadó, fehérbors, 2 gerezd fokhagyma aprítva, majoránna, édeskés mustár.
A borsót 12 órára sós vízbe tesszük.
Lassú tűzön a feldarabolt csülökkel főzzük. 1 óra múlva hozzáadjuk a kockákra vágott húst. Puhulásig főzzük.
A sűrű levest ízesítjük a fűszerekkel, tálaláskor ízlés szerint mustárt adunk hozzá.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sárgarépa-laaktikko
12 dkg rizs, 4 dl víz, 1,2 l tej, 3 kk. só, 1,5 kg reszelt sárgarépa, 2 dl tejszín, 5 dkg vaj, 3 tojás, 1 kk. szerecsendió, 1 ek. cukor, zsemlemorzsa és vaj a tetejére.
A vizet, tejet együtt felforraljuk, beletesszük a rizst, és puhára főzzük. Megsózzuk. A répát, tejszínt, olvasztott vajat, fűszereket és a tojást hozzákeverjük.
Kivajazott edénybe öntjük, megszórjuk morzsával, vajdarabkákat teszünk rá. Sütőben jól átsütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Makaróni-laaktikko
15 dkg rövid makaróni, 1 l víz, 1 dl tej 5 dkg vaj, 15 dkg darált hús, kis fej hagyma aprítva, 1 tojás, 1 mk cukor, 1 kk. só, kevés bors.
A makarónit leöblítjük és a tejjel elkevert sós, borsos vízben forrásig főzzük. Ekkor a víz nagyobb részét leöntjük, a többiben főzzük tovább a makarónit. Fűszerezzük.
A húst és a hagymát gyengén megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk.
A tojást felverjük, és a hússal együtt a tésztához keverjük. Ha szükséges, még fűszerezzük.
Kivajazott tálban, a sütőben kb. 1 óráig sütjük. Sütés előtt megszórhatjuk vajdarabkákkal.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sajtos burgonyapüré-laaktikko - Finnország
60 dkg püré, 1 dl tej, 1 tojás, 10 dkg reszelt sajt, bors, szerecsendió, fokhagymapor, 1 mk. só, 30 dkg virsli, kevés vaj.
A hozzávalókat összekeverjük, kivajazott tűzálló edénybe tesszük. Megszórjuk sajttal. A virsliket elfelezzük és beágyazzuk a pürébe.
Forró sütőben kb. 20 percig sütjük. Ha elkészült megszórjuk a maradék sajttal.
|
-vissza a tartalomhoz-
Gombás burgonya-laaktikko - Finnország
8 szem burgonya, 2 hagyma, 1 paprika, 30 dkg gomba, 10 dkg füstölt sonka, 1 mk. só, fokhagymapor, bors, 4 dl tej, 1 dl tejszín.
A burgonyát felszeleteljük, a hagymát, gombát, paprikát, sonkát apró kockákra vágjuk.
A sonkát megpirítjuk, hozzáadjuk a gombát, néhány perc múlva a hagymát. 5-10 percig pároljuk.
Tűzállóba rétegenként lerakjuk a burgonyát, gombát, fűszereket. A felső réteg burgonya legyen, öntsük rá a tejet, tejszínt.
Meleg sütőben 1-1,5 órán át, sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mogyorós-sajtos pirog paprikával
A tésztához: 25 dkg vaj, 35 dkg liszt, kk. sütőpor, 1 dl tejszín,
A töltelékhez: 4 tojás, 4 dl tej, 25 dkg márványsajt, 25 dkg egyéb reszelt sajt (én füstöltet használok), 10 dkg darált mogyoró (dió), 3 dkg liszt, só, zöld bors,
A tetejére: 2 karikázott zöldpaprika.
Összemorzsoljuk a vajat, lisztet, sütőport, hozzáadjuk a tejszínt és összegyúrjuk, de csak annyira, amennyire éppen szükséges. Két kerek (kb. 25 cm) tűzálló edénybe, vagy kerek formába belenyomkodjuk, és forró sütőben 10 percig sütjük.
A töltelékhez felverjük a tojást, hozzáadjuk a tejet, a szétmorzsolt márványsajtot, reszelt sajtot, darált mogyorót (diót), lisztet, fűszereket. Szétterítjük a félig sült tésztán, tetejét kirakjuk paprikával.
Forró sütőben 25-30 percig sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Kalakukko (Cipóban sült hal)
A tésztához: 3 dl víz, 2 ek. olaj, 2 kk. só, 25 búza dkg liszt, 25 dkg rozsliszt,
A töltelékhez: 1,5 kg apró hal, 15 dkg sertéslapocka, 1 csapott ek. rizs, 1 csapott ek. só.
A kifilézett halat, lecsepegtetjük.
A húst szeletekre vágjuk.
A lisztekből, sóból, vízből, olajból kikeverjük a tésztát, ovális alakúra (30x40 cm) nyújtjuk úgy, hogy a széle vékonyabb legyen, mint a közepe.
A halszeleteket a tészta közepére helyezzük, rászórjuk a rizst, megsózzuk. Ezután a hússzeletek következnek.
A tészta széleit megvizezzük, az egyik felét ráhajtjuk a másikra, a széleket alaposan összenyomkodjuk, felületét tenyerünkkel egyenletesre formázzuk.
A cipót sütőzacskóba (celofán, alufólia, egyéb hőálló fólia) tesszük, 2 órán át, sütjük közepesen meleg sütőben, majd éjszakára a sütőben hagyjuk állni.
Melegen, olvasztott vajjal leöntve, tejjel vagy aludttejjel tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Karél pecsenye (Karjalanpaisti)
30 dkg marhahús, 50 dkg birka lapocka, dagadó vagy szegy, 30 dkg sertéshús, (lehet még kevés vese, máj) só ízlés szerint.
A húsokat besózzuk, nehezék alatt egy éjszakán át, hagyjuk állni.
A fölös sót eltávolítjuk, a húst kis kockákra vágjuk. Agyagedénybe tesszük úgy, hogy a zsírosabb darabok a tetején legyenek. Forrásban lévő vízzel leöntjük. Meleg, de nem forró sütőben, fedetlenül legalább 3 órán át, érleljük. Nem szabad forrnia.
Lehet hagymával, szegfűborssal ízesíteni, de az eredeti karél étel zamatát az összeérlelődött húsokból kapta.
|
-vissza a tartalomhoz-
Regattakotlett
4 szelet sertéskaraj, kevés olaj, 8 paradicsom, 1 aprított hagyma, 1-1 cs. aprított petrezselyem, kapor, kevés pirospaprika, kakukkfű, 1 babér, kevés só, egyéb fűszerek ízlés szerint (egyéb helyett én köményt használok, amitől különleges az íze).
A hússzeleteket előre jól befűszerezzük. Forró olajban mindkét oldalát megpirítjuk, kiszedjük.
Az olajban üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot, kakukkfűvel, babérral fűszerezzük.
Ha a paradicsom kissé szétfőtt, megsózzuk, rátesszük a hússzeletekre. Lassú tűzön rövid ideig főzzük.
Főtt burgonyával vagy spagettivel, petrezselyemmel, kaporral megszórva tálaljuk. Ha szeretjük, bőségesen meghinthetjük fokhagyma szeletekkel.
|
-vissza a tartalomhoz-
Pirospaprikás sült csirke
2 kisebb csirke elfelezve, pirospaprika, fokhagymapor, só, kevés olaj, citromlé, vermut, whisky.
A fél csirkéket alaposan megfűszerezzük, annyi paprikát használjunk, hogy a csirke egészen piros legyen tőle. Meglocsoljuk citromlével, vermuttal, whiskyvel ízesített olajjal és rácsra helyezve 25 percig sütjük grillsütőben (sütőben). Sütés közben is locsolgatjuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sült csirke ízes mártásban
2 kisebb csirke, 1 ek olaj, 1 ek. citromlé, 1 kk. só, 1 mk. curry, kevés fokhagymapor, őrölt bazsalikom,
A mártáshoz: 2 dl tejföl, 1 ek. aprított snidling, 1 kisebb uborka és 2 alma kockára vágva, 2 ek. mustár, só, bors, citromlé.
A felezett csirkéket néhány órával sütés előtt a fűszerekkel összekevert olajjal bekenjük. Faszén-grillen, grillsütőben, vagy sütőben kb. 30-40 percig sütjük.
A mártást elkészítjük, és hidegen adjuk a csirke mellé. Ribiszkével tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Tejszínes tepsis hal
1 kg halfilé, annyi tejszín, amennyi ellepi, 1 citrom leve, só, bors, vajdarabkák.
A halszeleteket vajazott tepsibe tesszük, sózzuk, borsozzuk, leöntjük citromlével. Állni hagyjuk, majd ráöntjük a tejszínt. Tetejére vajdarabkákat teszünk.
Meleg sütőben 20-30 percig sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Töltött csuka (Uunissa paistettu hauki)
1 kg-os csuka, só, bors, 3-4 ek. vaj, a felaprított kisebb vöröshagyma, 1 doboz mirelit spenót, 20 dkg rizs, 1 tojás, 0,5 dl citromlé, 3-4 dkg zsemlemorzsa.
A halat kívül-belül megsózzuk. 2 ek. vajban (lehet olajban is) mindkét oldalát barnára sütjük, kiszedjük, majd ebben a zsiradékban megpároljuk a hagymát.
Megfőzzük a spenótot, lecsepegtetjük.
Elkészítjük a rizst, leszűrjük.
Összekeverjük a rizst, hagymát, spenótot, tojást, sót, megtöltjük a halat, ráöntjük a citromlevet, megforgatjuk zsemlemorzsában, olvasztott vajjal megcsepegtetjük. Vajjal kikent tepsibe tesszük, 0,5 dl vizet öntünk alá.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mandulás hal
0,5 kg natúr fagyasztott hal, kevés vaj (margarin, olaj), fél citrom, só, fehér vagy zöld bors, 2 szelet fehér kenyér, 1 dl fehérbor, 5 dkg darált mandula, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, 2 tojás.
A kenyérhéjat levágjuk, a szeleteket borban 30 percig áztatjuk.
Összekeverjük a kenyeret, mandulát, hagymát, tojást, borsot, sót, citromlevet.
A halat megsózzuk, borsozzuk, citromlével megcsepegtetjük, vajazott tűzállóba tesszük. Ráöntjük a mandulás keveréket, meleg sütőben 30-40 percig sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Pünkösdi halcsemege
1 kg halfilé, 10 dkg rozsliszt, bors, 1 kk. só, vaj a sütéshez, 1-2 aprított hagyma, 1 kis doboz gombaszelet konzerv, 1 szeletelt zöldpaprika, 1 gerezd szétnyomott fokhagyma, darabka uborka (cukkíni) felszeletelve, 2 dl tejföl, aprított kapor.
A halakat megforgatjuk a sóval, borssal ízesített rozslisztben, lassú tűzön vajban barnára sütjük.
A zöldségeket enyhén megpároljuk, beleöntjük a tejfölt, beletesszük a kaprot, fokhagymát és jól átmelegítjük.
A mártásból minden halszeletre kis halmot teszünk. Kapros főtt burgonyával kínáljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Mártások:
Tejfölös mártás sült burgonyához
2 dl tejföl, 1-1 ek. finomra vágott kapor, petrezselyem, metélőhagyma, 2 kk. citromlé, csipetnyi só.
Tejfölös mártás sült halhoz
2 dl tejföl, 1 kockára vágott csemege uborka, 1 reszelt alma, 1 ek. mustár, csipet só, bors.
Tejfölös mártás sült krinolinhoz
2 dl tejföl, 1 reszelt alma, 3 ek. finomra vágott vöröshagyma, 1 mk. curry, csipet só.
Tejszínmártás
4 dl tejszín, 2 kk. cukor, 2 kk. ecet, néhány csepp céklalé.
Csalánmártás
3-4 dkg hántolt napraforgómag, 1-2 dl víz, 10-15 dkg csalánlevél, fűszersó, fokhagymapor.
Turmixgépben pépesítjük.
Rokfortmártás nyers zöldségekhez
15 dkg áttört rokfort, 1 reszelt hagyma, 2 dl tejföl, finomra vágott kapor.
Zöld salátamártás
10 dkg túró, 1 dl tejföl, 0,5 dl olaj, 1 gerezd fokhagyma, fűszersó, 20 dkg nyers vagy leforrázott csalánlevél apróra vágva.
|
-vissza a tartalomhoz-
Saláták.
Céklasaláta
35 dkg csíkokra vágott ecetes cékla, 2 kisebb savanyú alma csíkokra vágva, vagy reszelve, 1 dl tejszín (1 ek. reszelt torma).
A tejszínt habbá verjük (belekeverjük a tormát), hozzákeverjük a céklát, almát. Hidegen tálaljuk.
Hagymás céklasaláta
1,5 kg nagy lyukú reszelőn lereszelt ecetes cékla, 6 fej reszelt hagyma, só, cukor, póréhagyma a díszítéshez.
Reszelt cékla
50 dkg finomra reszelt nyers cékla, 1 uborka és 1 nagy alma durvára reszelve, 1 dl joghurt, 1 ek. reszelt torma vagy méz.
Uborkasaláta télire
1 kg szeletelt uborka, 30 dkg karikára vágott hagyma, 30 dkg cukor, 1 csapott ek. só, 2,5 dl ecet, 1 nagy cs. kapor finomra vágva.
A sót és cukrot feloldjuk az ecetben. Rétegesen tesszük üvegbe az uborkát, hagymát, leöntjük a hideg salátalével, az üveget lezárjuk. Hűvös helyen kb. 1 hét alatt érik meg.
|
-vissza a tartalomhoz-
Sajtos-oregánós kenyér
5 dl tej vagy víz, 5 dkg élesztő, 2 kk. só, 2 kk. oregánó, 8 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, kb. 70 dkg liszt, 1 tojás, a tetejére kevés reszelt sajt és szurokfű.
Az élesztőt kézmeleg vízben (tejben) áztatjuk, majd hozzákeverjük a sót, oregánót, sajtot. Elvegyítjük a liszttel, alaposan kidolgozzuk, s mielőtt elkészülne, hozzákeverjük a puha vajat. Meleg helyen megkelesztjük.
Hosszúkás kenyeret, vagy kis cipókat formálunk belőle. Kivajazott tepsire tesszük, megkenjük tojással, megszórjuk oregánóval, sajttal. Újból kelesztjük, majd meleg sütőben kb. 30 percig sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Rieska (Árpalángos)
5 dl hideg víz vagy tej (esetleg 2 dkg élesztő), 1 ek. só, kb. 1 kg árpaliszt.
Hideg vízben elkeverjük (az élesztőt) a sót, a lisztet. Jól kidolgozzuk.
Hosszú rudat formálunk belőle, 3-4 részre osztjuk. Nagy vékony, kerek lapokat készítünk belőlük, villával megszurkáljuk. Sütőbádogon kisütjük. Melegen tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Gombás zeller
2 zeller vastag szeletekre vágva, kevés víz, só, 5 dkg vaj, 6 dkg liszt, 5 dl tej (vagy tejszín), 20 dkg, apróra vágott gomba, bors, só reszelt sajt, 1 cs. petrezselyemzöld.
Kevés sós vízben (zöldséglében) puhára főzzük a zellert.
A vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, fokozatosan adjuk hozzá a tejet, jól elkeverjük, sózzuk, borsozzuk. Lassú tűzön, állandóan kevergetve 10 percig főzzük. Hozzáadjuk a gombát, és még főzzük ezzel is.
A zellert tálra tesszük, ráhalmozzuk a gombát. Vastagon megszórjuk reszelt sajttal, és meleg sütőben átsütjük.
Tálaláskor petrezselyemmel díszítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Friss sajt
1 l aludttej, 2 dl tejföl.
Az aludttejet és tejfölt lábasban összekeverjük, és 50 fokra hevítjük. Amikor kezd sűrűsödni, lehúzzuk a tűzről, sóval és ízlés szerint fűszerekkel ízesítjük ( fokhagymás só, bors, pirospaprika, kömény, ...). Gézzel bélelt szitába öntjük.
A már lecsepegett masszát belenyomkodjuk egy lefedhető tálba, a fűszerek egy részét a tetejére szórjuk, és 1-2 napig állni hagyjuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Rokfortos túrókrém
10 dkg márványsajt, 15 dkg natúr krémtúró, esetleg egy kevés tejszín.
A lereszelt sajtot összekeverjük a túróval, beleteszünk egy kevés tejszínt.
Félbevágott befőtt körtébe tesszük, és előételként fogyasztjuk.
Változat: fokhagymaporral ízesítve pirítóssal fogyasztjuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Joghurtos házi sajt különféle ízesítőkkel
1 l tej, 2 dl tejpor, 2 tojás, 5 dl joghurt (lehetőleg néhány napos), 1 mk. só, ízesítőként zöldbors, metélőhagyma, kapor, őrölt mogyoró, - dió, paradicsompaprika kockák, zúzott fokhagyma, köménymag, ánizs, stb.
A joghurtot és a tojást összekeverjük.
A tejet felforraljuk.
A tejport habverővel a forrásban lévő tejhez keverjük, majd hozzáadjuk a tojásos joghurtot. Felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről. Addig hagyjuk állni, míg a savó külön válik.
Leszűrjük, és tetszés szerint fűszerezzük.
Gézzel bélelt szitába tesszük, lecsepegtetjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Cukros Vappu-fánk
5 dl tej, 5 dkg élesztő, 1 tojás, 1 mk. só, 12 dkg cukor, 2 kk. kardamommag, 10 dkg margarin, 80-90 dkg liszt, olaj a sütéshez.
Az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, hozzáadjuk a sót, cukrot, kardamomimagot, a puha margarint, a liszt egy részét. Kidolgozzuk, és addig adjuk hozzá a lisztet, míg kellemesen puha állagú lesz. Meleg helyen megkelesztjük.
Golyókat formálunk belőle és lisztezett deszkán, letakarva tovább kelesztjük.
A sütéshez annyi olajat melegítsünk, hogy a fánkok ússzanak benne. Megkelt felükkel lefelé fordítva tesszük a forró olajba, barnára sütjük.
Lecsepegtetjük, cukorban megforgatjuk.
A fánkokat a formázás előtt lekvárral is tölthetjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Elvarázsolt körte
1,5 dl tejszín, 25 dkg liszt, 1 kk. sütőpor, 12,5 dkg puha margarin, 4-6 kis körte, cukor, fahéj, őrölt mandula, 1 tojás.
A lisztet, sütőport, tejszínt összekeverjük, jól kidolgozzuk, és rövid időre hűtőbe tesszük.
A körtéket meghámozzuk, magházukat kivájjuk, az aljukat laposra vágjuk, hogy a tálon megálljanak. Belsejüket ízesítjük fahéjas cukorral, mandulával.
A tésztát kinyújtjuk, 4-6 részre osztjuk. Középre tesszük a körtéket, a tészta sarkaival beborítjuk őket. Tojással megkenjük, durvára tört, vagy szeletelt mandulával megszórjuk. Forró sütőben szép barnára sütjük.
Ha a körték túl kemények, néhány percig főzzük fahéjas vízben.
(Finom, ajánlom. A kifúrt körtékbe áfonya- vagy ribizli lekvárt teszek, a lekvárra szórom a darált mandulát, hogy a nedvességet felvegye, a lyukat pedig kis tésztadarabbal eltömöm és így "csomagolom" be.)
|
-vissza a tartalomhoz-
Körtés-rokfortos pirog
10 dkg vaj, 12 dkg liszt, 2 ek. víz,
A töltelékhez: 40 dkg körtebefőtt, 15 dkg márványsajt, 1 kk. kardamommag.
A vajat, lisztet összemorzsoljuk, a vízzel jól összedolgozzuk.
Lisztes kézzel kb. 20 cm átmérőjű, kivajazott tűzállóba nyomkodjuk - kis peremet képezve. Forró sütő alsó rácsán kb. 10 percig sütjük.
A körtedarabokkal kirakjuk a tésztát, megszórjuk finomra őrölt kardamommagggal, a sajtot ráreszeljük.
Forró sütőben még kb. 10 percig sütjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Eperhab (Mausikkalumi)
0,5 l 4 felé vágott eper, 5 dkg kristálycukor, 2 tojásfehérje - 5 dkg cukorral - keményre vert habja, 2 dl tejszínből készült hab, 6 szem egész eper.
Összetörjük az epret, ráöntünk 5 dkg cukrot.
A tejszín 2/3-ával összekeverjük a tojáshabot, majd az epret. Poharakba rakjuk. Tejszínhabbal, eperszemekkel díszítjük.
|
-vissza a tartalomhoz-
Túrótorta liszt nélkül
50 dkg natúr krémtúró, 4 dl tejföl, 5 tojás, 2 ek. cukor, 2 kk. vaníliás cukor, friss bogyós gyümölcs, vagy lekvár.
A gyümölcs (lekvár) kivételével mindent összekeverünk, kivajazott nagy (vagy 2 kisebb) jénaiba töltjük. Megsütjük (tűpróba).
Melegen gyümölccsel, lekvárral tálaljuk.
|
-vissza a tartalomhoz-
Túrótorta kukoricaliszttel
50 dkg natúr krémtúró, 4 tojás sárgája, késhegynyi só, 2 dl tejszín, 1 ek. cukor, 4 ek. kukoricaliszt, kevés zsemlemorzsa, vaj az edény kikenéséhez.
A kivajazott tepsit zsemlemorzsával megszórjuk.
Az összes kelléket összekeverjük, a tepsibe öntjük. Meleg, de nem forró sütőben 45 percig sütjük.
Áfonyalekvárral, tejszínhabbal kínáljuk.
|
|
|