Levesbetétek

Tartalom

 

-vissza a tartalomhoz-

A májgaluska.>

Hat személyre vegyünk egy negyed kiló marha-, sertés-, vagy borju-májat és vagdaljuk fel deszkán jól, hogy ugy nézzen ki, mintha össze lenne törve. Az eres részeket, ha ilyen van benne, ki kell közüle dobni. Tegyük a megvagdalt májat tálba, adjunk hozzá fél fej apróra vágott veres hagymát, egy kis kávés- kanálnyi tört borsot, sót, egy kávés-kanálnyi apróra vágott zöldpetrezselyem-levelet, egy tojásnyi zsirt, három egész tojást és három tojáshéjnyi vizet. Ezt a vegyüléket habarjuk jó össze, azután tegyünk bele 6 kanálnyi mozsárban összetört, száraz, fehér kenyér-morzsát és annyi lisztet, hogy a vegyülék keményecske legyen. Mikor a májgaluskát a levesbe akarjuk fõzni, bádog-kanállal szakitsuk diónyi nagyságu darabokba s egymásután rakjuk a forró huslébe. Tiz percznyi fõzés után készen van és félre lehet tenni tálalásig.

-vissza a tartalomhoz-

Bajor májgombóc levesbetét

Hozzávalók:
30 dkg borjú vagy marhamáj, 10 dkg szalonna , 1 fej hagyma, 20 dkg zsemle, vaj, 3 tojás, 1/4 l tej, só, bors, szerecsendió, majoránna, petrezselyem, snidling, 1 e.kanál liszt ,

A megtisztított és elkapart májhoz keverjük az apró kockákra vágott szalonnát és a finomra vágott, vajon üvegesre dinsztelt hagymát.
A kis kockákra vágott zsemlét vajon aranysárgára pirítjuk. A tojásokat felverjük, majd a tejjel elkeverjük, és a zsemlére öntjük. Mikor már a tejet jól beszívta, hozzáadjuk a fűszereket, a májat, és végül a lisztet.
Jól összedolgozzuk a masszát. Nedves kézzel gombócokat formálunk, lobogó, húsleves kockából készített marhahúslevesben kb. 15 perc alatt kifőzzük.

-vissza a tartalomhoz-

Burgonyagombóc tavaszi levesbe

Hozzávalók:

3 db közepes burgonya, 2 evőkanál liszt, 1 db tojás, csipetnyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj,

A gombóchoz a burgonyát megfőzzük, meghámozzuk és burgonyanyomón átnyomjuk. Liszttel összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, a borsot és egy kevés sót. Félretesszük.
Vizes kézzel apró gombócokat formálunk a burgonyamasszából és a fövő levesbe tesszük. Amikor a gombócok feljönnek a leves felszínére, az étel elkészült.
Tejfölös leveben finom.

-vissza a tartalomhoz-

Csipetke levesbetét

Hozzávalók: 2 tojás, liszt, só,

Gyúrt tésztát készítünk annyi lisztből, amennyit a tojás felvesz,pici sóval simára dolgozzuk.
A fövésben lévő gulyáslevesbe vagy bablevesbe két ujjal kis darabokat csípünk, és ellapítva 1 forintos nagyságu lapos adagokban belefőzzük a levesbe.
Ha feljött a tetejére, akkor megfőtt.

-vissza a tartalomhoz-

Grízgaluska levesbetét


Hozzávalók:

2 tojás búzadara, pici étolaj, apróra vágott petrezselyemdöld

Elkészítése:

A tojást szétválasztjuk, fehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, és annyi búzadarát, hogy híg,lágy masszát kapjunk.

Egy- két órát hagyjuk pihenni, hogy a búzadara megszívja magát, be fog sűrűsödni. Ha híg állapotura keverjük be, akkor nem lesz kemény grízgaluskánk! Fontos, hogy a végleges állagát az állásidő végére érje el, akkor lesz remegős, laza. A sózástól kemény marad, nehezen fő meg, elég az ízes levesben főzni.
A fővésben lévő levesbe szaggatjuk, lassú tűzön megfőzzük, ellenőrizzük a közepét, hogy átfőtt-e.
Kiszejük a levesből, mert felszívja a maradékot állás közben.

-vissza a tartalomhoz-

Húsos derelye levesbe

Hozzávalók (8-10 személyre): 5 dkg zsír, 5 dkg vöröshagyma, 40 dkg sertéshús, 1 csomó zöldpetrezselyem, 5 g törött bors, 1 db tojásfehérje,

a gyúrt tésztához:

20 dkg liszt, 3 db tojás, só.

Kevés zsírban üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a ledarált sertéshúst. Sóval, apróra vágott
zöldpetrezselyemmel, törött borssal fűszerezzük és lefedve, mindig csak egy kevés vizet aláöntve, puhára pároljuk.

Elkészítjük a gyúrt tésztát és vékonyra kinyújtjuk. Négyzet alakú darabkákra vágjuk, majd mindegyik közepébe kis húshalmocskát rakunk és a tészta széleit tojásfehérjével megkenve, háromszögletűre hajtjuk.

Húslevesben vagy sós vízben külön kifőzzük, majd az elkészített levesben tálaljuk.

-vissza a tartalomhoz-

Maceszgombóc

két evõkanál vizet , 1 evõkanál zsírral simára keverünk. Beleütünk 2 egész tojást, sózzuk, fûszerezzük törött borssal, egy kevés reszelt szerecsendióval, és annyi darált maceszt (pászkát) keverünk bele, amennyit felvesz (kb. 25 dkg-ot). A tészta ne legyen kemény, mert befõzés elõtt legalább egy óra hosszat kell állnia. Vizes kézzel apró gombócokat formálunk belõle, és a forrásban levõ levesben lassan, kb.egy fél óráig fõzzük. Bõ levesben fõzzük, mert sokat felszív. (Ezért ezt is inkább leveskockából készült levesben fõzzük ki, ha nincs nagyon sok húslevesünk.)

-vissza a tartalomhoz-

Reszelt tészta levesbetét

Hozzávalók

2 tojás liszt, só

Kemény gyúrt tésztát készítünk annyi sóval kevert liszttel, ammennyit a tojás fölvesz. a fövő levesbe belereszeljük a nyers tésztát, és ha feljött a tetejére, kész is. Gombalevesbe a legfinomabb. Ha nem akarunk gyúrtni, a bolti kézi tarhonya hasonló állagu tészta, felhasználhatjuk helyette.

-vissza a tartalomhoz-

Sajtgombóc zöldséglevesbe

Hozzávalók:

1 evőkanál Kefír, 1 tojás, 5 dkg reszelt sajt, 2 evokanál búzadara, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkáskanál orölt szerecsendió-virág, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés só.

Elkészítése:

A sajtgombóchoz a tojást habosra felverjük 1 evokanál kefírrel, majd összekeverjük a búzadarával és a reszelt sajttal. Megsózzuk, és állni hagyjuk 10 percig. A sajtos gombócmasszából nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk, és a forrásban lévo kb 1 liter leveslébe tesszük. Legalább 10 percig, kis lángon forraljuk. Egy gombócot próbaképpen vágjunk ketté, hogy kiderüljön, jól átfőtt-e.

-vissza a tartalomhoz-

Töltike levesbetét

Hozzávalók:

2 db zsömle, 3 tojás, csokor petrezselyem, 1 kis fej vöröshagyma kockázva, só, bors, ételízesítő, étolaj

Elkészítése:

A zsömléket beáztatjuk, majd kicsavarjuk a vízből. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymer és hagymát, amit kevés étolajon megfuttattunk, sót, borsot és a 3 tojást. Jól összedolgozzuk.

2-2 evőkanálnyi mennyiségekre adagolva folpack fóliába tesszük, henger alakúra formázzuk, két végét megpörgetve bezárjuk, mint egy szaloncukrot.

Amikor fövés közben a tojástól már összeállt az állaga, kibontjuk a fóliából, és visszahelyezve a levesbe véglegesen megfőzzük.

A húsleves összes ízét koncentráltan átveszi, nagyon finom, és karikára vágva főtthúsok mellé szeletelve mutatós, és finom.

-vissza a tartalomhoz-

Tüdőstáska levesbe

Hozzávalók (8-10 személyre):

5 dkg vöröshagyma, 5 dkg zsír, 50 dkg sertéstüdő, 3 g őrölt fehér bors, 2 g majoránna, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 db tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 db tojásfehérje, só,

a gyúrt tésztához:

20 dkg liszt, 3 db tojás, só.

A finom, apróra vágott vöröshagymát egy kevés zsíron üvegesre pirítjuk. A megfőzött tüdőt ledaráljuk és a hagymára tesszük és lepirítjuk. Sóval, őrölt fehérborssal, majoránnával és apróra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük.Amikor a tüdő lepirult, hozzákeverünk 1 db egész tojás és annyi átszitált zsemlemorzsát, hogy közepes keménységű anyagot kapjunk. Elkészítjük a szép vékonyra kinyújtott gyúrt tésztát. Képzeletben megfelezzük és az egyik felére, kb. 6-8 cm távolságban, a nyomózsákba tett tölteléket kinyomkodjuk. A köröket tojásfehérjével megkenjük, ráhajtjuk a tészta másik felét, a töltelékek közül jól rányomkodjuk, majd derelyevágóval négyszögekre vágjuk. Forrásban lévő húslevesben vagy sós vízben kifőzzük.

-vissza a tartalomhoz-

Velős holdacskák levesbe

Hozzávalók (8-10 személyre):

35 dkg sertés- vagy borjúvelő, fél citrom, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg zsír, 1 csomó zöldpetrezselyem, 3 g törött bors, 1 db tojássárgája, só,

a gyúrt tésztához:

20 dkg liszt, 3 db tojás, 1 db tojásfehérje, só.

A sertés- vagy borjúvelőt hideg vízbe áztatjuk, így a rajta lévő vékony hártyát könnyen eltávolíthatjuk. Ezután a velőt sós, enyhén citromos vízbe téve 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük és vágódeszkára téve pépszerűvé összevágjuk. Zsírban a finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a velőt, sóval, zöldpetrezselyemmel és törött borssal fűszerezzük és jól átforrósítjuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a tojássárgáját és kihűtjük. A gyúrt tésztát vékonyra kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kerek lapocskákat kiszúrunk, majd mindegyik közepébe kisebb velőshalmocskákat rakunk. A tészta peremét tojásfehérjével megkenjük és félbehajtjuk. Húslevesben külön kifőzzük.

-vissza a tartalomhoz-

Vízen kullogó levesbetét

Hozzávalók:

2 dl tejföl, 2 db tojás, 2 dl liszt, 15 dg trapista sajt, 10 dg sonka, margarin, Elkészítése:

2 dl tejfölt simára keverünk 2 tojással, 2 dl liszttel, a lereszelt sajttal és metéltre vágott sonkával. Tiszta konyharuhát alaposan kikenünk margarinnal, ráöntjük a masszát, lazán felgöngyöljük, két végét bekötjük. Lobogó sós vízben eresztjük, majd lassú tűzön 40 percig főzzük. A ruhából tálra borítva forró margarinnal megöntözzük, szeleteljük.

-vissza a tartalomhoz-

Zsemlegombóc húslevesbe

2 csokor petrezselyem, 2 szikkadt zsemle, 2 tojás, őrölt szerecsendió, tej a zsemle áztatásához, zsemlemorzsa.

A zsemlét apró kockákra vágjuk, és a tejjel, a tojásokkal, sóval és borssal keményebb masszává dolgozzuk össze, egy kicsit pihentetjük. A petrezselymet megmossuk és apróra vágjuk,
és belekeverjük a zsemlegombóc tésztába, szerecsendióval ízesítjük, és egy kevés zsemlemorzsával megkötjük.
Apró gombóckákat formálunk a masszából, s a forrásban lévő húslevesbe téve kb. 10-15 percig főzzük.

 

 

Konwax Bt

konwax bt
Egyedi szauna, bútor, és autóbeálló készítés
 
  •  
    Autóbeálló házilag
     
  •  
  •  
     
    Konwax Bt.