Szabadban is készíthető étel receptek

Tartalom

 

Alufóliában sült csirkemell kolbásszal -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

1 személyre:, fél csirkemell, 3 karika parasztkolbász , fél evőkanál ételízesítő, 2 vékony szelet szalonna ,
Elkészítése:

Előkészítés: A csirkemellet megmossuk, szárazra töröljük. A vastagabb részén nyílást vágunk a húsba, és bedugjuk a kolbászkarikákat. A csirkemellet bedörzsöljük az ételízesítővel, betekerjük a szalonnaszeletekbe, és lazán alufóliába csomagoljuk.

Elkészítés: Tüzet rakunk, majd amikor már csak parázslik, beletesszük az alufóliás batyukat, és kb. 30 perc alatt megsütjük. Kivesszük a parázsból, óvatosan kibontjuk, és kenyérrel, uborkával esetleg alufóliában sült burgonyával fogyasztjuk.

Becsavarodott debreceni roston -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

4 pár debreceni
30 dkg húsos füstölt szalonna


A debreceni bőrét (ha szükséges) lehúzzuk és a kolbászkákat egyenként hajszálvékony szalonnaszeletekbe göngyöljük. Faszénparázson forgatva addig sütjük, amíg a szalonna pirossá és ropogóssá nem válik.

Hozzávalók 5 személyre: 1 fej vöröshagyma, 1 kisebb sárgarépa, 1 nagy burgonya, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 4 frankfurti virsli, 11/2 teáskanál őrölt paprika, 1/2 teáskanál kaporlevél, 1/2 l víz, 1/2 I húsalaplé, 1 kis konzervdoboz hámozott paradicsom (Pelati, 400 g), só, fekete bors

Előkészítés: 10 perc

Főzés: 30 perc

A hagymát megtisztítjuk és összevágjuk. A sárgarépát meghámozzuk, és megmosás után szeletekre vágjuk. A burgonyát is meghámozzuk, megmossuk és felkockázzuk. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, és csíkokra vágjuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, az elő- készített hozzávalókat 5 percig közepes hőfokon pároljuk benne. A frankfurti virslit 1 cm vastag karikákra szeljük és hozzáadjuk. Beletesszük az őrölt paprikát és a kaporlevelet is, majd az egészet jól összekeverjük. Vízzel feleresztjük, majd a húsalaplét hozzáöntjük. A paradicsomot szűrőben jól lecsepegtetjük, nagyobb késsel durvára vágjuk és hozzáadjuk a leveshez. A levest sóval és borssal utána ízesítjük, felforraljuk, és 1 5 percig mérsékelt lángon főzzük, míg a burgonyakockák puhák nem lesznek.

 

Fűszeres borjúgulyás -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 80 dkg borjúhús, 1 dl olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, só, őrölt bors, majoránna, darált paprika, köménymag

A húst megmossuk, és kockára vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk. A kuktában felhevítjük az olajat, megpirítjuk benne a hagymát, majd megszórjuk pirospaprikával, és beletesszük a húst. Folyamatosan kevergetve egészen addig pároljuk, amíg a levét elfövi, akkor forró vízzel felöntjük. Sóval, borssal, fokhagymával, morzsolt majoránnával, késhegynyi őrölt köménymaggal, és télire eltett darált paprikával fűszerezzük, majd a kuktát lezárjuk, és az ételt 25 percig főzzük. Tálaláskor sós vízben főtt burgonyát halmozunk egy lapos tányérra; megrakjuk a gulyással, és megszórjuk frissen vágott petrezselyemzölddel. Kínálhatunk hozzá erős paprikát, hogy aki szereti, utólag fűszerezze.

Elkészítési idő: kb. 45 perc

Jó tanács: A sózással vigyázzunk, mert a darált paprika is sós.


Csopaki pincepörkölt -vissza a tartalomhoz-

Apró kockákra vágott 1,5 kiló marhalábszárat zsíron pirított , szeletelt vöröshagymával összepárolok, sózom, paprikázom, borsozom, adok hozzá köményt, zúzott fokhagymát.

Többször zsírjára pirítom, ha muszáj, csak akkor kapjon kevés vizet.
Ha a hús puhul, hozzáadok 30 dkg lecsót és felöntöm 2 dl csopaki rizlinggel. Ha felforrt beleteszek 40 dkg sertésvelőt is. Készre főzöm.


Cigánypecsenye roston -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

4 nagy szelet tarja
2 evőkanál olaj
4-5 gerezd fokhagyma
0,5 dl fehérbor

őrölt bors


A tarjaszeleteket kissé kiverjük sóval, őrölt borssal és zúzott fokhagymával vastagon bedörzsöljük. Ráöntjük az olajat meg a bort és hűvös helyen, néhány órán át érleljük. A pácból kiemelve lecsepegtetjük és faszénparázs felett mindkét oldalát pirosra sütjük, közben a visszamaradt páclével néhányszor meglocsoljuk.

Csopaki pincepörkölt

Apró kockákra vágott 1,5 kiló marhalábszárat zsíron pirított , szeletelt vöröshagymával összepárolok, sózom, paprikázom, borsozom, adok hozzá köményt, zúzott fokhagymát.

Többször zsírjára pirítom, ha muszáj, csak akkor kapjon kevés vizet.
Ha a hús puhul, hozzáadok 30 dkg lecsót és felöntöm 2 dl csopaki rizlinggel. Ha felforrt beleteszek 40 dkg sertésvelőt is. Készre főzöm.


Bográcsgulyás -vissza a tartalomhoz-


Hozzávalók:
60 dkg marhalábszár,
3 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
5 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál fűszerpaprika,
1 tubus gulyáskrém (csemege),
1 teáskanál őrölt kömény,
40 dkg burgonya,
1 db paradicsom,
2 db zöldpaprika,
2 dl húsleves (kockából),
8 dkg csipetke

Elkészítés:

1. A húst kb. 1 cm-es darabokra vágjuk, alaposan megmossuk. A vöröshagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. A fokhagymát átnyomjuk.

2. Az olajat felforrósítjuk, és üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Levesszük a tűzről, meghintjük a pirospaprikával, elkeverjük, és kevés vízzel felengedjük. Visszatesszük a tűzre, és hozzáadjuk a húst. A gulyáskrémmel, a fokhagymával és az őrölt köménnyel ízesítjük. Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és lassú tűzön főzzük.

3. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk. A paradicsomot és a paprikát apróbb darabokra vágjuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a burgonyát, a zöldpaprikát és a paradicsomot.

4. Felengedjük a húslevessel, felforraljuk. Tálaláskor külön főzött csipetkét adunk hozzá.


Bográcsos csirkepaprikás -vissza a tartalomhoz-

HOZZÁVALOK:

1,5 kg burgonya,
1 nagyobb csirke,
1 nagy szál lángolt kolbász ( vagy nem nagyon száraz füstölt kolbász)
5 pár virsli,
1 kg zöldpaprika,
6 dl tejföl,
25 dkg paradicsom,
1 kg vegyes leveszöltség,
15 dkg füstölt szalonna,
3 dl száraz vörös bor,
3 nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál piros füszerpaprika,
3 evőkanál Vegeta ételizasitő,
1 púpozott mokkáskanál törött fekete bors,
ízlés szerint só.

Az apróra vágott fűstőlt szalonnát a bogrács aljába rakjuk.
A csirkét kis darabokra vágjuk, mint amikor paprikás
csirkét késtitünk.
A húsdarabokat megsózzuk.
A kolbász bőrét lehúzzuk, majd nagyobb darabokra vágjuk. A virsli bőrét is lehúzzuk. A megmosott és kicsumázott zöldpaprikát,valamint a megmosott paradicsomot karikára vágjuk, a megtisztitott borgonyát kockára vágjuk.
A vöröshagymát vékonyan felkarikázzuk, a zöltséget tisztotás után kis hasábokra apritjuk. A bográcsot a parázsra rakjuk, és a szalonna zsirját kiolvasztjuk. Kveregetés közben beleszórjuk a pirospaprikát, és azonnal (hogy ne éghessenmeg) meglocsoljuk 3 evőkanál vizzel. Összekeverjük, és a következő sorrendben tesszük a bográcsba az étel hozzávalóit; előszőr a hagymakarikákat, a csirkehúsdarabokat, a
füstölt kolbászt, majd a zöldpaprikát, a zöltséget. Hagyjuk, hogy a parázson néhány percig erősen süljön a bográcsban rakott nyersanyag, majd annyi vízzel őntjük fel, amennyi 2 ujjnyival lepi el a zöltséges húst. Az ételizesitővel, a törött borssal és a zúzott fokhagymával megfűszerezzük, és kb. egy órán keresztül főzzük.
Ezután hozzáadjuk a burgonyát, és egyűtt puhára főzzük az egészet.
Amikor a burgonya is egészen megpuhult, csak akkor öntjük
bele a bort és tesszük bele a paradicsomot és a virsliket.
Izlés szerint megsózzuk. Jól összeforraljuk, végül a tejfölt belekeverve már csak forráspontig melegitjük.


Fuszerezett borjútekercsek nyárson sütve -vissza a tartalomhoz-

60 dkg borjúkaraj
2 gombafej
6 dkg zsíros szalonna
1 csomó petrezselyemzöld
1 késhegynyi orölt bors
24 vastag uborkakarika
2 evokanál olaj

A borjúkarajt kicsontozzuk és vékony, hosszúkás szeletekre vágjuk.
Húskalapáccsal megveregetjük, megsózzuk. A gombát és a szalonnát apróra vágjuk, együtt lepirítjuk. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel fuszerezzük. Megkenjük vele a hússzeletek egyik oldalát és felgöngyöljük, majd uborkaszeletekkel váltakozva nyársra húzzuk. Még egyszer körbesózzuk, megkenjük olajjal, és parázson fölött kissé ropogósra sütjük.


GOMBA TÚRÓVAL, ROSTON -vissza a tartalomhoz-

A megtisztított gombafejet állíts a tetejére, borsozd meg, halmozz rá juhtúrót, azt borítsd be egy vékony füstöltszalonna-szelettel.

Végül süsd meg roston.


GOMBÁS NYÁRS -vissza a tartalomhoz-

Kis nyársra szúrj fel csirkemájat, mellé (nem különösebben vékony) füstöltszalonna-szeletet, majd gombaszeletet, s ezt folytasd, amíg a nyársra fér. Végül tedd rostélyra, s időnként forgatva süsd.


Iszákos pörkölt -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

60 dkg marhahús,
8 dkg füstölt szalonna,
1 fej vöröshagyma,
10 dkg zöldpaprika,
10 dkg paradicsom,
2 dl vörösbor,
2 dkg pirospaprika,
1 gerezd fokhagyma,
kakukkfű,
bazsalikom,
1 babérlevél,
só.

A kockára vágott füstölt szalonnát kiolvasztjuk, beletesszük a finomra vágott vöröshagymát, megpirítjuk, és megszórjuk pirospaprikával. Rátesszük a kockára vágott marhahúst, a zúzott fokhagymát és megsózzuk. Később hozzáadjuk a szeletekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot. Kakukkfűvel, bazsalikommal és babérlevéllel fűszerezzük, majd ráöntjük a vörösbort, és puhára pároljuk.


ÍZES CSIRKEFALATOK GOMBÁVAL, NYÁRSON SÜTVE -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

csirkemell 50 dkg
gombafej 40 dkg
vöröshagyma 20 dkg
étolaj 3 cl
törött bors

Elkészítés:

A csirkemellet nagyobb kockákra vágjuk és megsózzuk, törött borssal meghintve 15-20 percet állni hagyjuk. Kiválogatjuk az egyforma, közepes nagyságú gombafejeket, megmossuk és szárazra itatjuk. Mindegyik gombafej belsejét megsózzuk, és egy kevés törött borssal meghintjük. A vöröshagymát kettévágjuk, és lapocskákra szedjük. Fémnyársra vagy kihegyezett hurkapálcára feltüzdeljük vegyesen, és roston parázs fölött megsütjük.


Lazacszeletek roston -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

1,80 kg lazacfilé (színhús)
0,3 dkg só
15 dkg olaj
1db fejes saláta
3 db citrom

A kifilézett lazacból vágott szeleteket besózzuk és állni hagyjuk. Kb.10 perc múlva olajjal bekenjük a szeleteket, és forró rostélyra helyezve mindkét oldalukat megsütjük. Rostély hiányában serpenyoben egy
kevés olajat hevítünk, és ebben sütjük meg a lazacszeleteket.
Elomelegített halastálra tálaljuk, citromgerezdekkel és fejessaláta-levelekkel díszítjük. A lazacszeleteket fuszeres vajjal is tálalhatjuk.
Ajánlatunk: Köretként vajas burgonya és hozzá Remuládmártás.

Tengeri varangy (ördöghal)nyárson -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

1,2 kg tengeri varangy,
4 tojás,
25 dkg zsemlemorzsa,
olaj,
2,5 dl fehérbor,
só,
bors.

Elkészítése:

Forraljuk fel a bort egy kevés vízzel feleresztve, ízesítsük sóval, borssal, és dobjuk bele 2 percre a halfiléket. Csöpögtessük jól le, majd nagyobb kockákra vágva tűzzük nyársra. Forgassuk meg a felvert tojásban és a zsemle-morzsában. Lassan forgatva tegyük 3-4 percre grillsütőbe, közben kevés olajjal mindég locsoljuk meg. Tálaláskor tegyünk melléje félbevágott citromot.


Parasztos báránysültek nyárson -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:
6 szelet bárányborda,
6 db virsli,
6 db bárányvese,
6 db gomba,
3 kisebb paradicsom,
1 dl olaj,
só,
bors,
1 citrom.

Elkészítése:

Vágjuk a virslit három darabra, a vesét kétfelé, a paradicsomot pedig négyfelé. A gombafejeket hagyjuk meg egészben. Mindegyik nyársra egyenlő arányban szúrjuk fel a különböző összetevőket. Locsoljuk meg jól olajjal. Tegyük lecsöpögtetős nyárssütőbe, és 5 perc múlva forgassuk meg. Ismételjük meg a műveletet a teljes sütésig. Sóval, borssal ízesítsük.
Citromkarikákkal tálaljuk.


PARÁZSON SÜLT CSIRKECOMBOK -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

4 db csirkecombok 60 dkg
étolaj 3 cl
vöröshagyma 15 dkg
zöldpaprika 15 dkg
paradicsom 10 dkg
törött bors

Elkészítés:

A csirkecombokat az alsó és felső combrész ízületeinél bevágjuk, hogy jobban átsülhessenek. Megsózzuk, meghintjük törött borssal, és megkenjük olajjal. 4 db megfelelő nagyságú alufólia lapot kiterítünk, közepébe heylezünk egy-egy combot, tetejére tesszük a néhány vékony karikára szelt vöröshagymát, zöldpaprikát, és a paradicsomot. Gyengén megsózzuk, és szorosan, légmentesen a fóliába csomagoljuk. Az így elkészített fóliacsomagokat a parázsra fektetjük, kb. 8-10 perc múlva megfordítjuk, és még 4-5 percig sütjük. Ezután kicsomagoljuk, és friss kenyérrel azonnal fogyasztjuk.


Szalonnás virslifalatok nyárson -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók

6 pár bőrös virsli
12 dkg főtt, húsos kolozsvári szalonna
2 zöldpaprika
2 piros színű zöldpaprika

A virsliket három egyforma darabra vágjuk, s egyenként vékony szalonnaszeletekbe csavarjuk. A zöldpaprikákat széles csíkokra vágjuk, majd megsózzuk. A szalonnába csavart virsliket felváltva a kétféle színű zöldpaprikával nyársra húzzuk. Hamvadó parázs fölött - többször forgatva - egyenletesen megsütjük.


Szüreti marhapörkölt -vissza a tartalomhoz-

Elkészítési idő: 3 óra

Hozzávalók
6 személyre: 75 dkg marhalábszár,
2 nagy fej vöröshagyma,
6 dl frissen préselt must,
20 dkg zöldpaprika,
10 dkg paradicsom,
4 gerezd fokhagyma,
1 ek pirospaprika,
3 ek olaj,
só,
bors

A felforrósított olajon fedő alatt üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd megsózzuk, és lehúzzuk a tűzről. Belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 2 evőkanál vizet. A tűzre visszatéve rádobjuk a kis kockákra vágott marhahúst, és folytonos keverés közben fehéredésig pirítjuk. Ezután belekeverjük a zúzott fokhagymát, ráöntjük a mustot, és edényt befedjük. Kis lángon, gyakori kevergetés közben, majdnem puhára pároljuk.
Ezután beletesszük a megmosott, kicsumázott, felszeletelt zöldpaprikát és a felkarikázott paradicsomot. Készre pároljuk. Csak kevés, sűrű lé maradhat alatta.
Jó barnára pirított tarhonyával és száraz vörösborral a legfinomabb.


Tengeri kagylók (pétoncles) nyárson -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

36 db friss kagyló (nyársanként 6 db ),
6 szelet füstölt (borjúszegy) sonka,
1 dl olaj,
4 citrom,
2 piros színű paprika.

Elkészítése:

Göngyöljük be egyenként a kagylóhúsokat a csíkokra vágott sonkaszeletekbe. Magozzuk ki a paprikát, és vágjuk le egyenlő darabokra. Tűzzük hurkapálcikára a kagylókat és a paprikaszeletkéket. A két végén kagylóval zárjuk a sort. 2 citrom kifacsart levében 10 percig pácoljuk meg a nyársat, utána csöpögtessük jól le, és locsoljuk le olajjal. Tálaláskor tegyünk a tányérokra negyedbe vágott citromokat.


Vörösboros marhapörkölt -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók:

50 dkg marhalábszár,
5 dkg füstölt szalonna,
2 fej vöröshagyma,
1 dl vörösbor,
1 gerezd fokhagyma,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom (vagy 1 teáskanál paradicsompüré),
1 evőkanál piros fűszerpaprika,
1 csipetnyi tört köménymag,
1 teáskanál só.

Az apróra vágott füstölt szalonna zsírját kiolvasztjuk, és rátesszük a megtisztított, valamint finomra vágott vöröshagymát. Néhány percig kevergetve pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, a köménymagot és a sót. Azonnal ráöntünk 1 evőkanál vizet, ezután pedig a tűzre visszatesszük, és belerakjuk a megmosott, leszárított és kis kockákra vágott húst. Erős lángon kevergetve a húst fehéredéséig pirítjuk, majd hozzáadjuk a megmosott, kicsumázott és felszeletelt zöldpaprikát, valamint az összezúzott fokhagymát. 1 pohárnyi vizet és a bort aláöntjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfövi, apránként, kevés forró vízzel pótoljuk. Csak rövid, de sűrű lének szabad alatta maradni. Mielőtt egészen elkészülne, beletesszük a megmosott és karikára vágott, lehéjazott paradicsomot is, és készre pároljuk. Tarhonya a hozzá illő köret.


Zsiványpecsenye fóliában, nyárson sütve -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók

40 dkg sertéscomb
20 dkg húsos szalonna
4 nagy burgonya
4 nagy vöröshagyma
2 zöldpaprika
1 mokkáskanál őrölt bors


A sertéscombból kis szeletkéket vágunk. A meghámozott burgonyát és hagymát felkarikázzuk. A zöldpaprikából és a szalonnából nagyobb négyszögletes szeleteket vágunk. Megsózzuk az alapanyagokat, és váltakozva nyársra húzzuk. Borssal körbehintjük és fóliába csavarjuk, a fólia két végét jól összenyomjuk. Parázs fölött, állandóan forgatva elkezdjük sütni. Mikor a burgonya is megpuhult, levesszük a fóliát és rövid idő alatt színesre, kissé ropogósra sütjük.


Babgulyás füstölt oldalassal -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg bab, 3 dkg só, 20 dkg gyökér, 30 dkg sárgarépa, 50 dkg zeller, 10 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg csipetke, 1 dl tejföl, 1 ek. ecet, 50 dkg füstölt oldalas.

Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk. Enyhén sós vízben feltesszük főni, bezöldségeljük. Külön feltesszük az összevágott oldalast, amikor mindkettő félfövésben van, összekeverjük, és csipetkével készre főzzük. Tejföllel, sóval, kevés ecettel ízesítjük.


Bajai pontyhalászlé Bartalis módra -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 2 és fél kg ponty, 3 nagy fej vöröshagyma, só, 4 evőkanál édesnemes pirospaprika, 2 és fél liter víz, 1 evőkanál konzerv paradicsompüré vagy 1 dl száraz vörösbor, 4-5 dl erős cseresznyepaprika, 1 csomag bajai halászlétészta.

A megtisztított pontyot (pontyokat) 5 mm-enként 3-4 mm mély bemetszéssel irdaljuk, felszeleteljük, darabonként besózzuk, ügyelve arra, hogy az irdalásokba is megfelelő mennyiségű só kerüljön. Legalább 2-3 órát állni hagyjuk. A halikrát, tejet különtesszük, ne sózzuk. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, és a bogrács aljára tesszük. Ráöntjük a vizet, és erős tűznél forraljuk. Ötpercnyi forrás után belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismételten felforrt, rászórjuk a pirospaprikát, a cseresznyepaprikát. Ezt követően 8-10 perc múlva hozzáadjuk a paradicsompürét vagy a vörösbort (mindkettő a halhús szétesését hivatott megakadályozni), valamint a belsőségeket. 30-40 perc szükséges a halászlé elkészítéséhez. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát. A halszeleteket külön tálcákra helyezzük, és a halászlét a tésztára öntve vagy külön tálban tálaljuk.


Bácskai halpaprikás -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók (8 személy részére): 75 dkg apró hal, 50 dkg kecsege, 50 dkg harcsa, 1,5 kg ponty, 25 dkg csuka, 3-4 fej vöröshagyma, 1-2 zöldpaprika, egy csípős paprika, pirospaprika, só, 1 dl bor, 2 paradicsom. Az apró halat tisztítsuk meg, és tegyük fel főni 1,5 l vízben. Addig főzzük, amíg a halak széjjel nem főttek. Ez idő alatt tisztítsuk meg a nemes halakat, vágjuk darabokra. A hagymát vágjuk apróra, és tegyük a bogrács aljára. Helyezzük rá a hal-szeleteket és öntsük fel vízzel. A külön megfőzött apró halat szálkázzuk ki, és a húsát szűrőn áttörve keverjük abba a lébe, amelyben főtt. Amikor a bográcsban a hallé forrni kezd, öntsük bele az áttört apró halat és a bort. Ezután a zöldpaprikát vágjuk karikákra, ugyanígy a paradicsomot is, és a csípős piros-paprikával együtt tegyük a bográcsba. Amikor már majdnem megfőtt a hal, tegyük bele a sót és a pirospaprikát. A bográcsban a hal kb. 45 percnyi főzés után lesz kész. Tálaláskor tegyük külön edénybe a levét, amellyel a metélttésztát esszük. A paprikást utána fogyasszuk.


Birkahúsos kása -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 40 dkg csont nélküli birkahús, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 1 nagy sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 késhegynyi fokhagymasó, 2 zöldpaprika, 1 nagy paradicsom, 24 dkg hántolt köles, só.

Elkészítés: A felhevített zsiradékban megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Hozzátesszük a kis kockára vágott húst, a zöldpaprikát és zsírjára pirítjuk. Meghintjük paprikával, beletesszük a paradicsomcikkeket és a kockára vagy karikára vágott zöldséget.

Megsózzuk és fokhagymasóval ízesítjük. Kevés vizet öntünk alá, gyakori keverés közben, közepes tűz felett félpuhára pároljuk. Ekkor beletesszük a kölest, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy a lé egy ujjnyira ellepje a zöldséges húst. Gyenge tűzön, lassan készre pároljuk, közben többször óvatosan megkeverjük, mert könnyen leég.


Birkahúsos kása bográcsban -vissza a tartalomhoz-

2 ek. olajon megfonnyasztunk 1 nagy fej aprított hagymát. 40 dkg kis kockára vágott csontmentes birkahúst, 2 zöldpaprikát beletéve zsírjára pirítjuk. 1 ek. pirospaprikával meghintjük, belerakunk 1 nagy paradicsomot felcikkezve, 1 felkarikázott sárga-, fehérrépát. Ízesítjük fokhagymasóval, sóval. Kis vizet öntve alá, sűrűn keverve, közepes tűzön félpuhára pároljuk. 24 dkg hántolt kölest adunk bele, annyi vizet öntünk rá, hogy egyujjnyira lepje az ételt. Gyenge tűzön, többször óvatosan kevergetve, lassan készre pároljuk.


Birkapaprikás -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 1 kg birkahús, 20 dkg zsír, 25 dkg vörös-hagyma, 15 dkg lecsó (nyáron zöldpaprika, paradicsom), 1 gerezd fokhagyma, só, pirospaprika (csípős, ízlés szerint), vörös bor.

A vöröshagymát finomra összevágjuk, és felhevített zsírban megpirítjuk, a tűzről félrehúzva meghintjük pirospaprikával, hozzátesszük az összezúzott fokhagymát, és felöntjük egy kevés vízzel, illetve vörös borral. Ezután beletesszük a nagyobb kockára vágott (le is forrázhatjuk) birkahúst, megsózzuk, és szép lassan puhára pároljuk. A lecsót, illetve zöldpaprikát, paradicsomot, piros csöves-vagy cseresznyepaprikát közben tesszük bele, és lassú tűznél készre főzzük. Sós burgonyát adunk hozzá. A birkapaprikás annál jobb, minél többféle húsrész van benne, legjobb, ha egész birka van megfőzve a fejétől a farkáig. Nem túl öreg, nem túl kövér az igazi. A faggyút el kell távolítani a húsról, hogy ne legyen túl zsíros. Persze itt is vannak úgynevezett titkos fogások. Egyik ilyen, hogy a zsírban fonnyasztott vöröshagymára a paprikának csak a felét teszik rá, a többit a végén, hogy pirosabb és frissebb ízű legyen. Szakértők szerint rétegesen kell főzni a birkát. Mégpedig: a bográcsot ki kell kenni zsírral, és alulra tenni az összekötött fejet, rá egy réteg apróra vágott vöröshagymát, pici fokhagymát, pirospaprikát, Piros Aranyat, majd egy réteg szép, nagyobb kockára összevágott birkahúst. Ezt mindaddig így csináljuk, míg tele nem lesz a bogrács, illetve el nem fogy a nyersanyag. A legtetejére rakjuk a csöves pirospaprikát és a paradicsomot. A belsőséget a készre főzés előtt tesszük bele kb. fél órával. Vizet nem kell alátenni, mert a hús annyi vizet enged, amennyi szükséges a főzéshez. Ha kellően „lepörkölődött”, tehát sűrű leve van, és ha még szükséges, úgy vörös bort adunk hozzá. A bor hozzáadása is ilyen „titkos fegyvernek” tekinthető. A bortól kissé pikáns, savanykás ízt kap a paprikás, és valamelyest, csökkenti a birkaízt. Az így főzött birkapaprikás remek, magyaros étel, aminek csodálatos íze van. Sós burgonya illik hozzá, és mehet savanyúság, illetve uborka is, de csupán kenyérrel talán még jobb. Mindenféle bornak is jó ágya ez, de különösen jó rá a kadarka és a minőségi vörös bor. A Bácskában főzött birkapaprikás vadkerti borral, a válogatott gyönyörűségek közé tartozik.


Bográcsgulyás 1. -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 3 fej vöröshagyma, 40 dkg burgonya, 1 csapott evőkanál fűszerpaprika, 1 kávéskanál köménymag, 1 paradicsom, 8 dkg zsiradék, 2 gerezd fokhagyma, 1/3 üveg csemege Piros Arany (vagy 1 kis tubus), 2 db zöldpaprika, csipetke.

A húst kb. 1 cm-es darabokra vágjuk, és alaposan megmossuk. Az előhevített zsiradékban aranysárgára pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről levéve meghintjük paprikával. Jól elkeverjük, hozzáadjuk a húst, kevés vízzel felengedjük és visszatesszük a tűzre. Piros Arannyal, zúzott fokhagymával és őrölt köménnyel ízesítjük. Amikor a hús már majdnem puhára párolódott, hozzáadjuk a szintén 1 cm-es darabokra vágott burgonyát, zöldpaprikát, paradicsomot. Csontlével felengedjük, és készre főzzük. Külön főzött csipetkével tálaljuk.


Bográcsgulyás 2. -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 50 dkg marhalábszárhús, 1-2 nagy fej vöröshagyma, 6 dkg zsír, 1 késhegynyi fokhagymakrém, 2 csipet köménymag, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 zellerlevél, 1 púpozott evőkanál pirospaprika, 60 dkg tisztított krumpli, 2 evőkanál száraz csipetke, só.

Elkészítés: Először vastagon kizsírozzuk a bográcsot, majd rétegesen beletesszük a kockára vágott húst, az összevágott hagymát, a fokhagymakrémmel, köménymaggal rétegenként ízesítjük. A tetejére tegyük a zöldpaprikát, a paradicsomot és a zellerzöldet.

Sózzuk meg és gyakori rázogatás vagy keverés mellett közepes láng felett, pirítsuk zsírjára a húst. Ezután hintsük meg paprikával és kb. 2 liter vízzel öntsük fel. Nagy lánggal főzzük tovább. Amikor a hús félig megpuhult, tegyük bele a kockára vágott krumplit és a száraz csipetkét. Ha szükséges, még annyi vizet öntsünk rá, hogy kétujjnyira ellepje az ételt. Nagy lánggal főzzük készre.


Bográcsgulyás 3. -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 80 dkg marhahús, 5 dkg zsír, 1 nagyobb fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, pirospaprika, só, köménymag, majoránna, 20 dkg lecsó, 50 dkg burgonya, csipetkebetét.

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát zsírban megpirítjuk. A lángról levéve hozzáadjuk a paprikát, elkeverjük, egy kevés vízzel felengedjük, és visszatéve zsírjára sütjük. Az egyforma kockákra vágott húst beletesszük, elkeverjük, megsózzuk. Fedő alatt, mérsékelt tűzön, pároljuk. Ha elfőtte saját levét, egy kevés forró vizet öntünk rá.

Párolás közben hozzáadjuk a szétzúzott fokhagymát és az apróra vágott köményt. Amikor majdnem puha, hozzátesszük a szép apró kockákra vágott burgonyát, és addig pároljuk vele, amíg a burgonya üveges nem lesz.

Ugyancsak akkor adjuk hozzá a zöldpaprikát és a friss paradicsomot (vagy lecsót). Fölengedjük vízzel a kívánt mennyiségre, utána sózzuk, és az egészet puhára főzzük. Külön kifőzött csipetkével tálaljuk.


Bográcsgulyás 4. -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 50 dkg marhahús (lábszár), 3 ek. olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 80 dkg burgonya, 1 cső zöldpaprika, 1 db paradicsom, köménymag, 2 kisebb babérlevél, pirospaprika, só, csipetkének; 10 dkg liszt, 1 db tojás.

Elkészítés: A húst úgy készítjük elő, mint a pörköltet. Amikor a hús majdnem puha, bőven felöntjük vízzel, beletesszük a többi hozzávalót, és csendes tűzön készre főzzük. Amikor majdnem kész, csipetkét főzünk bele.

A bográcsgulyás ősi magyar étel, aminek vidékenként igen sok változata van. Néhány példa: a szegedi gulyáshoz a burgonyával egy időben szeletekre vágott édeskáposztát adnak. A csángógulyás burgonya helyett savanyú káposztával, és rizzsel készül. A palócgulyás zöldbabbal és tejföllel.


Bográcsgulyás 5. -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 60 dkg marha lábszár, 8 dkg zsír / vagy olaj /, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk pirospaprika, 1/2 mk őrölt kömény, 1 kk só, 2 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 60 dkg burgonya, 4 adag csipetke.

Elkészítés: A húst felkockázzuk, megmossuk, lecsöpögtetjük. Az apróra vágott hagymát a felhevített zsiradékban megfonnyasztjuk, majd megszórjuk pirospaprikával, gyorsan elkeverjük benne, majd felengedjük kevés vízzel. Ha zsírjáig lepirult, beletesszük a húskockákat, elkeverjük, és megsózzuk. Mivel lábszárhúsról van szó, a pirospaprikát nem a hagymával keverjük össze, mint általában, hanem csak akkor, amikor már a hús megpuhult, nehogy megbarnuljon a gulyásunk. Fedő alatt, mérsékelt tűzön az apró kockára vágott burgonyát, majd végül a csipetkét adjuk hozzá, és így együttesen még egy fél óráig főzzük. (Tálalása bográcsban történik. Hivatalos rendezvényeken mindig kovácsoltvas állványra akasztva a bográcsot, alá a tartóba spirituszkockákat helyezünk el, és így kerül a vendég asztalára. Az asztalon karikára vágott cseresznyepaprika és só, mint kiegészítő lehetőség sohasem hiányozhat, hátha valaki pótolni akarja az erősséget.


Bográcsos paprikás -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók (6-8 személyre): 1 kg burgonya, 1 közepes méretű csirke, 1 nagy szál lángolt kolbász (vagy nem nagyon száraz füstölt kolbász). 3-4 pár virsli, 50 dkg zöldpaprika, 4 dl tejföl, 20 dkg paradicsom, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 15 dkg füstölt szalonna, 2 dl száraz vörösbor. 2 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál vegeta, 1 púpozott mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

Elkészítés: Jó nagy bográcsot készítek elő. Az apróra vágott füstölt szalonnát a bogrács aljába rakom. A csirkét megtisztítom, és kis darabjaira vágom, mint amikor paprikás csirkét készítek. A húsdarabok mindkét oldalát megsózom. A kolbászt megmosom, bőrét lehúzom, majd annyi darabra vágom, amennyi a vendégek száma. A virslik bőrét is lehúzom. A megmosott, és kicsumázott zöldpaprikát, valamint a megmosott paradicsomot karikákra vágom, a burgonyát meghámozom és felkockázom. A megtisztított vöröshagymát nagyon vékony karikákra metélem, a zöldséget tisztítás után vékony hasábokra aprítom. A bográcsot parázsra rakom, és a szalonna zsírját kiolvasztom. Kevergetés közben beleszórom a pirospaprikát, és azonnal meglocsolom 3 evőkanál vízzel. Összekeverem, és a következő sorrendben teszem be a bográcsba a hozzávalókat: először a hagymakarikákat, a csirkehús darabokat, a füstölt kolbászt, majd a zöldpaprikát, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret. Hagyom, hogy a parázson néhány percig erősen süljön a belerakott nyersanyag, majd annyi vízzel öntöm fel, amennyi 2 ujjnyival lepi el a zöldséges húst. A vegetával, a törött borssal és a zúzott fokhagymával megfűszerezem és 45-50 percig főzöm. Ezután hozzáadom a burgonyát, és együtt puhára főzöm. Meggyőződök arról, hogy a burgonya is egészen megpuhult-e már, csak akkor öntöm bele a bort és teszem hozzá a paradicsomot, meg a virsliket. Ízlés szerint meg is sózom. Jól összeforralom, végül a tejfölt belekeverem, és már csak forráspontig melegítem.


Burgonyaleves virslivel -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 80 dkg rózsaburgonya, 1 közepes fej hagyma, 6 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál ételízesítő, 1 púpozott evőkanál gabonakeményítő, 4 pár virsli, 1 ág zellerzöld, só.

Elkészítés: A kockára vágott, kissé kiolvasztott szalonna zsírjában megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Beletesszük a kockára vágott burgonyát. Közepes láng felett üvegesre pirítjuk. Meghintjük gabonakeményítővel, ételízesítővel, beletesszük a zellerzöldet és kb. 1,5 liter vízzel felöntjük. Jól átkeverjük, és lassan puhára főzzük. Kóstoljuk meg, és ha kell, sózzuk meg.

Mielőtt a burgonya megpuhulna, tegyük bele a virslit is.


Csirkegulyás -vissza a tartalomhoz-

Hozzávalók: 1 db csirke (kb. 1 kg-os), 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 1 púpozott evőkanál pirospaprika, 1 késhegynyi fokhagymakrém, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 60 dkg tisztított burgonya, 2 evőkanál száraz csipetke, 1 evőkanál ételízesítő, só.

Elkészítés: A zsiradékban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát.

Megszórjuk paprikával és beletesszük a 8 darabra (2 comb, 2 fél mell, 2 szárny, far- és hátrész) vágott csirkét. Nagy láng felett, állandóan keverve zsírjára pirítjuk. Megszórjuk ételízesítővel, beletesszük a fokhagymakrémet, a zöldpaprikát, a paradicsomot és kb. 1,5 l vízzel felöntjük. Közepes erősségű tűzön lassan főzzük. Amikor a csirke puhulni kezd, beletesszük a kockára vágott burgonyát és a száraz csipetkét. Megkóstoljuk, és ha szükséges, utánsózunk. Közepes lángon készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Gulyásleves

Hozzávalók: 360 g marha színhús, 80 g sertészsír, 150 g vöröshagyma, 15 g fűszerpaprika, 800 g burgonya, 140 g zöldpaprika, 60 g paradicsom, só, köménymag, fokhagyma

Levesbetétnek csipetke.

Ugyanúgy készítjük, mint a bográcsgulyást.


-vissza a tartalomhoz-

Gulyásleves karajcsontból

1 közepes fej vöröshagyma, 1 kg karajcsont, kis pirospaprika, só, 1 csomó leveszöldség, 2 db közepes burgonya, 1 cseresznyepaprika, kk. köménymag, 1 gerezd fokhagyma, 1 csomó zellerzöld, 1 csomó petrezselyem

A hagymát apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, egy bögre vizet öntünk hozzá és összeforraljuk. A lébe beletesszük a húsos, ízekre vágott karajcsontot, két-két szál felkarikázott sárgarépát és petrezselyem gyökeret, a meghámozott és kockákra vágott krumplit. Összekeverjük, bőven felöntjük vízzel. Sóval, borssal, cseresznyepaprikával, köménymaggal, fokhagymával ízesítjük. Beledobjuk a zeller- és a petrezselyemzöldet.


-vissza a tartalomhoz-

Hallecsó bográcsban

Hozzávalók: 2 kg hal (süllő, csuka, harcsa), 1 ek zsír, 10 közepes fej v. hagyma, 10-12 z. paprika, 4-5 paradicsom, 2-3 csöves paprika

A bográcsban felolvasztjuk a zsírt, s beleszórjuk a karikákra vágott v. hagymát és a karikára szeletelt zöldpaprikát, lassú tűzön megpuhítjuk. Amikor már kezd puhulni a paprika, hozzáadjuk a paradicsomot és az egészben hagyott csöves paprikát is. Amikor mindez megfőtt, hozzátesszük a haldarabokat. Ha szükséges, még sót is tehetünk rá. Bő fél órát főzzük, ügyelve arra, hogy szaftja sűrű, bőséges legyen.


-vissza a tartalomhoz-

Halpaprikás bográcsban

Hozzávalók: 80 dkg pontyfilé, (vagy harcsa, kecsege, törpeharcsa vegyesen), 15 dkg vöröshagyma, 1 dl olaj, 1 evőkanál pirospaprika, 15 dkg húsos paprika, 10 dkg paradicsom, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, só, 2 dl száraz fehérbor, 60 dkg tisztított burgonya.

Elkészítése: A finomra vágott hagymát kevés olajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a szeletelt zöldpaprikát, néhány percig együtt pirítjuk.

A tűzről félrehúzva pirospaprikát hintünk rá, felöntjük fehérborral és hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot. További, ötpercnyi forralás után adjuk hozzá a tejfölt, melyet előzőleg liszttel, fél dl langyos vízzel csomómentesen kikevertünk. Mártás sűrűségűvé forraljuk. Forrás közben apránként tesszük bele a haldarabkákat, és 7-8 percnyi forralás után sóval kellően beízesítve tálaljuk. Amikor a halat bele tettük, kevergetni nem szabad, csupán a bográcsot rázogassuk óvatosan. Külön edényben főtt sós burgonyával körítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Hamis gulyásleves

Az előző receptből a hús elmarad, helyette 50-60 dkg csontot használunk. Olcsó, ízletes leves.

Bográcsgulyás

Hozzávalók: 1 kg marha színhús, 80 g sertészsír, 300 g vöröshagyma, 20 g fűszerpaprika, 1 kg burgonya, 140 g zöldpaprika, 60 g friss paradicsom, só, köménymag, fokhagyma.

Levesbetét: csipetke.

A lehetőleg lédús, mócsingos húsból (lábszár, lapocka, nyaka) kb. 1,5-2 cm-es kockákat vágunk. Ezután a felolvasztott zsírban az apróra vágott hagymát aranysárgára pirítjuk. A hőfokot csökkentve, a nem túl forró hagymás zsírban a fűszerpaprikát gyorsan elkeverjük, rátesszük a húst, megsózzuk, és tovább pörköljük. Ha a hús leve elfőtt, hozzáadjuk a köménymaggal együtt apróra vagdalt fokhagymát, és mindig csak kevés vizet adva alá, fedő alatt, mérsékelt tűzön, időnként megkeverve pároljuk. A hús tehát ne főjön, hanem rövid lében, gőzben puhuljon. Közben a burgonyát, a zöldpaprikát, a paradicsomot kb. 1 cm-es kockára vágjuk. Mielőtt a hús teljesen megpuhulna, levét annyira elpárologtatjuk, hogy csak a zsírja maradjon meg. Hozzátesszük a burgonyát, jól elkeverve együtt pirítjuk, míg üvegesedni kezd, majd felöntjük csontlével és beletesszük a zöldpaprikát, paradicsomot. Ha a burgonya puhulni kezd, tálalás előtt belefőzzük a csipetkét.


-vissza a tartalomhoz-

Jászberényi birkapörkölt

Hozzávalók: 1,6 kg birkahús, kevés zsír, 3 fej közepes méretű vöröshagyma, só ízlés szerint, 1 marék őrölt pirospaprika (édes), 2 cső, csípős zöldpaprika, bors, ízlés szerint, 4 dl vörösbor.

A kockákra vágott vöröshagymát megpirítjuk a zsíron. Pirospaprikát teszünk bele, majd kiöntjük a bográcsból, és a bográcsot alaposan elmossuk. A tiszta bográcsba rétegesen belerakjuk a megmosott húst, a hagymás zsírt. Minden réteget külön meg kell sózni. Rövid ideig dinszteljük, majd kevés vízzel fölengedjük.

Vigyázzunk, nehogy hosszú leve legyen. Főzés közben vörösborral, csípős zöldpaprikával és borssal ízesítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Juhászos birka

Hozzávalók: hasonlóak a birkapaprikáséhoz. A juhászosan főzött birka az egészen más, és ez a halászlé és a marhagulyás kategóriájába tartozik. Így főzik a juhászok maguknak a birkát, mert nem érnek rá annyit pepecselni vele, mint amennyit a paprikással vagy a pörkölttel kell. Tehát hidegen beleteszik a bográcsba a feldarabolt húst, a megvágott vöröshagymát, annyi vizet öntenek rá, amennyi ellepi, s a tűzre téve a forráskor sózzák és paprikázzák. Ilyen módon kissé hosszabb lesz a leve, de utolérhetetlenül gazdag, üde ízharmónia keletkezik, amiben a birka, a hagyma és a paprika egyetlen ízben egyesül, és nem zsíros, nem faggyús. Ehhez is sós burgonyát adhatunk, de még jobb, a nélkül. Ennek a főzési technológiának még az is előnye, hogy semmi kockázat nincs benne. Ezt még kezdő is nehezen ronthatja el.


-vissza a tartalomhoz-

Kalocsai babgulyás

Hozzávalók (15 személyre): 3 kg marhalábszár, 5 bögre tarkabab, őrölt paprika (édes és erős, ízlés szerint), 6 cső erős zöldpaprika, 6 fej hagyma, 3 db közepes sárgarépa, 2 db közepes gyökér, 5 csomag petrezselyemzöld, 5 db babérlevél, 3 g köménymag, 20 szem egész bors, 15 db kisebb paradicsom, só, kevés disznózsír.

Az apróra vágott hagymát a zsíron megpirítjuk, belekeverjük az apró kockákra vágott marhalábszárat. A húst fehérre pirítjuk, majd vízzel felöntjük, sóval és őrölt paprikával ízesítjük. Lassú tűzön zsírjára lesütjük. A lesütött húst vízzel felöntjük (egy személyre kb. egy liter vizet számítva), hozzáadjuk a babot, a zöldségféléket és a fűszereket. Lassú tűzön főzzük, a végén őrölt paprikával sűrítjük


-vissza a tartalomhoz-

Karottás sertéstokány

Hozzávalók: 60 dkg sertéslapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 1 csomó újkarotta, 1 evőkanál liszt, só.

Elkészítés: A finomra vágott hagymát kevés zsiradékon kissé megfonnyasztjuk, majd beletesszük a csíkokra vágott húst. Zsírjára pirítjuk, megsózzuk, meghintjük kevés liszttel, még kétszer-háromszor átforgatva megpirítjuk, majd kevés vízzel felöntjük. A lisztet csomómentesre keverjük a lében. Közepes lángon pároljuk. Amikor a hús puhulni kezd, tegyük bele a vékony karikára vágott zsenge karottát és pároljuk készre.


-vissza a tartalomhoz-

Kerti zöldségragu

Hozzávalók: 2 csomó új sárgarépa, 1 csomó új petrezselyemgyökér, 2 új karalábé, 60 dkg újburgonya, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 1/2 csomó petrezselyemzöld, 1/2 csomó kapor, 1 csomag újhagyma, só.

Elkészítés: A vékony karikára vágott újhagymát, szárával együtt megfuttatjuk a zsiradékban, majd beletesszük a kockára vágott zsenge karalábét, a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a burgonyát. Megsózzuk és erős tűzön, állandó keverés közben üvegesre pirítjuk. Annyi vízzel töltjük fel, hogy éppen ellepje. Kis lángon, lassan pároljuk. Amikor a zöldségek félig megpuhultak, belekeverjük a finomra összevágott kaprot és petrezselyemzöldet.


-vissza a tartalomhoz-

Kukoricás nyúlragu

Hozzávalók: 1 db házinyúl eleje és belsősége, 8 dkg kolozsvári szalonna, 1 póréhagyma (10 cm-nyi), 1 evőkanál liszt, 2-3 piros színű zöldpaprika vagy paradicsompaprika, 2 doboz konzerv csemegekukorica, só.

Elkészítés: Az apró kockára vágott szalonnát félig kiolvasztjuk. Zsírjában átforrósítjuk a finomra szelt póréhagymát. Beletesszük a feldarabolt nyúl elejét, a gerinc- és combvégeket, valamint a kis kockára vágott piros színű zöldpaprikát. Megsózzuk, és zsírjára pirítjuk. Ekkor meghintjük kevés liszttel, kétszer-háromszor átkeverjük, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy az majdnem ellepje. Gondosan átkeverjük, hogy a liszt csomómentes legyen. Közepes lángon lassan pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a konzerv kukoricát is.

Együtt készre pároljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Marhapörkölt

Hozzávalók: 60 dkg marhaszínhús, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 késhegynyi fokhagymakrém, 1 evőkanál pirospaprika, 1 zöldpaprika, só.

Elkészítés: Kevés zsiradékban megfonnyasztjuk az apróra összevágott hagymát és beletesszük a kockára vágott húst. Megsózzuk, és saját levében pörköljük. Mikor zsírjára sült, megpaprikázzuk, és kevés vízzel felöntjük. Gyakran megkeverjük és időnként vízzel felöntve, tovább főzzük. Amikor a hús puhulni kezd, tegyük bele a cikkekre vágott zöldpaprikát is.


-vissza a tartalomhoz-

Nagybaracskai halászlé "Sobri" Jóska módra

Hozzávalók: 3 kg hal (ponty és lehetőleg más fajták is), 3 fej vöröshagyma (lúdtojásnyiak), 9-10 evőkanál fűszerpaprika, 1-2 db hüvelyes paprika, 1-3 db cseresznyepaprika, 1 db paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 1-2 db halászlékocka, tészta.

A kilós-másfél kilós friss pontyokat megtisztítjuk, felbontjuk, irdaljuk, daraboljuk. Vigyázzunk, nehogy az epét elfakasszuk! A hal fejét, a hasaalját és a farkát levágjuk, különtesszük. A megmaradt részt 6-7 cm-es darabokra vágjuk. Az egészet egy tálba tesszük, besózzuk, jól összekeverjük, egy-két órát, de akár tovább is hűtőben állni hagyjuk. Így ízesebb lesz a hal húsa, és nem esik szét. A bográcsba beletesszük a hal fejét, hasaalját és farkát, a finomra vágott (nem darált, mert az édessé teszi a levet) vöröshagymát. A 3 kg halhoz 5 liter vizet adunk. Beletesszük a paradicsomot, a hüvelyes és a cseresznyepaprikát. Mindezt erős lángon főzzük. A fűszerpaprikát forráskor tesszük hozzá. Hangosan bugyogjon a lé, nem baj, ha kicsit habzik. Így főzzük 25 percig. Ekkor tesszük hozzá a fokhagymát, a többi haldarabot, és még 18 percig főzzük. Ha úgy ítéljük meg, hogy elforrta a levét, nyugodtan önthetünk hozzá vizet. Ez esetben további 5-6 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Ezután sűrű szűrővel leszűrjük a hagymát, amit külön kínálhatunk, mert van, aki szereti. Így azonban a halászlé simább, mutatósabb, finomabb. A halat külön tányérokba tesszük, úgy helyezzük az asztalra. A levet ráöntjük az asszonyok által frissen gyúrt, és frissen kifőzött "gyufaszáltésztára", és így kínáljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Öreglebbencs 1.

Hozzávalók (6 személyre): 1/2 kg sózott fehér szalonna, 2 db közepes vöröshagyma, 3 evőkanál pirospaprika, só, bors, 2 db közepes édes és erős zöldpaprika, 3 db közepes paradicsom, 3/4 kg burgonya, személyenként 1 db összetett marék lebbencstészta.

A szalonna bőrét levágjuk. A szalonnát 1 cm-es kockákra vágjuk. Gyenge tűzön a bográcsban zsemleszínűre sütjük, és kivesszük. A zsíron rózsaszínűre pirítjuk a nem túl apróra összetört lebbencstésztát. Néhány percig az apróra vágott hagymával együtt sütjük.

A tűzről levéve pirospaprikával beszórjuk. A tűzre visszatéve hozzátesszük a megsütött szalonnát, az apróra vágott zöldpaprikát, paradicsomot, utoljára a kis kockákra vágott krumplit.

Sózzuk, időnként megkavarjuk, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. Közepes tűzön forraljuk, majd lassú tűzön főzzük öregre, vagyis sűrűre.

Ilyenkor már a tésztát forgatással mozgatjuk. Akkor igazán finom, ha azalja kicsit visszapirul.


-vissza a tartalomhoz-

Öreglebbencs 2.

(jellegzetes alföldi étel)

Hozzávalók: 40dkg szárított lebbencstészta, 3 evőkanál olaj vagy 5dkg zsír, egy kis fej hagyma, 40dkg burgonya, pirospaprika, só

A zsiradékot megforrósítjuk, és a kétforintos nagyságúra széttört lebbencstésztát zsemleszínűre pirítjuk benne. Közben hozzáadjuk a reszelt hagymát, paprikával megszórjuk és kétszer annyi vízzel, mint ami ellepi, felengedjük. Beletesszük a karikákra vágott nyers burgonyát, megsózzuk, és befedve csendesen főzzük, majd a tűzhely szélére húzva duzzadni hagyjuk, amíg a levét teljesen felszívja. Nem keverjük, hanem az edényt rázogatjuk, és végül gyengén lesütjük, hogy a tészta szikkadt legyen. Nyáron egy zöldpaprikát is főzünk bele. Salátával önálló étel. A lebbencs egyszerű gyúrt tészta, vékonyra kinyújtva.


-vissza a tartalomhoz-

Öregtarhonya tanyai módra

Hozzávalók: 20 dkg szalonna, 25 dkg nagyobb szemű tarhonya, egy kis fej vöröshagyma, egy késhegynyi pirospaprika, 3 burgonya, 1 csövespaprika, só. A szalonnát apró kockákra vágjuk, jól kisütjük (ha van, bográcsban), ráöntjük a tarhonyát, és aranysárgára pirítjuk. Rátesszük az apróra vágott vöröshagymát, megszórjuk pirospaprikával, s annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi a tarhonyát. Ha elfőtte a vizet, pótoljuk, amíg a tarhonya meg nem puhul. Apróra vágott burgonyát, s egy nem túl erős paprikát teszünk bele. Ha megpuhult a tarhonya, zsírjára pirítjuk. Salátával igen finom étel.


-vissza a tartalomhoz-

Paprikás krumpli 1.

Hozzávalók: 15 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 késhegynyi, fokhagymakrém, 1 mokkáskanál köménymag, 1 csapott evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál Piros Arany, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1,2 kg tisztított rózsakrumpli, só.

Elkészítés: A csíkokra vágott, kiolvasztott szalonna zsírjában aranysárgára pirítjuk a finomra összevágott hagymát. Beletesszük a fokhagymakrémet, a köménymagot, a pirospaprikát, a Piros Aranyat. Összekeverjük, és kevés vizet öntünk hozzá. Beletesszük a hosszú cikkekre vágott krumplit, a zöldpaprikát, a paradicsomot és annyi vízzel töltjük fel, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk és alacsony láng fölött, lehetőleg lefedve, készre főzzük.

Többször, óvatosan keverjük meg. Laktatóbbá tehetjük, ha kolbászt, virslit vagy debrecenit főzünk bele.


-vissza a tartalomhoz-

Paprikás krumpli 2.

15 dkg felcsíkozott, kiolvasztott húsos kolozsvári szalonna zsírján 2 nagy fej finomra szelt hagymát aranysárgára pirítunk. Belerakunk 1 kk. fokhagymakrémet, köménymagot, 1 csapott ek. pirospaprikát, 1 ek. Piros Aranyat. Elkeverve kis vizet öntünk rá. Belerakunk 1-2 kg hosszú cikkekre vágott rózsakrumplit, 2 zöldpaprikát, 1 paradicsomot. Annyi vizet öntünk rá, hogy épp lepje, sózzuk.

Kis lángon, lefedve, többször óvatosan keverve, készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Pilisi sertésgulyás

Hozzávalók: 6 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 40 dkg sertéslapocka, 1 késhegynyi fokhagymasó, 1 kávéskanál köménymag, 1 evőkanál gulyáskrém, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 zellerlevél, 1 zöldpaprika, 60 dkg burgonya, 2 evőkanál száraz csipetke, só.

Elkészítés: A kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk. Zsírjában megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük paprikával és beletesszük az ujjnyi vastagra vágott húst. Fokhagymasóval, köménymaggal, gulyáskrémmel, sóval fűszerezzük, és gyakori keverés mellett zsírjára pirítjuk. Ezután kb. 1,5 l vízzel felöntjük. Beletesszük a megtisztított, hasábba vágott vegyes zöldséget, zellerlevelet és a zöldpaprikát. Közepes tűzön főzzük. Amikor a hús félig megpuhult, tegyük bele a nagy kockára vágott burgonyát, majd tíz perc múlva a csipetkét is. Erős tűzön készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Pilisi sertésragu

Hozzávalók: 60 dkg sertéslapocka, 1 nagy fej vöröshagyma vagy egy 10 cm hosszú póréhagyma, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 4 evőkanál konzerv csemegekukorica, 4 evőkanál konzerv zöldborsó, 4 evőkanál konzerv zöldbab, 1 paradicsompaprika, 1 sárgarépa, só.

Elkészítés: A durvára vágott hagymát kevés zsiradékon megfuttatjuk. Beletesszük a kockára vágott húst, paradicsompaprikát, majd az ugyancsak kockára vágott sárgarépát. Megsózzuk, és zsírjára pirítjuk. Annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi, és kis lángon pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzákeverjük a konzerv zöldségeket is. Ha friss zöldségekkel készítjük, azokat korábban tegyük már a bográcsba, hogy a hússal együtt puhuljanak meg.


-vissza a tartalomhoz-

Pörkölt csirke

Hozzávalók: 1 db csirke (1-1,5 kg-os), 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj vagy 8 dkg zsír, 2 evőkanál pirospaprika, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, só.

Elkészítés:

A finomra vágott hagymát kevés zsírban kissé megpirítjuk. Megszórjuk paprikával és beletesszük a tíz darabra (2 alsó, 2 felső comb, 2 fél mell, 2 szárny, hát- és farrész) vágott csirkét, a zöldpaprikát és a cikkekre vágott paradicsomot. Megsózzuk, és közepes lángon zsírjára pirítjuk, majd kis vizet öntve alá, puhára pároljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Rizses lecsó debrecenivel

Hozzávalók: 10 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 50 dkg zöldpaprika, 30 dkg paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 2 pár debreceni, 12 dkg rizs, só.

Elkészítés: A kockára vágott, kissé kiolvasztott szalonna zsírjában megfonnyasztjuk a hagymát. Meghintjük paprikával és hozzáadjuk a cikkekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot. Megsózzuk, és közepes lángon félpuhára pároljuk. Beletesszük a megmosott rizst, a karikára vágott debrecenit, és ha szükséges, egy kevés vizet is öntünk hozzá. Kis lángon, a bográcsot többször megrázogatva közben, lehetőleg letakarva, pároljuk puhára a rizst.


-vissza a tartalomhoz-

Slambuc 1.

(legalábbis a Nyírségben)

Egy gömbölyű fenekű bográcsba kockára vágott szalonnát teszel, a lebbencstésztát és a hagymát üvegesre pirítod a zsírján. Aztán jöhet rá a pirospaprika, a felkockázott krumpli, só, bors és egy kis víz. (lebbencstészta = nem kell feldarabolni a tésztalapot. Régen úgy készült, hogy a meggyúrt tésztát vékony levelekre sodortak, az egész leveleket egyesével akasztottak fel a szobában elhelyezett rudakra száradni. A rudak alá abroszt tettek.

Ahogy a tészta száradt, maga töredezett és hullott le, a többit pedig beletörték az abroszba. Végül az abroszban a tésztát nyomkodással tovább tördelték, innen ered a másik neve is: tördelt tészta.) Az elején említett gömbölyű fenekű bogrács igen lényeges, ugyanis ha már minden alkotórész szétfőtt, nem szabad kavarni, hanem apró fordításokkal dobálni kell a masszát. (Ratkó József szerint 33-szor). Így piruló kéreg keletkezik rajta és a végén a gömb alakú slambuc egyszerűen kifordítható a bográcsból. Az elkészítési idő kb. 3 óra.

Hívják még öhönnek, betyárosnak, topogónak és állítólag még handabakáré néven is ismerik.


-vissza a tartalomhoz-

Slambuc 2.

Hozzávalók: 10 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 20 dkg szárított csuszatészta, 1 fej vöröshagyma, 1 púpos evőkanál pirospaprika, 12 dkg füstölt kolbász, 60 dkg burgonya, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, só.

Elkészítés: A kockára vágott, félig kiolvasztott szalonna zsírjában gyakori keverés közben megpirítjuk a csuszatésztát, majd beletesszük a finomra vágott hagymát, s két-három keverés után megszórjuk paprikával. Beletesszük a karikára vágott kolbászt és a kis kockára vágott burgonyát. Annyi vizet öntsünk rá, hogy 2-3 ujjnyi magasan ellepje a tésztát. Sózzuk meg és tegyük bele a zöldpaprikát és a paradicsomot. Alacsony láng felett - lehetőleg lefedve - lassan főzzük meg. A főzés befejező szakaszában többször keverjük meg, nehogy leégjen.


-vissza a tartalomhoz-

Szüreti birkagulyás

Hozzávalók: 80 dkg csontos birkahús, 20 dkg vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 15 dkg paradicsom, 10 dkg paprika, 4 dkg édes-nemes fűszerpaprika, 10 dkg sertészsír, köménymag, só.

Az alaposan megmosott birkahúst nagyobb darabokra vágjuk. A vasbográcsot (esetleg öntöttvas edényt) vastagon kikenjük zsírral. Beleszórjuk a nagyra vágott vöröshagymát, rátesszük a húst. Fűszerpaprikával, zúzott fokhagymával, vágott köménnyel megszórjuk, és megsózzuk. A tetejére, a cikkekre vágott paprikát és paradicsomot tesszük.

Nem túl erős szabad tűzön gyakori, de óvatos forgatással pörköljük. Néha kevés vizet és vörösbort öntünk alá. Tűzforrón, cikkekre vágott sós burgonyával tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Tarkabab-gulyás

Hozzávalók: 25 dkg nagyszemű szárazbab, 40 dkg burgonya, 1 füstölt köröm, 1 ág zellerlevél, 1 babérlevél, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 nagy sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 közepes fej vöröshagyma, 8 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 1 púpozott kávéskanál pirospaprika, 2 evőkanál száraz csipetke, 1 késhegynyi fokhagymasó, só.

Elkészítés: A füstölt körmöt és a babot előző este áztassuk be. A kockára vágott szalonnát kissé kiolvasztjuk, zsírján megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, megpaprikázzuk és beletesszük a beáztatott babot és összevágott körmöt. Kb. 1,5 l vízzel felöntjük. Beletesszük a babérlevelet, a zellerzöldet, az apróra összevágott hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot.

Megsózzuk és fokhagymasóval ízesítjük. Kb. 1 órányi főzés után tegyük bele az összevágott zöldséget, majd újabb 20 perc után a kockára vágott burgonyát. A főzés utolsó szakaszában főzzük bele a csipetkét.


-vissza a tartalomhoz-

Tiszai halpaprikás

Egy szép sárga, eleven pontyot, körülbelül 2 kg súlyban (a nagyobbnak száraz a húsa), egy valamivel kisebb harcsát (a nagyobbnak erős halzsír-íze van). 2 db, 1-1 kilós kecsegét, végül egy kilós csukát (ezt főleg jó erős leve miatt) tisztíts meg annak rendje, módja szerint, de a halak felbontásánál a belsejüket csak gyengén öblítsd ki, mert a vér teszi főleg ízletessé és sűrűvé a levét -, s szeleteld fel kétujjnyi vastag darabokra. Mindezt az étkezési időnél csak egy órával előbb lásd el, hogy a hal úgyszólván elevenen kerüljön a tűzre. Most vagdalj 4 nagy fej vöröshagymát igen apróra, szórd egyharmadát a kis halbogrács aljára, és helyezd rá a halfejeket (ezek nem olyan könnyen sülnek oda). Most rakosgasd rá a kecsege- és csukaszeleteket, szórd be hagymával, utóbb a potykadarabokat, ezekre ismét vöröshagymát, s végre a harcsát helyezd rá, s töltsd fel vízzel, de úgy, hogy ne teljesen lepje el a halat, mert az úgyis ereszt vizet, s mire megfőtt, felényire roskad össze. Ha felforrt, tégy rá egy tetézett kanál szegedi paprikát, úgyszintén 2 zöldpaprikát, sózd jól meg, s hagyd erős tűznél 3/4 óráig, szakadatlanul forrni (ha lassan fő, elpuhul a hal, és szétmállik); mi szabadban főzzük, erős rőzselángnál. Rázd meg gyakran, hogy oda ne sül-jön. Biztos jele, ha megfőtt, hogy gőze erősen ragad. Mielőtt asztalra adnád (a bográcsot egy tálra helyezve, kitálalni vandalizmus volna), hagyd 10 percig hűlni, hogy hártya képződjék fölötte. Így elkészítve fölséges jó a hal. Bácskai étvágy szerint ez a halmennyiség 8 személynek elég.

Megjegyzés: a halpaprikásokat és a halászléket bográcsban kell főzni, úgy az igaziak!


-vissza a tartalomhoz-

Tutajos

Hozzávalók: 10 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 40 dkg házi tarhonya, 1 fej vöröshagyma, 1 púpos evőkanál pirospaprika, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 50 dkg tisztított burgonya, só.

Elkészítés: A kis kockára vágott, kiolvasztott szalonna zsírjában kb. 10-15 perc alatt aranysárgára pirítjuk a tarhonyát. Ezután beletesszük a finomra vágott hagymát, kétszer-háromszor átkeverjük, majd meghintjük pirospaprikával. Felengedjük annyi vízzel, mint a tarhonyamennyiség kétszerese és beletesszük a zöldpaprikát, a paradicsomot, a kis kockára vágott burgonyát. Megsózzuk és - lehetőleg lefedve - alacsony láng felett lassan megpároljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Zöldbab füstölt hússal

Hozzávalók: 20 dkg füstölt tarja, 60 dkg zöldbab (konzerv is lehet), 40 dkg burgonya, 8 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 1 póréhagyma (10 cm hosszú), 1 késhegynyi fokhagymakrém, 2 dl tejföl, só.

Elkészítés: A nagyon száraz füstölt húst előző nap áztassuk be. Egyébként vágjuk kockára, és a durvára vágott póréhagymával együtt tegyük a bográcsba, amelyben előzetesen kissé kiolvasztottuk a kockára vágott szalonnát. Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje és főzzük a húst félpuhára. Ekkor tegyük bele a kockára vágott burgonyát, fokhagymakrémet, majd 15 perc múlva a konzerv zöldbabot. Egészítsük ki még kevés vízzel és forraljuk össze, sózzunk utána, ha szükséges. Tálalás előtt keverjük bele a tejfölt. Ha friss zöldbabbal készítjük, akkor még a burgonya előtt tegyük bele a bográcsba.


-vissza a tartalomhoz-

Zöldbab füstölt hússal, bográcsban

20 dkg nagyon száraz füstölt tarját előző nap beáztatunk. A húst felkockázzuk, 10 cm-nyi póréhagymát durvára vágunk. 8 dkg húsos kolozsvári szalonnát kis kockára vágva bográcsba rakjuk, kissé kiolvasztva rádobjuk a húst és a hagymát.

Annyi vízzel, hogy lepje, félpuhára főzzük a húst. Belerakunk 40 dkg kockára szelt burgonyát, 1 kk. fokhagymakrémet, 15 perc múlva 60 dkg konzerv zöldbabot. Kis vízzel felöntve összeforraljuk, ha kell, sózzuk, tálalás előtt belekeverünk 2 dl tejfölt.


-vissza a tartalomhoz-

Zöldborsós csirke

Hozzávalók: 1 db csirke (kb. 1-1,5 kg-os), 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 40 dkg zöldborsó, 1 evőkanál ételízesítő, 1/2 csomó petrezselyemzöld, só.

Elkészítés: A finomra vágott hagymát kevés olajban megfonnyasztjuk. Beletesszük a 10 darabra (2 felső, 2 alsó comb, 2 szárny, 2 fél mell, hát- és farrész) vágott csirkét. Nagy láng felett - állandóan keverve - zsírjára pirítjuk. Megszórjuk ételízesítővel, és annyi vizet öntünk rá, hogy az ellepje. Kis láng felett lassan puhára pároljuk. Ha friss zöldborsónk van, akkor azt is hozzáadjuk, ha konzerv, akkor tesszük hozzá, amikor a csirke már majdnem puha. Végül megszórjuk a finomra vágott petrezselyemzölddel.


-vissza a tartalomhoz-

Vörösboros pusztapörkölt

Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 50 dkg burgonya, 15 dkg vöröshagyma, 3 dkg édes-nemes fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 2 db paradicsom, 2 db paprika, 2 dl száraz vörösbor, 10 dkg sertészsír, őrölt kömény.

Az előhevített zsíron lepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Meghintjük a fűszerpaprikával, majd felöntjük kevés vízzel. Beletesszük a nagyobb kockákra vágott marhahúst, a karikára vágott paradicsomot és paprikát, és megsózzuk. Nem túl erős tűzön pörköljük. Amikor a hús majdnem megpuhult, hozzáadjuk a megtisztított, alaposan megmosott és cikkekre vágott burgonyát. Ízesítjük kevés őrölt köménnyel, áttört fokhagymával és vörösborral. Együtt készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Alföldi vörösboros birkagulyás

Hozzávalók: 1 kg csontos birkahús, 70 dkg burgonya, 2 dl vörösbor, 2 közepes fej vöröshagyma, 1 édes csöves paprika, kis darabka, csípős paprika, 1 paradicsom, 2 evőkanál zsír (vagy olaj), 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 0,5 dl ecet, 1 evőkanál só.

Aki nem szereti a birkahús jellegzetes ízét, a következő módon készítse el főzésre a húst, amelynek ezután már nem lesz faggyús "birkaíze": a húsról le kell szedni az összes faggyút, valamint a hártyákat is le kell húzni. A húst forrásban lévő, ecettel ízesített vízbe teszem, majd az újraforrástól számított 3 percnyi főzés után a tűzről lehúzom, és a vízben hagyom kihűlni. Ezután tiszta vízzel többször leöblítem, és leszűröm. A húst egyforma nagyobb kockákra vágom. A burgonyát meghámozom, és hasábokra aprítom. A megtisztított vöröshagymát nagyon finomra metélem, majd a zsíron üvegesre fonnyasztom. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, ezután azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet, és a tűzre visszateszem. Rárakom a húsdarabokat, és erős lángon, kevergetés közben lepirítom. Aláöntök egy pohárka vizet, és fedő alatt, a hús gyakori kevergetése közben puhára párolom, időnként elfőtt levét pótolva kevés forró vízzel. Közben megsózom, és a zúzott fokhagymát is belekeverem. Ha már puha, belekarikázom a zöldpaprikát és a csípős paprikát, ezután ráteszem a burgonyát. Annyi vízzel töltöm fel, amennyi jól ellepi az egészet. A burgonyát is puhára főzöm benne, végül belekarikázom a paradicsomot és beleöntöm a vörösbort. Fedetlenül addig forralom, amíg csak annyi lé marad a fazékban, amennyi éppen ellepi az ételt. Megkóstolom, s ha szükséges, utánsózom.


-vissza a tartalomhoz-

A székely-gulyás (Zilahy)

Egy nagyobb lábasba tegyünk egy tojásnyi zsírt, a zsírba egy fej apróra vágott vereshagymát és egy bádog-kanál paprikát; ha ezek már jól felmelegedtek, tegyünk bele falatokba vágott másfél kiló kövérrel vegyes, friss sertéshúst. Kevéssé sózzuk meg, fedjük be és pároljuk kevés vízzel töltögetve, fél óráig: akkor tegyünk a hús közé hat tele fakanál savanyu káposztát, keverjük jól össze a hússal, főzzük tovább még fél óráig; akkor tegyünk bele négy deczi jó édes tejfelt, főzzük a tejfellel is 5 perczig; akkor tálalhatjuk mély tálban.


-vissza a tartalomhoz-

Árvagulyás leves

Hozzávalók: 2-3 krumpli, 1 fej vöröshagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyem, karalábé, zsír, pirospaprika, a galuskához: 2 tojás, liszt, só, víz.

Egy evőkanál zsírban egy közepes nagyságú hagymát üvegesre párolunk. Késhegynyi pirospaprikát adunk hozzá. A hagymás zsírt, a zöldséget kevés só és víz hozzáadásával fedő alatt pároljuk. Amikor mindezek megpuhultak, forró vízbe öntjük. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit. Elkészítjük a galuskát, és beleszaggatjuk. Tetszés szerint sózzuk. A galuskát - nokedlit - úgy készítjük, hogy két tojáshoz csipetnyi sót adunk, két evőkanál vizet és annyi lisztet, hogy könnyen kavarható legyen. A tésztát akkor szaggatjuk a levesbe, amikor a krumpli félig megfőtt.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás (Mexikó)

Hozzávalók 4 személyre: 1 pár debreceni, 1 kis doboz (425 ml) konzerv fehérbab, 1 kis doboz (425 ml) konzerv vesebab, 1 doboz (850 ml) hámozott paradicsom, 1 kis szál póréhagyma, 15 dkg burgonya, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1/2 csokor friss vagy 1/2 teáskanál szárított majoránna, só, bors

Elkészítés: A megtisztított hagymát és fokhagymát olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a meghámozott, kockákra vágott burgonyát, és néhány percig pirítjuk. A paradicsomot a konzervdobozban villával összetörjük, és a levével együtt a hagymás burgonyához öntjük. Fedő alatt 10-15 percig főzzük. A megtisztított, felkarikázott pórét, a kétféle, lecsöpögtetett babkonzervet, és a karikákra vágott kolbászt a levesbe tesszük. Sóval, borssal, majoránnával ízesítjük, és kb. 10 percig főzzük. Friss majoránnával díszítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás 1.

Hozzávalók: 25 dkg szárazbab, 60 dkg marhalábszár vagy lapocka, 3-4 ek. olaj, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott ek. pirospaprika, 1 paradicsom, 1 cső zöldpaprika, 1 csapott ek. Piros Arany krém és gulyáskrém, 20 dkg vegyes zöldség, só, 1 kiskanál cseresznyepaprika-krém.

A babot az ételkészítés előtti este átválogatjuk, majd hideg vízbe áztatjuk. A húst 1 centis kockákra vágjuk. Az olajon a fölaprított vöröshagymát a zúzott fokhagymával együtt megfuttatjuk. A húst hozzáadjuk, megpirítjuk, és a tűzről levéve a pirospaprikát is belekeverjük. A paradicsomot, meg a kicsumázott paprikát, apróra vágjuk, a húshoz adjuk és Piros Arany krémmel, gulyáskrémmel ízesítjük. Egy kevés vizet aláöntve kis lángon pároljuk. A lecsöpögtetett babot a kis kockára vágott vegyes zöldséggel együtt enyhén sós vízben, főzni kezdjük. Amikor a hús is és a bab is már majdnem puha, összeöntjük. Annyi vízzel hígítjuk, amennyi levest szeretnénk kapni. A cseresznyepaprika-krémmel ízesítjük, és teljesen puhára főzzük. Csipetkét is tehetünk bele.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás 2.

Hozzávalók: 20 dkg nagy szemű szárazbab, 40 dkg marhalábszár, 25 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, kis darabka zeller és karalábé), 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 púpozott teáskanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.

A megmosott és átválogatott babot előző este beáztatom. Másnap az áztatóvizet leöntöm, és 7,5 dl tiszta vízbe teszem.

Puhára főzöm. (Kuktában negyedannyi idő alatt megfő, mint hagyományos fazékban.) Míg a bab fő, a megmosott és leszárított húst kis kockákra vágom, a megtisztított zöldséget felkarikázom, a zöldpaprikát megmosom, kicsumázom és felszeletelem. A paradicsomot vékony gerezdekre vágom. A megtisztított vöröshagymát finomra metélem, majd a felhevített olajon üvegesre fonnyasztom. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet, ezután pedig a tűzre visszatéve, ráteszem a húskockákat. Állandó keverés közben fehéredésig pirítom, majd ráöntök 5 dl vizet.

Megsózom, megborsozom, és fedő alatt majdnem puhára főzöm. Ezután a főtt babot és a húst (mindkettő levével együtt) összeöntöm. Zúzott fokhagymával fűszerezem, és a zöldséget is beletéve, készre főzöm. Legvégül teszem hozzá a paradicsomszeleteket, és éppen csak egyet forralva, lefedve hagyom pár percig, csak ezután tálalom.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás 3.

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg marhahús, 20-25 dkg tarkabab, 6 dkg zsír vagy 2-3 evőkanál olaj, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, pirospaprika, a csipetkéhez 1 tojás, 6 dkg liszt, só.

A több vízben megmosott babot leforrázzuk, leszűrjük, hideg vízzel felöntjük, és abban hagyjuk ázni reggelig, akkor újra leszűrjük, meleg vizet öntűnk rá, megsózzuk, beletesszük az összezúzott fokhagymát, a felvágott paprikát, paradicsomot és puhára főzzük. A felaprított hagymát olajban aranysárgára pirítjuk, kevés pirospaprikát adunk hozzá, beletesszük a közepes kockákra vágott húst és fedő alatt, rövid lében puhára pároljuk. Közben csak annyi vizet adunk hozzá, hogy a hús ne süljön le. Ha a bab és a hús puha, összekeverjük, egyszer összeforraljuk, és csipetkét főzünk bele.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás 4.

20 dkg fehérbabot felhasználás előtt egy nappal hideg vízbe áztatunk, másnap leszűrjük. 5 dkg kis kockákra vágott füstölt szalonnát olvasztunk rostélynélküli kuktában, és a zsírjában 1 fej finomra vágott vöröshagymát fonnyasztunk. Ezután a rostélyt visszahelyezzük, és beletesszük a babot, a 20 dkg kockára vágott marhalábszár-húst vagy hátszínt. Hozzáadunk 2 db tisztított, darabolt sárgarépát, apróra vágott zellert, egy gerezd fokhagymát, sót, szemes borsot, köménymagot, 2 db babérlevelet. Annyi vízzel engedjük fel, hogy az ellepje. Lezárjuk az edényt és lassú tűzön főzzük a levest.

Mielőtt a hús teljesen megpuhulna, 3 db kockára vágott burgonyát adunk hozzá, és így főzzük tovább. Tálalás előtt megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel. Ízlés szerint esetleg ecettel vagy tejföllel ízesítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás 5.

(4 - 6 személy részére)

Hozzávalók: 1.5 kg füstölt disznócsülök, - köröm, - fej, 1 fej hagyma, 1db sárgarépa, 1 db petrezselyemgyökér, 1 db paradicsom, 1/2 kg nagy szemű fehérbab, 1 db zöldpaprika, 2 kk. pirospaprika, 1db csípős paprika, köménymag, rántás, zsír, galuskatészta, ételízesítő, só

A fehérbabot 1 napig vízben áztatjuk. Erre azért van szükség, hogy hamarabb megfőjön a levesben. A füstölt disznóhúst feldaraboljuk apró kockákra, és ezt is 1 napig vízben áztatjuk, hogy a füstíz, és - szag kiázzon belőle. Az áztatás után alaposan mossuk át a húst. A bográcsban felolvasztunk kb. 2 - 3 evőkanálnyi zsírt, és szalmasárgára pirítjuk benne az apróra vágott hagymát, zöldpaprikát és a paradicsomot. Hozzáadjuk a feldarabolt disznóhúst, és felöntjük meleg vízzel úgy, hogy ellepje. Amikor felforr a lé, ízesítjük 2 kávéskanál pirospaprikával, ételízesítővel és köménymaggal.

Egy másik bográcsban félig megfőzzük a babot, és teszünk bele karikára vágott sárgarépát és petrezselyemgyökeret. Amikor mind a két bográcsban félig főtt az étel, összeöntjük azokat, és kis lángon tovább főzzük a babgulyást. Az étel elkészülte előtt híg rántást, és apróra szaggatott nokedlit készítünk, melyeket hozzáadunk a leveshez. Ízlés szerint teszünk bele sót, és fűszerezhetjük csípős paprikával.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás Berci módra.

Hozzávalók 8 személyre: 80 dkg marhalábszár, 4 evőkanál olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1-1 paradicsom és paprika, 40 dkg szárazbab, 50 dkg burgonya, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 babérlevél, só.

A babot előző este beáztatjuk. A fölforrósított olajon üvegesre pirítjuk a fölaprított vöröshagymát. Beletesszük a kockára vágott húst, pirospaprikával meghintjük, átforgatjuk, kevés vízzel fölöntjük. Hozzáadjuk a cikkekre vágott fokhagymát, babérlevéllel és sóval ízesítve, lassú tűzön a húst félpuhára főzzük. Ekkor beleszórjuk a babot, a kockára vágott zöldséget és annyi vizet adunk hozzá, hogy bőven ellepje. Amikor a hús megpuhult, beledobjuk a felkockázott burgonyát, és lassan rotyogtatva készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás füstölt csülökkel

Hozzávalók: 1 db füstölt csülök (kb. 80-100 dkg), 50 dkg tarkabab, 3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, 1 zeller, 1 csomó zöldség zöldje, 25 dkg burgonya. A rántáshoz: 1 fej közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, 3 evőkanál liszt. Só, bors, majoránna, kakukkfű, szurokfű, bazsalikom, borsikafű.

A csipetkéhez: 1 tojás, csipet só, olaj, és annyi liszt, amennyit a tojás felvesz, ha kemény tésztát gyúrunk.

Elkészítése: A babot és a füstölt csülköt előző este beáztatjuk. Utána az áztatóvízzel mindkettőt odatesszük főni. Amikor félig megfőtt a bab, beletesszük a karikákra vágott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát, a füstölt csülköt kivesszük, és apró kockákra vágjuk, majd visszatesszük a levesbe, és tovább főzzük. Amikor majdnem megpuhult a bab meg a zöldségfélék és a csülök, ekkor kezdem fűszerezni. Először megsózom, teszek bele egy csipet kakukkfüvet, egy csipet szurokfüvet, bazsalikomot, majoránnát, borsikafüvet, borsot és zöldséglevelet.

Ezután készítek, egy magyaros rántást (hagyma, fokhagyma, pirospaprika) és berántom. Csipetke tésztával gazdagíthatjuk, és készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás füstölt oldalassal

Hozzávalók (4 személyre) 25 dkg bab, 3 dkg só, 20 dkg gyökér, 30 dkg sárgarépa, 50 dkg zeller, 10 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg csipetke, 1 dl tejföl, 1 ek. ecet, 50 dkg füstölt oldalas.

Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk. Enyhén sós vízben feltesszük főni, bezöldségeljük. Külön feltesszük az összevágott oldalast, amikor mindkettő félfövésben van, összekeverjük, és csipetkével készre főzzük.

Tejföllel, sóval, kevés ecettel ízesítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás hátizsákos módra

No, a gulyás egy "mindennapos" bográcskaja, de ennek volt egy előélete is. Egy szép nyári hétvégére túrát tervezvén a Bükkbe, fölmerült az esti étek mibenléte. Egy tartalmas és egyszerű ételt gondoltak a többiek, ezért adódott a babgulyás. Köztudott, a szárazbabot nem árt egy estényi időre beáztatni- hamarabb fő meg. Kivéve, ha ...! Ha nem a reggeli találkozáskor derül ki, hogy miden a hátizsákokban van, kivéve a bab! De semmi nincs veszve - mondtuk, és lőn: egy pályaudvari abc-ben vettünk egy kiló szárazbabot. Ekkor szembesültünk az igazi problémával: száraz bab!

A megoldás a közért előtt hevert egy papírdobozban: nem visszaváltható 2 literes üdítős palackok. Kimostunk néhányat, félig megtöltöttük őket babbal és vizet öntöttünk rájuk. Gondoltuk, mire estére, a szálláshelyre érünk már puhák lesznek. Igy is történt, kivéve az egyik palack tartalma, ami - mivel kirepedt az oldala a túlnyomástól- keményebb maradt. No de ennyi éhes embert ez nem zavarhat!

30 dkg kolozsvári szalonnát felkockáztunk és megfuttattunk rajta 3 fej apróra vágott v. hagymát. Megpaprikáztuk, és bele tettük a babot. Felöntöttük vagy 2-3 liter vízzel. Tettünk még bele babért, zellerzöldet, 3-3 paprikát és paradicsomot felkockázva, sót, és fokhagymasót. Egy órát főztük aztán bele tettük a feldarabolt zöldségeket. (2-2 répa és gyökér). Cirka 20 perc múlva követte őket egy kiló kockázott krumpli és 3 pár karikára vágott debreceni. A végeredmény - hála a különböző baboknak! - az lett, hogy a kanál tényleg megállt benne.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás őz vagy szarvashúsból Nándi módra

1,5 kg kockákra vágott húst és fél kg beáztatott babot egyszerre odateszek főni. Belekerül még 1-1 felkarikázott répa és gyökér is, valamint egy fej vöröshagyma egészben. Fűszerezem köménnyel és egy száraz cseresznye- vagy csöves paprika is beleugrik. Ha már félig főtt megsózom, és közben elkészítem a rántást is. Ezt 3-4 dl tejföllel, és néhány kanálnyi forró lével feleresztem így kerül bele a bográcsba. Egyet fortyan és kész. Van, aki krumplival, van aki nokedlivel szaporítja, ki hogy szereti.


-vissza a tartalomhoz-

Babgulyás, szójakockából

Hozzávalók: fél kg szárazbab, fél csomag Soja-vita szójakocka, fél kg burgonya, 3 fej hagyma, 1 fej fokhagyma, csipetnyi pirospaprika, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, 1 evőkanál olaj, Vegeta.

Elkészítése: A babot és a szójakockát külön-külön, vízben 10 órán át, áztatjuk. Csíkokra vágjuk a hagymát és megpirítjuk az olajon. Leszűrjük a szóját és a hagymára dobjuk. Beletesszük az összezúzott fokhagymát, és 3-4 percig pirítjuk.

Rászórjuk a lisztet, majd a tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Felengedjük kb. másfél liter vízzel, beletesszük a babot és a többi ízesítőt, és félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a lehámozott, kockára vágott burgonyát, és ezzel puhulásig tovább főzzük (ez összesen kb. 45 perc).


-vissza a tartalomhoz-

Brokkolis szarvasgulyás

Hozzávalók: 1 kg szarvashús / bármelyik csont nélküli részét felhasználhatjuk/5 dkg zsiradék, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kanál pirospaprika, só, köménymag / egész /, majoránna, ízlés szerint, 30 dkg brokkoli, 40 dkg burgonya, 1 csokor friss bazsalikom, 1 kanál liszt, 3 dl tejföl, Csipetke: 1 tojás, 2 kanál liszt.

A húst jól megmossuk, és apró kockára vágjuk. A zsiradékot felforrósítjuk és megpirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majoránnát, egész köményt, őrölt borsot, végül a húst. Állandó keverés mellett pirítjuk, majd felengedjük hideg vízzel, amennyi ellepi.

Sóval ízesítjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Mikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, a rózsáira szedett brokkolit és az aprított friss bazsalikom levelet. Készre főzzük. A 3 dl tejföl és 1 kanál liszt keverékével behabarjuk. 1 tojásból, 2 kanál liszttel csipetkét készítünk, és a kész gulyáshoz adjuk. Aki hosszabb lével szereti, az elején több vizet tölt hozzá. Forrón tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Burgonyagulyás

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 3 fej vöröshagyma, 5 dkg margarin, 3 dkg liszt, 6 dl tej, 30 dkg füstölt kolbász, 3 ek. fehérbor, só, bors, szerecsendió, petrezselyemzöld

A burgonyát héjastól megfőzzük, majd ha kihűlt, feldaraboljuk. Az apróra vágott hagymát megpirítjuk a margarinon, megszórjuk liszttel, és felengedjük a tejjel. Kevergetve felforraljuk. Hozzáadjuk a burgonyát és a kockára vágott kolbászt. A fűszerekkel, majd a fehérborral ízesítjük, és meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel.


-vissza a tartalomhoz-

Burgonyagulyás szafaládéval

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 300 g szafaládé, 60 g zsír, 1 evőkanál sima liszt, só, pirospaprika, majoránna, 100 g hagyma, köménymag.

A meghámozott és megmosott burgonyát kockára vágjuk. A zsírban üvegesre fonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, megszórjuk pirospaprikával, belekeverjük a burgonyát, megsózzuk, őrölt köménymaggal meg majoránnával fűszerezzük, összekeverjük, annyi vizet öntünk alá, hogy félig ellepje, és fedő alatt pároljuk. A szafaládét lehéjazzuk, karikára vágjuk, hozzáadjuk a burgonyához, meghintjük liszttel, kissé lepirítjuk, szükség szerint vizet öntünk rá, és puhára pároljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Csángó gulyás 1.

Két evőkanál olajon, fedő alatt aranyszínűre pirítunk egy fej összevagdalt vöröshagymát, átsütünk rajta 35 deka kockára vágott marhapacsnit vagy lábszárat, meghintjük egy csapott evőkanál piros paprikával és leöntjük fél liter vízzel. Két gerezd fokhagymával, egy kávéskanál - lehetőleg őrölt - köménnyel meg sóval ízesítjük, és lefedve másfél óráig főzzük. Ekkor hozzáadunk negyed kiló, levétől alaposan kinyomkodott savanyú káposztát meg három deka rizst, és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Addig főzzük, míg minden puha benne. Tejfölözve adjuk asztalra.


-vissza a tartalomhoz-

Csángó gulyás 2.

75 perc Nehézség: 1

Hozzávalók: 50 dkg marhalapocka, 50 dkg savanyú káposzta, 5 dkg rizs, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 db zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 1 csapott mokkáskanál őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint

Elkészítés: A húst kockákra vágom. A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a köménymagot meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Két evőkanálnyi vizet öntök rá, és a húskockákat beletéve zsírjára pirítom. Megsózom, majd fedő alatt puhára párolom. Időnként kevés vízzel pótolom az elfőtt levét. Ha már majdnem puha, hozzáteszem az apróra vágott savanyú káposztát, a felszeletelt, kicsumázott paprikát és a megmosott rizst. Annyi vizet öntök rá, hogy bőven ellepje. Fedő alatt párolom a teljes puhulásig. Végül a tejfölt is belekeverem, összeforralom és forrón tálalom.


-vissza a tartalomhoz-

Csángó gulyás 3.

A szokásos módon köménymaggal ízesített marhapörköltet készítünk. Mikor a hús félig megpuhult, akkor hozzáadjuk a jól átmosott savanyú káposztát. Személyenként 3 dl vízzel felengedjük. Együtt puhára pároljuk. Időnként kevés fehérbort öntünk alá. Tálalás előtt tejföllel átforraljuk. Betétként gerezdekre vágott kemény tojást adunk hozzá.


-vissza a tartalomhoz-

Csángó gulyásleves

Elkészítés: Két evőkanál olajon, fedő alatt aranyszínűre pirítunk egy fej összevagdalt vöröshagymát, átsütünk rajta 35 deka kockára vágott marhapacsnit vagy lábszárat, meghintjük egy csapott evőkanál piros paprikával és leöntjük fél liter vízzel. Két gerezd fokhagymával, egy kávéskanál - lehetőleg őrölt - köménnyel meg sóval ízesítjük, és lefedve másfél óráig főzzük. Ekkor hozzáadunk negyed kiló, levétől alaposan kinyomkodott savanyú káposztát meg három deka rizst, és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Addig főzzük, míg minden puha benne. Tejfölözve adjuk asztalra.


-vissza a tartalomhoz-

Császárgulyás

Hozzávalók: 60 dkg borjúcomb v. lapocka, 10 dkg csemege szalonna, 1 nagy fej hagyma, só, 1 késhegynyi fehérbors, 1/2 citrom, 1 evőkanál kapribogyó, 4 dl húsleves, 1,5 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, csipetnyi cukor

A húst 2 cm-es kockákra, a szalonnát 1/2 cm-es kockákra vágom.

A szalonnakockákat egy lábasban megolvasztom, és hozzáadom a finomra vágott hagymát, majd a húst. Kevergetve 5 percig pirítom. Megsózom, borsozom. A megmosott 1/2 citromot vékonyra felszeletelem, és a kaprival együtt a húshoz adom. A lábost lefedem, és az egészet 5 percig párolom.

A citromot kiveszem, és levest a húsra öntöm. Lefedve kb. 25 perc alatt puhára párolom. Ekkor beleöntöm a liszttel összekevert tejfölt, és még néhány percig forralom. Sóval, borssal, cukorral, és ha kell, egy kis citrommal ízesítem.

Nagyon jól illik hozzá a burgonyagombóc vagy a zsemlegombóc, és a friss fejes saláta.


-vissza a tartalomhoz-

Csíki gulyás

Hozzávalók: 40 dkg marhabélszín, 1 fej hagyma, 1 ek zsír, 1 ek paprika, 1 gerezd fokhagyma, kömény, fél kg savanyú káposzta, 3 dkg rizs, tejföl

Egy nagy fej hagymát felkockázok és a zsírban, fedő alatt megpirítom. Rászórom a paprikát, a fokhagymát, a felkockázott húst és annyi vizet, hogy jól ellepje. Mikor a hús félig megpuhult, beleteszem az egyszer átmosott savanyú káposztát, a megmosott rizst és a káposztától függően sózom. Az egészet fedő alatt puhára főzöm és tejföllel bőven megöntözve tálalom.


-vissza a tartalomhoz-

Csikósgulyás

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg marhalábszár, 15 dkg vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál köménymag, 2 dkg pirospaprika, 10 dkg zöldpaprika, 2 paradicsom, 40 dkg burgonya, 8 dkg metélttészta, só, zsír

A marhahúst vékony csíkokra vágjuk. Forró zsírban üvegesre pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát és a köménymagot.

Megszórjuk édes-nemes pirospaprikával, és azonnal felengedjük kevés vízzel. Amikor zsírjára párolódott, beletesszük a húst, megsózzuk és letakarva, mindig csak rövid lében pároljuk. A félig puha húshoz adjuk a szeletekre vágott zöldpaprikát, majd a cikkekre darabolt paradicsomot, később a metéltre vágott burgonyát. Amikor minden megpuhult, vízzel felengedjük, s forrásban lévő gulyásba beleszórjuk a tojásból és lisztből gyúrt metélttésztát is. Készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás 1.

Hozzávalók: 1 közepes méretű csirke, 1 nagy fej vöröshagyma, 60 dkg burgonya, 3 ek. olaj, 2 gerezd fokhagyma, 25 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér), 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 csapott ek. piros fűszerpaprika, késhegynyi törött köménymag, ízlés szerint só

Elkészítés: A megtisztított csirkét kis darabjaira vágom, a burgonyát meghámozom, és kockákra aprítom, a zöldségeket tisztítás után felkarikázom, vagy ugyancsak kis kockákra vágom. A megmosott zöldpaprikát kicsumázom és felszeletelem, a paradicsomot felnégyelem. A felforrósított olajon megfonnyasztom a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök két evőkanál vizet. Ezután a tűzre visszatéve belerakom a csirkedarabokat, és mindkét oldalukon lepirítom. Ráöntök 1.5 l vizet, megsózom, beleszórom a köménymagot, és fedő alatt félpuhára főzöm. Ekkor hozzáteszem a feldarabolt zöldségeket, a zöldpaprikát és a burgonyát, majd készre főzöm. Legvégül adom bele a paradicsomot és a zúzott fokhagymát, ezután éppen csak egyet forralva rajta, 10 percnyi pihentetés után tálalom.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás 2.

Hozzávalók: 1 db csirke (kb. 1 kg-os), 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj vagy 4 dkg zsír, 1 púpozott evőkanál pirospaprika, 1 késhegynyi fokhagymakrém, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 60 dkg tisztított burgonya, 2 evőkanál száraz csipetke, 1 evőkanál ételízesítő, só.

Elkészítés: A zsiradékban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát.

Megszórjuk paprikával és beletesszük a 8 darabra (2 comb, 2 fél mell, 2 szárny, far- és hátrész) vágott csirkét. Nagy láng felett, állandóan keverve zsírjára pirítjuk. Megszórjuk ételízesítővel, beletesszük a fokhagymakrémet, a zöldpaprikát, a paradicsomot és kb. 1,5 l vízzel felöntjük. Közepes erősségű tűzön lassan főzzük. Amikor a csirke puhulni kezd, beletesszük a kockára vágott burgonyát és a száraz csipetkét. Megkóstoljuk, és ha szükséges, utánsózunk. Közepes lángon készre főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás 3.

Hozzávalók: 60 dkg csirkehús, 5 dkg vöröshagyma, 10 dkg zöldpaprika, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg gyökér, 5 dkg paradicsom, 20 dkg burgonya, 2 ek. étolaj, só, pirospaprika, köménymag, pici fokhagyma

Elkészítés: A finomra vágott vöröshagymát és a kockára vágott zöldpaprikát az olajon aranysárgára pirítjuk. Meghintjük sóval, paprikával, köménymaggal, zúzott fokhagymával, és két evőkanál vízzel felengedjük. Hozzátesszük a feldarabolt csirkét, megsózzuk, és félig puhára pároljuk. Hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát, gyökeret, burgonyát meg a cikkekre vágott paradicsomot, majd felengedjük a szükséges vízzel.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás 4. (kuktában)

Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 1 kg újburgonya, 1 fej hagyma, só, pirospaprika, zsír vagy olaj, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom.

A hagymát a zsiradékon megpirítjuk, megszórjuk bőven pirospaprikával, majd beletesszük a feldarabolt csirkét, és a hasábokra vágott burgonyát. Megsózzuk, és annyi vizet öntünk alá, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a zöld- paprikát és a paradicsomot. Becsukjuk a kuktát, és készre főzzük. Főzési ideje a forrástól számítva 15-20 perc. Kitűnő egytálétel.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás bográcsban

Hozzávalók: 8 személyre: 15 dkg füstölt szalonna, 1 1/4 kg csirke, 1 nagy szál lángolt kolbász, 4 pár virsli (40 dkg), 50 dkg zöldpaprika, 20 dkg paradicsom, 1 kg burgonya. 2 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor sárgarépa, 1 csokor petrezselyemgyökér, 2 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál ételízesítő, 1 púpozott mokkáskanál, törött fekete bors, ízlés szerint só, 2 dl száraz vörösbor. 4 dl tejföl, 5 gerezd fokhagyma

Egy jó nagy bográcsot előkészítünk. Az apróra vágott füstölt szalonnát a bogrács aljába rakjuk. A megtisztított csirkét kis darabokra vágjuk, mint amikor paprikás csirkét készítünk. A húsdarabokat megsózzuk. A kolbászt megmossuk, bőrét lehúzzuk, majd annyi darabra vágjuk, ahány vendégre számítunk. A virsliket 3 centis darabokra aprítjuk. A megmosott és kicsumázott zöldpaprikát, valamint a megmosott paradicsomot karikákra vágjuk, a burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk. A megtisztított vöröshagymát nagyon vékonyra karikázzuk, a zöldséget tisztítás után kis hasábokra aprítjuk. A bográcsot parázs fölé tesszük, és a szalonna zsírját kiolvasztjuk. Kevergetés közben beleszórjuk a pirospaprikát, és azonnal meglocsoljuk 3 evőkanál vízzel. Összekeverjük. A következő sorrendben tesszük a bográcsba a hozzávalókat: hagymakarikák, csirkehús darabok, füstölt kolbász, majd zöldpaprika, sárgarépa, petrezselyemgyökér. Parázson néhány percig pirítjuk, majd annyi vízzel öntjük fel, amennyi 2 ujjnyival ellepi a zöldséges húst. Ételízesítővel, törött borssal, valamint zúzott fokhagymával fűszerezzük, és 45-50 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, és együtt készre főzzük.

Meggyőződünk arról, hogy a burgonya is egészen megpuhult, csak akkor öntjük bele a bort és tesszük hozzá a paradicsomot meg a virsliket. Ízlés szerint megsózzuk. Jól összeforraljuk, végül a tejfölt belekeverjük, és már csak forráspontig melegítjük. Fantasztikusan finom! (Fazékban is elkészíthető, tűzhelyen.) Sörrel vagy száraz vörösborral kínáljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Csirkegulyás sajttal (olasz recept)

Hozzávalók: 1 csirke (kb. 1 kg-os), 1 liter paradicsom ivólé, közepes nagyságú zellergumó, 10 dkg spagetti, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 1 dl tejszín, 1-1 mokkáskanál törött fehér bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint só.

A csirkét megtisztítom, és 12 darabra vágom. A húsdarabokat a felforrósított olajon, erős tűzön, mindkét oldalán átpirítom, majd felöntöm a paradicsomlével és még fél liter vízzel. Megsózom, hozzáteszem a fűszereket és fedő alatt félpuhára főzöm. A spagettit apróra tördelem, és a félig főtt csirkéhez teszem. Kis lángon, gyakori kevergetés mellett készre főzöm. Ha a leve idő előtt elfő, egy-két pohárnyi forró vízzel apránként pótolom.

Végül beleöntöm a tejszínt, jól elkeverem, és egyet forralok rajta. Közben a megtisztított zellert finom lyukú reszelőn lereszelem, és a reszelt sajttal együtt a levesestányérokba osztom, majd a tűzforró levest rámerem.

Elkészítési ideje: 60 perc

 

-vissza a tartalomhoz-

Csorda gulyás

Hozzávalók: 300 g marha lábszár, 300 g füstölt csülök, 150 g lángolt kolbász, 100 g zsír, 200 g burgonya, 150 g vegyes zöldség, 100 g gomba, 100 g vöröshagyma, 50 g reszelt tészta, 150 g zöldpaprika, paradicsom, 20 g fokhagyma, 5 g kömény, só, csöves paprika (ízlés szerint), 20 g fűszerpaprika

Az apró kockára vágott vöröshagymát zsírban átpirítjuk, majd hozzátesszük a zúzott fokhagymát, a köményt, a 2 x 2 cm-es kockára vágott marha lábszárat, a kicsontozott kockára vágott füstölt csülköt, és annak csontját. Kevés víz aláöntésével pároljuk. Mindig csak kevés víz kerüljön a pároláshoz, hogy ne legyen főtt hús jellegű ez a finom étel. Míg párolódik a burgonya, a zöldséget megmossuk, tisztítjuk, és 1,5 x 1,5 cm-es kockára felvágjuk. A gombát is tisztítjuk, mossuk és cikkekre vágjuk. A lángolt kolbászt felkarikázzuk. Ha a hús félpuha, zsírjára lepirítjuk, és ekkor megszórjuk fűszerpaprikával. Rátesszük a zöldséget, a burgonyát, és felengedjük vízzel. A víz mindig kétszerese legyen a gulyás sűrűségének. Ha felforr, belekerül a gomba, reszelt tészta, és a füstölt, felkarikázott lángolt kolbász. Szép lassan pöszörögve főzzük. Csöves erős paprika nem hiányozhat a gulyásból. Az ízesítésre fokozott gondot fordítsunk, mert a csülökhústól sós lehet a gulyás. A csordagulyás nem egy könnyű étel, de ha a füstölt csülök helyett füst ízű sóval becsapjuk, és egyben a zöldségek mennyiségét növeljük, úgy „lájtosíthatjuk". Tűzforrón, bográcsból, házi kenyérrel fogyasztva az igazi. Egy kis kóstolóért még én is kuktaként segédkeznék.


-vissza a tartalomhoz-

Dunántúli gulyás

A kuktában - rostélyát kivéve - 4 dkg zsírral, két evőkanál liszttel rántást készítünk, majd megszórjuk egy kávéskanálnyi pirospaprikával és felengedjük 1 liter vízzel. Visszahelyezzük a rostélyt, és beleteszünk 25 dkg darabolt marhalábszár-húst, 1 db kisebb hasábokra vágott csemegeuborkát, sárgarépát, fehérrépát, 1 db gombát, 1/2 fej vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát, 2 evőkanál lecsót.

Sózzuk. Amikor a hús majdnem puha, akkor hozzáadunk 2 db hasábokra vágott burgonyát, és együtt puhára főzzük. Tejföllel tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Erdélyi székely-gulyás

Egy nagyobb lábasba tegyünk egy tojásnyi zsírt, a zsírba egy fej apróra vágott vereshagymát és egy bádog-kanál paprikát. Ha ezek már jól felmelegedtek, tegyünk bele falatokba vágott másfél kiló kövérrel vegyes, friss sertés hust; kevéssé sózzuk meg, fedjük be és pároljuk kevés vízzel töltögetve, fél óráig. Akkor tegyünk a hús közé hat tele fakanál savanyu káposztát, keverjük jól össze a hússal, főzzük tovább még fél óráig; akkor tegyünk bele négy deci jó édes tejfelt, főzzük a tejfellel is 5 perczig; akkor tálalhatjuk mély tálban.

 

-vissza a tartalomhoz-

Fácángulyás szegediesen

Hozzávalók 6 személyre: 2 db fácán, 10 dkg zsír, 1 dkg paprika, 16 dkg sárgarépa, 16 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg hagyma, 2 dkg só, 0,1 dkg törött bors, 5 dkg paradicsom, 10 dkg zöldpaprika, 6o dkg burgonya, csipetke.

Elkészítés: A fácánt tollaitól megtisztítjuk, és a rajta maradt pihéket nyílt láng felett lepörköljük. Fejét és csüdjét levágjuk, és eltávolítjuk. Zsíron vöröshagymát pirítunk sárgára, pirospaprikát, törött borsot szórunk rá, és beletesszük a fácánt (a zúzával, a szívvel együtt). Vízzel felöntjük, megsózzuk, és fedő alatt pároljuk. Hozzáadjuk a sárgarépát és petrezselyemgyökeret, a zöldpaprikát és paradicsomot. Amikor a hús már annyira megpuhult, hogy elválik a csontjától, kivesszük, kissé lehűtjük, és kicsontozzuk. A kicsontozott húst 2-4 dkg-os darabokra vágjuk, és visszarakjuk a saját levébe. Kockára vágott burgonyát teszünk bele, csipetkét főzünk bele, és így tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Fűszeres borjúgulyás

Hozzávalók: 80 dkg borjúhús, 1 dl olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, só, őrölt bors, majoránna, darált paprika, köménymag

A húst megmossuk, és kockára vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk. A kuktában felhevítjük az olajat, megpirítjuk benne a hagymát, majd megszórjuk pirospaprikával, és beletesszük a húst. Folyamatosan kevergetve egészen addig pároljuk, amíg a levét elfövi, akkor forró vízzel felöntjük. Sóval, borssal, fokhagymával, morzsolt majoránnával, késhegynyi őrölt köménymaggal, és télire eltett darált paprikával fűszerezzük, majd a kuktát lezárjuk, és az ételt 25 percig főzzük. Tálaláskor sós vízben főtt burgonyát halmozunk egy lapos tányérra; megrakjuk a gulyással, és megszórjuk frissen vágott petrezselyemzölddel. Kínálhatunk hozzá erős paprikát, hogy aki szereti, utólag fűszerezze.

Elkészítési idő: kb. 45 perc

Jó tanács: A sózással vigyázzunk, mert a darált paprika is sós.

 

 

 

Konwax Bt

konwax bt
Egyedi szauna, bútor, és autóbeálló készítés
 
  •  
    Autóbeálló házilag
     
  •  
  •  
     
    Konwax Bt.