Zsidó, étel receptek

Tartalom

 

-vissza a tartalomhoz-

Hagymás tojás (Ájer lájber cibelesz)

Hozzávalók: 4 kemény tojás, 2 nagy fej hagyma, 2 evőkanál libazsír, l csirkemáj, l kanál só, kevés törött bors.

A tojást apró kockákra vágjuk vagy sajtreszelőn lereszeljük. A zsírban megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd belerakjuk a kóserított, összetört csirkemájat. Amikor a máj megsült, levesszük a tűzről, és jól összekeverjük a tojással. Tálba tesszük, uborkával, paradicsommal díszítjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Hamis hal (false fis)

Hozzávalók: 1 főtt tyúkmell, 3 fej hagyma, l zsemle, l sárgarépa, l fehérrépa, l kanál zsír, 2 tojás, l csokor petrezselyem, só, bors, cukor.

A tyúkhúst megdaráljuk, összekeverjük egy kis fej apróra vágott hagymával, l beáztatott és kifacsart zsemlével, l kanál zsírral, 2 tojással, sóval, borssal és egy kevés cukorral. Egy lábosban megfőzzük a két fej hagymát, a sárga-fehérrépát, sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel, kevés cukorral ízesítve. Amikor csaknem puha, vizes kézzel lapos gombócokat formálunk a masszából, és a lébe helyezzük. Még l5-20 percig főzzük, majd tálba szedjük, a levét rászűrjük, és répakarikával, petrezselyemmel díszítjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Burekas

A leveles tésztához: 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, l kanál ecet, csipet só, 1,2 dl víz.

Töltelékek: 2 db főtt, összetört burgonya, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 kanál libazsír, só, bors, keleti kömény, vagy, 20 dkg gomba, kevés reszelt hagyma, só, l kanál olaj, bors, petrezselyem, l kis darab főtt burgonya.

A margarinból elveszünk 3 dkg-ot, ezután 2 dkg liszttel lazán elkeverjük, majd négyzetet formálunk belőle. A többi lisztet a 3 dkg margarinnal, a sóval, ecettel és a vízzel jól eldolgozzuk. Amikor már lejön a tészta a kezünkről, cipót formálunk belőle, és fél órát pihentetjük. Ezután kinyújtjuk a tésztát, közepére helyezzük a margarint, és a tésztaszéleket ráhajtjuk. Meglisztezzük, majd sodrófával kinyújtjuk, óvatosan, hogy a margarin elő ne bukkanjon. Jobbról és balról középig behajtjuk, majd újra nyújtjuk. Ezután a másik oldaláról újra jobbról-balról középig hajtjuk, majd a téglalapot félbehajtjuk. Ekkor hűtőbe tesszük, és kb. fél óráig pihentetjük. Ezt a hajtogatást háromszor megismételjük, félórás szünetekkel, majd a tésztát kinyújtjuk, és tenyérnyi kockákra vágjuk. Az alábbi töltelékekkel tölthetjük:

1. Burgonyás: a zsírban üvegesre pároljuk a hagymát, összekeverjük a tört burgonyával és a fűszerekkel.

2. Gombás: az apróra vágott gombát a reszelt hagymával olajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, és a kis darab tört burgonyával összekeverjük.

Melegen tálaljuk, de hidegen is kitűnő.

 

-vissza a tartalomhoz-

Knisesz

Hozzávalók: 2 csésze liszt, 1 tojás, 3 evőkanál libazsír, 1 csésze hideg víz, só.

Töltelék: 2 csésze főtt, tört burgonya, 1 evőkanál libazsír, 2 apróra vágott hagyma, só, bors, és ha van, 5-6 szem apróra vágott libatöpörtyű.

A lisztet, a tojást, a zsírt, a vizet és a sót összedolgozzuk, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A töltelékhez a zsírban sárgára pároljuk a hagymát, elkeverjük a burgonyával és az apróra vágott töpörtyűvel, sóval, borssal.

A tésztát vékonyra nyújtjuk, derelyeszaggatóval tenyérnyi négyzeteket vágunk. Megtöltjük, háromszögűre hajtjuk, és zsírozott tepsiben lassú tűzön sütjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Húspástétom

Hozzávalók: 2 csésze főtt hús, 5 dkg füstölt marhaszegy, 1 kanál libazsír, l tojás, l kis fej reszelt hagyma, só, bors, mustár, kakukkfű.

A főtt és füstölt húst összedaráljuk, hozzáadjuk a tojást, a zsírt, a fűszereket és simára keverjük. Ízlésesen tálba rendezzük főtt tojással, paradicsommal, uborkával díszítjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Babpástétom

Hozzávalók: fél kg nagy szemű bab, 3 kemény tojás, 2 fej hagyma, só, bors, 1 evőkanál libazsír vagy olaj.

A babot éjszakára beáztatjuk, majd sós vízben nagyon puhára főzzük. Leöntjük a vizet, majd villával összetörjük. Összekeverjük az apró kockára vágott főtt tojással, a zsíron sárgára párolt, apróra vagdalt hagymával. Sózzuk, borsozzuk. Hidegen és melegen is fogyasztható.

 

-vissza a tartalomhoz-

Fekete retek hagymával

Hozzávalók: 2 nagyobb fekete retek, 2 fej hagyma, 1 kanál olaj, só, bors

A retket lereszeljük, a hagymát apró kockára vágjuk, az olajjal és a fűszerekkel elkeverjük.

Kedvelt előétel, de sokan a húsleveshez is eszik.

 

-vissza a tartalomhoz-

Krumplis latkesz

Hozzávalók: fél kg hámozott, reszelt burgonya, l nagy fej reszelt hagyma, 2 tojás, 3 evőkanál liszt, só, bors, a sütéshez olaj.

A reszelt burgonyát hagymával, tojással, liszttel összekeverjük, fűszerezzük. Palacsintasütőben olajat hevítünk, és merőkanál mennyiségenként a masszát kisütjük. Peszahkor liszt helyett maceszdarát használunk!

 

-vissza a tartalomhoz-

Töltött tojás (tejes)

Hozzávalók: 6 kemény tojás, 2 evőkanál vaj, 2 dl tejfel, só, 2 szál zöldhagyma, esetleg kevés szardellapaszta.

A tojásokat hosszában kettévágjuk, sárgájukat másik tálba tesszük, összekeverjük a vajjal, 1 kanál tejfellel, a szardellával, sóval és az apróra vágott újhagymával. Megtöltjük a fehérjéket a massza kétharmad részével, majd a maradékot összekeverjük a tejfellel. Kicsit utána sózzuk, majd a tojásokat tűzálló tálba helyezzük, és a tejfeles mártással leöntjük. Ha van, néhány szem kapribogyóval díszítjük, s a sütőben néhány percig sütjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Kocsonyás hal I.

Hozzávalók: kb. l kg ponty, 2 nagy fej hagyma, 3 szál sárgarépa, l szál fehérrépa, l babérlevél, pár szem bors, l gerezd fokhagyma, só, pirospaprika.

A hagymát, a megtisztított, karikára vágott répát és a többi fűszert bő félórán át, lobogó vízben főzzük. Belerakjuk a megtisztított, szeletekre vágott halat (a lé éppen csak ellepje a halat), s ezúttal lassú tűzön, közel egy órán át, pároljuk. Ezután a szeleteket egy tálba tesszük, rászűrjük a levet, átnyomkodjuk a puhára főtt hagymát is. Répakarikákkal, petrezselyemzölddel díszítjük, csipetnyi pirospaprikával megszórjuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Kocsonyás hal 2.

Hozzávalók: 1 kilós ponty, megtisztítva, felszeletelve, 2 nagy fej hagyma, 2 szál sárgarépa, l szál fehérrépa, l gerezd fokhagyma, só, bors.

A halat megsózzuk, és másfél-két órán át állni hagyjuk. A hagymát a zöldségekkel, fűszerekkel fél órán át kevés vízben főzzük, majd belerakjuk a halat. Nagyon lassú tűzön közel másfél óráig pároljuk, majd óvatosan tálba szedjük és rászűrjük a levet. Sárgarépaszeletekkel, kemény tojással, petrezselyemmel díszítjük, majd hideg helyre tesszük. Kifagyasztva, megkocsonyásodva tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Diós hal (hideg)

Hozzávalók: l kg ponty, 2 nagy fej vöröshagyma, l szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, l tojás sárgája, l gerezd foghagyma, l kanál liszt, 8 dkg darált dió, só, kevés porcukor.

A szeletekre vágott halat besózzuk, kevés porcukorral meghintjük, l-2 óráig állni hagyjuk.

Közben a hagymát és a répákat sós vízben megfőzzük, majd beletesszük a halat, és még fél óráig főzzük. Ezután a halat tálra szedjük, a hagymát és a fehérrépát kivesszük. A tojás sárgáját, a zúzott foghagymát, a lisztet és a darált diót kevés vízzel elhabarjuk, kicsit átforraljuk, és a halra öntjük. Hűtve tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Diós hal (meleg)

Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott tonhal, 1 nagy fej hagyma, 15 dkg darált dió, 8-10 szem mazsola, 3 evőkanál olaj, só, cukor, kevés fahéj.

A hagymát apróra vágjuk, és az olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a halat és a diót, majd kevés vízzel felöntjük. Amikor a hal félig megpuhult, hozzáadjuk a mazsolát is. Sóval, cukorral, kevés fahéjjal ízesítjük. Rizzsel tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Paprikás hal

Hozzávalók: 4-6 szelet hal, 3 fej vöröshagyma, l szál karikára vágott sárga- és fehérrépa, pirospaprika, só, bors, l gerezd foghagyma, l kanál paradicsompüré.

A hagymát, a zöldséget és a halat lábasban főni tesszük, annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Amikor felforr a víz, beleadjuk a fűszereket. Lassú tűzön puhára főzzük. Tűzálló tálba rakjuk, levét rászűrjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Töltött hal (Gefillte fis) – eredeti recept

Hozzávalók: 1 nagyobb csuka, 1 zsemle, 1 tojás, 3 fej hagyma, 2 szál sárgarépa, 3 kanál morzsa, só, cukor, bors, petrezselyem zöldje.

A megtisztított csuka bőrét óvatosan lenyúzzuk, úgy, hogy a feje rajta maradjon. A húst lefejtjük a csontokról, megdaráljuk, majd összekeverjük az áztatott zsemlével, a tojással, egy kis fej reszelt hagymával, sóval, borssal. A masszával megtöltjük a halbőrt, ami kimaradt, abból vizes kézzel lapos gombócokat formázunk. Közben egy lábasba főni rakunk két nagyobb hagymát és a répákat, sóval, cukorral ízesítjük. Amikor a zöldség már puha, belerakjuk a töltött halat és a gombócokat. Fedővel lefedve lassú tűzön főzzük. A halat mélyebb tálra szedjük, köré rendezzük a gombócokat, sárgarépa szelettel, petrezselyem zöldjével díszítjük.

 

-vissza a tartalomhoz-

Gefillte fis – modern recept

Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott tonhal, 3 tojás, 3 kanál morzsa, 3 kanál darált mandula, só, bors, cukor, 3 fej hagyma, 2 szál sárgarépa, petrezselyem.

A halat ledaráljuk, összekeverjük a tojással, a morzsával, a mandulával, 1 kis fej reszelt hagymával, sóval, borssal, kevés cukorral, majd fél óráig pihentetjük.

Közben a 2 nagyobb hagymát a karikára vágott sárgarépával sós cukros vízben fél órán át, főzzük, majd belerakjuk a két hengerré formált masszát. Másfél-két órán át lassú tűzön pároljuk. A hengereket kivesszük, szeletekre vágjuk, minden szelet közepére sárgarépa karikát, petrezselyem zöldet teszünk. Rászűrjük a levét, hidegen vagy melegen tálaljuk.

 

-vissza a tartalomhoz-

Mandulás hal

Hozzávalók: 4-6 szelet hal, 2 gerezd foghagyma, 1 szál fehérrépa kis darab zeller, fahéj szegfűszeg, gyömbér, só, bors 4 dkg őrölt mandula, 1 kanál liszt.

A zöldségeket a fűszerekkel főni tesszük, fél óra múlva hozzáadjuk a halat is. Amikor csaknem puha, elkészítjük a mártást: az őrölt mandulát elkeverjük a liszttel és egy kevés vízzel, és a hal levéhez öntjük. Még tíz percig főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Szombati lazacszelet

Hozzávalók: 4 szelet lazac, 1 citrom leve, l nagyobb hagyma, néhány szem mandula, só, cukor, ecet, 1 babérlevél, kevés gyömbérpor.

A kockára vágott hagymát a mandulával és a fűszerekkel főni tesszük, majd kb. 20 perc múlva hozzáadjuk a lazacot. Még 20 percig főzzük, majd a halat üvegtálra tesszük, rászűrjük a levét. Hidegen tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Sárgarépa cimesz

Hozzávalók: 4 szál sárgarépa, 2 közepes burgonya, l citrom héja, fél csésze cukor, fahéj, só, bors.

A sárgarépát lereszeljük, a burgonyát kockára vágjuk, kevés vízzel, a citromhéjjal főni tesszük. Nagyon gyenge tűzön közel két órán át főzzük. Régen a sütőben készítették, szintén enyhe tűzön, hosszú ideig.


-vissza a tartalomhoz-

Sárgarépa-alma cimesz

Hozzávalók: 4 csésze reszelt sárgarépa, l csésze reszelt alma, l evőkanál búzadara, 3 evőkanál libazsír, fél csésze víz, só, cukor, kevés őrölt szerecsendió.

Az összes hozzávalót elkeverjük, s lefedett lábosban főni tesszük. Közel két órán át főzzük, amíg a dara teljesen megpuhul. Szükség esetén pótoljuk a vizet.


-vissza a tartalomhoz-

Szilvás-burgonyás cimesz

Hozzávalók: 25 dkg főtt hús, 1 nagy fej apróra vágott hagyma, 3 közepes, hámozott és kockára vágott burgonya, 25 dkg szilva, fél csésze cukor, só, kevés liszt, csipet fahéj.

Az összes hozzávalót a liszt kivételével egy edénybe rakjuk, s közel két órán át főzzük. Amikor már teljesen puha, kevés liszttel meghintjük, hogy sűrűbb legyen. Akkor jó, ha már egyáltalán nem leveses.


-vissza a tartalomhoz-

Farvli (tarhonya)

Hozzávalók: l tojás, l csésze liszt, só, kevés víz, 2 kanál olaj, kb. 2 dl húsleves.

A tojást a liszttel, sóval, kevés vízzel kemény tésztává gyúrjuk. Deszkán éles késsel apróra vagdaljuk. Lisztezett tepsin a sütőben szárítjuk.

A tarhonyát kevés olajban megpirítjuk, húslevessel felengedjük, majd a farvlit sűrűn keverve, puhára főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Aszalt szilva rizzsel

Hozzávalók: 2 csésze rizs, 1 csésze aszalt szilva, 1 kanál zsír, só, cukor, citromhéj.

A szilvát cukros vízben főni tesszük, majd amikor félig kész, hozzáadjuk a rizst, a zsírt, sózzuk, ízlés szerint kevés citromhéjjal ízesítjük. Lassú tűzön megfelelő állagura főzzük.


-vissza a tartalomhoz-

Tört krumpli

Hozzávalók: 6-8 db közepes főtt burgonya, só, l-2 kanál pecsenyezsír, vagy libazsír.

A főtt burgonyát meghámozzuk, és villával vagy törővel összetörjük. Megsózzuk, majd a zsírral összekeverjük. Ha például libát sütünk, a forró zsírból leveszünk két kanállal, és összekeverjük.


-vissza a tartalomhoz-

Sólet, tojással

Hozzávalók (6 személyre):

40 dkg tarka (fürj) szárazbab, 1/2 kg zsíros marhahús és 1 nagy libacomb, 25 dkg füstölt libahús, 3 púpozott kanál liszt, 20 dkg gersli, 6 tojás, 2 nagy vöröshagyma, 1 nagy kanál libazsír.

A babot főzés előtt 24 órával beáztatjuk. A vöröshagymát levelekre bontjuk, és lassú tűzön a zsíron lábasban üvegesre pároljuk. Ha véletlenül egy-egy hagymalevél megbarnul, ki kell dobni, mert különben az egész sólet odaéghet. Meghintjük egy kanál liszttel, majd belehelyezzük a húst és a füstölt húst, és ismét egy kanál lisztet szórunk rá. 1-2 percnyi párolás után a megszűrt babot tesszük a lábasba, majd meghintjük a harmadik kanál liszttel. Rövid ideig pároljuk: keverni nem szabad, csak a lábast rázhatjuk meg. Ezután belehelyezzük a gerslit, majd az egészet felengedjük vízzel, míg teljesen ellepi. Végül héjával együtt beleültetjük a jól megmosott nyers tojásokat. Vigyázzunk: a tojások héja ne legyen repedt! Kevés sót tehetünk bele, de óvatosan, mert a füstölt hús is sós. Tehetünk bele töltött libanyakat vagy kuglit is (lásd lejjebb). Fedő alatt 3 órán át, lassú tűzön főzzük, majd 5 órán át, sütőben kis lángon folytatjuk. Ha időnk engedi, elég, ha 12 órán át a sütőben készítjük, természetesen kis lángon. (Ez a hagyományosabb változat.) A lábasban tálaljuk, a fedőt ott emeljük le, a vendégek szeme láttára.


-vissza a tartalomhoz-

Ricsett

Hozzávalók: 20 dkg bab, 1 csésze gersli, fél kg marhahús, 25 dkg füstölt hús, l fej vöröshagyma, 2 gerezd foghagyma, 3 evőkanál olvasztott zsír, só, bors, esetleg kevés pirospaprika.

A hozzávalókat fazékba tesszük, s a sólethez hasonlóan több órán át, főzzük, illetőleg a sütőben érleljük. A ricsett állaga más, sűrű levesre emlékeztet.


-vissza a tartalomhoz-

Amerikai jellegű sólet

Hozzávalók: 20 dkg nagy szemű bab, 2 szál sárgarépa, 5-6 nagyobb burgonya, fél csésze gersli, 2 nagy fej hagyma, 80 dkg marhahús, 2 db babérlevél, 2 gerezd foghagyma, 2 kanál libazsír, só, bors, pirospaprika.

A fenti sólethez hasonlóan készül, csak a bab mellé tisztított, karikára vágott sárgarépát és hámozott, kockára vágott burgonyát adunk. Sóval, borssal, foghagymával, babérlevéllel, kevés pirospaprikával ízesítjük.


-vissza a tartalomhoz-

Lencsesólet

Hozzávalók: 30 dkg lencse, l nagy fej hagyma, l csésze gersli, fél kg marhahús, fél kg füstölt pulykacomb, 2 kanál libazsír, kevés liszt, só, babérlevél.

A lencsét néhány órára beáztatjuk. A hagymát szálasra vágjuk, megdinszteljük a zsírban, hozzáadjuk a húsokat, meghintjük liszttel, majd beleöntjük a lencsét, a gerslit, a fűszereket, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Több órán át, főzzük a sütőben.


-vissza a tartalomhoz-

Sólet csicseriborsóval

Hozzávalók: 30 dkg csicseriborsó, 2 hagyma, 1 csésze gersli, 2 szál sárgarépa, 4-5 közepes burgonya, l kg kockára vágott marhahús, só, bors, 2 gerezd foghagyma, 3 evőkanál olaj.

A hagymát szálasra vágjuk, az olajban sárgára pirítjuk, hozzáadjuk a húst, megforgatjuk benne, majd belerakjuk a borsót, a gerslit, a kockára vágott burgonyát, a karikára szeletelt répát, a foghagymát, sózzuk, borsozzuk, és bő vízzel felöntjük. Több órán át, főzzük a sütőben.


-vissza a tartalomhoz-

Töltött libanyak (Helcli)

Hozzávalók: 1 db tisztított liba nyakbőr, kb. 1 csésze liszt, 2 kanál libazsír, kevés víz, só, bors, pirospaprika.

A lisztet összekeverjük a zsírral, a fűszerekkel, és esetleg egy kevés vízzel, hogy elég sűrű tészta legyen, s ezzel megtöltjük a nyakbőrt. Két végét összevarrjuk, s a nyers sóletba tesszük. Tálalásnál felszeleteljük.


-vissza a tartalomhoz-

Ganef (kuglinak is nevezik)

Hozzávalók: 15 dkg liszt, 10 dkg zsír, só, bors, pirospaprika, kevés víz.

A hozzávalókat kemény tésztává gyúrjuk, és hosszúkásra formázzuk. Beletesszük a nyers sóletba. Tálaláskor szép szeleteket vágunk belőle.


-vissza a tartalomhoz-

Erdélyi ganef

Hozzávalók: 10 dkg kukoricaliszt, 5 dkg búzaliszt, 3 evőkanál olaj, só, bors, kevés cukor

A kukoricalisztet leforrázzuk, összekeverjük a búzaliszttel, olajjal, sóval, borssal, cukorral. Cipóvá formáljuk, majd a nyers sóletba tesszük.

Szeletelve tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Krumplis kugli

Hozzávalók: 1 kg hámozott, burgonya, l fej hagyma, 2 egész tojás, 4 evőkanál zsemlemorzsa, vagy l db áztatott, kifacsart zsemle, 4 evőkanál libazsír, só, bors.

A hámozott, nyers burgonyát megreszeljük, hozzákeverjük az apróra darabolt hagymát, a zsemlemorzsát, a libazsírt, a tojásokat és a sót, borsot. Kizsírozott lábosban vagy alufólia tepsiben lassú tűzön sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Almakugli

Hozzávalók: 1 kg hámozott alma, 1 csésze darabokra vágott dió, 2 kanál zsír, 2 tojás, cukor, fahéj.

Az almát nagyobb lyukú reszelőn megreszeljük, hozzáadjuk a diót, a tojást, a zsírt és a fűszereket, majd kizsírozott lábosban lassú tűzön sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Loksn kugli

Hozzávalók: 25 dkg kifőtt tészta (pl. cérnametélt), 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor 4 evőkanál margarin, só, fahéj, l csésze mazsola, darabokra vágott aszalt szilva, szárított sárgabarack, fél csésze darabokra vágott dió.

A tojást felverjük a cukorral, a margarinnal, majd hozzáadjuk a főtt tésztát, a sót, a fahajat és a vaníliás cukrot, belekeverjük a szárított gyümölcsöt, a mazsolát és a diót. Kikent formában kb. 45 percig sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Céklaleves

Hozzávalók: 1 kg cékla, 1 csésze só, 8-10 liter víz, használatkor só, bors, 2-3 tojás, 2 kisebb főtt burgonya.

Két héttel az ünnep előtt előveszünk egy peszahi fazekat, belerakjuk a kockára vágott céklát, a sót, felöntjük a vízzel, és meleg helyen savanyítjuk. Használatkor leszűrünk néhány liter levet, sóval, borssal felfőzzük. A levesestálba néhány nyers tojást teszünk, villával felverjük, és a levest folytonos keverés mellett ráöntjük. Főtt burgonyával tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Maceszos tarhonya

Hozzávalók: 2 egész maceszlap, 2 kanál zsír, 1 kis fej hagyma, 2 tojás, kevés víz.

A maceszlapot mozsárban összetörjük, a zsírban megpirítjuk a kockára vágott hagymát, belerakjuk a maceszt, kevés vízzel puhítjuk, majd hozzáadjuk a villával felvert tojásokat.

Párolt marhahúshoz, szaftos húsokhoz kitűnő köret.


-vissza a tartalomhoz-

Latkesz

Hozzávalók: Személyenként 2 tojás, 2 evőkanál maceszdara, 1 evőkanál olaj, só, bors.


A tojást a sóval, borssal, olajjal, villával felverjük, hozzáadjuk a maceszdarát, majd serpenyőben kevés olajat hevítünk, belerakjuk a masszát, majd rövid sütés után megfordítjuk.

Minden egyes lepényt külön kell megsütni


-vissza a tartalomhoz-

Krumplis latkesz

Ugyanúgy készül, mint az előételeknél megírt krumplis latkesz, csak liszt helyett maceszdarát teszünk bele.


-vissza a tartalomhoz-

Kremzli

Hozzávalók: 3 tojás, 2 evőkanál libazsír, kevés cukor, fahéj, 4 evőkanál darált dió, reszelt citromhéj, kb. 10 evőkanál maceszdara.

A tojást, a zsírt a darált diót felverjük a fűszerekkel, majd hozzáadjuk a maceszlisztet. Kis cipókat formálunk, majd forró olajban mindkét oldalukat átsütjük. Készíthetjük sósan is, a fűszerek helyett sót, borsot, kevés gyömbért, esetleg reszelt hagymát, tört főtt krumplit is adhatunk hozzá.


-vissza a tartalomhoz-

Bundás macesz

Hozzávalók: Személyenként 1 tojás, só, kb. 1 maceszlap.

A maceszlapot csíkokra törjük, meleg vízzel leöntjük, majd kettőt-hármat összeragasztva a tojásba mártjuk, majd forró olajban pirosra sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Macesztorta

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 kanál maceszliszt, 2 kanál darált dió.

A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, felverjük a tojáshabot, hozzáadjuk a maceszlisztet, a diót és a cukros sárgáját. Kikent, maceszliszttel megszórt tepsiben megsütjük.

Dió- vagy csokoládékrémmel megkenjük.

Diókrém: hozzávalók: 1 tojás, fél csésze cukor, fél csésze darált dió, 25 dkg margarin.

A tojást összekeverjük a cukorral és a darált dióval. Lábosban kis lángon összefőzzük, ha túl sűrű, kevés vizet öntünk hozzá.

Még forrón hozzáadjuk a margarint, és addig keverjük, amíg elolvad. Hűtőben jól kifagyasztjuk, majd habverővel felverjük. Így sok laza tortakrémet kapunk. Ugyanígy készül a csokoládékrém, csak ebben az esetben a tojáshoz 2 kanál kakaóport keverünk.


-vissza a tartalomhoz-

Burgonyatorta

Hozzávalók: 4 tojás, 20 dkg főtt, áttört burgonya, 2 evőkanál kakaó, 3 dkg margarin, 3 kanál finom maceszliszt.

A tojássárgáját elkeverjük a cukorral, hozzáadjuk a főtt krumplit, a margarint, a kakaót, a maceszlisztet és a felvert tojáshabot. Lazán összekeverjük, majd kikent maceszliszttel megszórt tepsiben sütjük. Lekvárral vagy csokoládékrémmel megkenjük.


-vissza a tartalomhoz-

Peszahi almás rétes

Hozzávalók: 7 egész maceszlap, 1 kg hámozott, reszelt alma, 3 tojás, 15 dkg darált dió, 15 dkg cukor, fél kávéskanál fahéj, fél kávéskanál őrölt szegfűszeg, 4 dl bor, 2 evőkanál libazsír.

A tojásfehérjét felverjük, majd belekeverjük a darált diót, és a három kanál cukorral kikevert tojássárgáját. A reszelt almát cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel ízesítjük. Egy tepsi aljába bezsírozott, borral locsolt maceszlapot helyezünk, rátesszük a diós töltelék harmadát, lefedjük egy újabb maceszlappal. Erre is kevés bort öntünk, és rászórjuk az alma harmadát. Egy borral locsolt maceszlap, egy adag diótöltelék, macesz és almatöltelék következik, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Az utolsó maceszlapot újra megzsírozzuk, kicsit több bort öntünk rá, hogy sütés közben meg ne száradjon. Addig sütjük, amíg szép piros nem lesz. Kicsit pihentetjük, majd kockára vágjuk.


-vissza a tartalomhoz-

Barhesz

Hozzávalók: Másfél kg liszt, 2 közepes főtt burgonya, reszelve, 2 dkg élesztő, 1 kanál só, kevés cukor, 3 kanál olaj, langyos víz szükség szerint.

Az élesztőt a kevés cukorral langyos vízben felfuttatjuk, egy mély tálba szórjuk a lisztet, a sót, a tört krumplit, összekeverjük az élesztővel, és annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Géppel jól kidolgozzuk, lassanként közékeverjük az olajat. Két órán át, kelesztjük, majd lisztes deszkára öntjük. Három részre osztjuk, majd minden egyes részt újabb három részre. A darabokból kissé elvékonyodó ágakat sodrunk, amelyeket hármas fonással megfonunk. Újabb fél órát kelesztjük, majd tojássárgájával megkenve mákkal vagy szezámmaggal meghintjük. Mérsékelt tűzön pirosra sütjük. Szombatra hosszúkás barheszt, az őszi nagyünnepekre kereket sütünk.


-vissza a tartalomhoz-

Tejes kalács (Kuchen)

Hozzávalók: fél kg liszt, 2 dkg élesztő, l tojás, 2 kanál tejfel, kb. 2-3 dl tej, 10 dkg cukor, csipet só, 10 dkg vaj.

Az élesztőt összekeverjük fél dl tejjel, 1 kanál cukorral, és felfuttatjuk.

A lisztet, az élesztőt, a tojást a tejfellel, cukorral, csipet sóval elkeverjük, és annyi tejet adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Géppel jól kidolgozzuk, majd amikor a tészta jól összeállt, hozzáadjuk a langyos vajat, ezzel is jól elkeverjük.

Kivajazott, lisztezett formába öntjük, kb. 2 órán át, kelesztjük.

A tetejét tojással megkenjük.


-vissza a tartalomhoz-

Kakaós, fahajas vagy diós kuchen

Hozzávalók: a fenti tészta és l csésze kakaós cukor, vagy l csésze fahéjas cukor, vagy 1 csésze darált dió, cukor, mazsola és reszelt citromhéj keverék.

A kalácstésztát megkelesztjük, lisztezett deszkán fél cm. vastagságúra nyújtjuk. Megszórjuk valamelyik töltelékkel, összecsavarjuk, majd kivajazott, lisztezett kuglófformába rakjuk. Fél órát kelesztjük, majd tojással megkenve kb. 70 percig sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Borsos fonat (Pfefferkuchen)

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg libazsír, 2 tojás 1 kávéskanál bors, 1 pohár fehérbor, só.

A lisztet és a zsírt elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojást, a borsot, a sót, és annyi bort, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Két órát pihentetjük, majd kisujjnyi rudakat sodrunk belőle. Hármas fonással apró kalácsokat fonunk, amelyet zsírozott tepsiben sárgára sütünk.


-vissza a tartalomhoz-

Kuglóf

Hozzávalók: 35 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 3 tojás, kb. 2 dl tej,5 dkg vaj, 1 csomag vaníliás cukor, citromhéj, fél csésze mazsola, 2 dkg kakaópor.

Az élesztőt feloldjuk a tejben, a liszttel, tojással, cukorral, citromhéjjal elkeverjük, géppel jól kidolgozzuk, majd továbbverjük a langyos vajjal. Beleszórjuk a mazsolát, és a tésztát két részre osztjuk. Az egyik felét beleöntjük a kivajazott, lisztezett kuglófformába, a másikat összekeverjük a kakaóval, és ezt a tetejére öntjük. Addig kelesztjük, amíg a tészta a forma háromnegyedéig emelkedik, majd mérsékelt tűzön barnára sütjük. Tálalhatjuk porcukorral, csoki mázzal vagy rumos cukormázzal.


-vissza a tartalomhoz-

Túrós delkli

Hozzávalók: a burekásnál leírt leveles tészta, fél kg tehéntúró, 2 tojássárgája, 1 vaníliás cukor, 3 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, ízlés szerint még cukor.

A túrót a többi hozzávalóval, géppel jól eldolgozzuk. A leveles tésztát fél cm vastagra nyújtjuk, és 10-15 cm-es négyzetekre vágjuk. A négyzetekre tölteléket halmozunk, majd a tészta négy sarkát felemeljük, és középen összenyomjuk. Tojásfehérjével vékonyan bekenhetjük, és forró sütőben gyorsan sütjük. Szilvalekvárral is tölthetjük, ebben a formában, vagy háromszögbe hajtva, levélként.


-vissza a tartalomhoz-

Kichlach

Hozzávalók: másfél csésze liszt, 1 teáskanál sütőpor, 2 tojás, só.

A lisztet a sütőporral, sóval összekeverjük, a tojást villával felverjük és hozzáadjuk. Összegyúrjuk, ha túl kemény lenne, kevés olajat adunk hozzá. A tésztát fél cm vastagságúra nyújtjuk, villával összeszurkáljuk, négyzet-vagy rombusz alakura vágjuk, majd lisztezett sütőlapon kb. 20 percig sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Babeszkichlach

Hozzávalók: 2 tojássárgája, 2 evőkanál tejfel, 2 evőkanál cukor, 25 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg dió, fahéj.

A tojássárgáját a cukorral és a tejfellel, géppel habosra keverjük. A vajat és a lisztet hozzáadjuk, jól kidolgozzuk, és elég vastagra nyújtjuk. Különféle formával kiszaggatjuk, vaníliás cukorral, fahéjjal, darabos dióval megszórjuk Kivajazott lisztezett sütőlapon meleg sütőben halványbarnára sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Mákos csillag

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg cukor, 2 tojás, 1 csomag sütőpor, 20 dkg darált mák, 15 dkg margarin.

A hozzávalókat néhány kanál mákos cukor kivételével összegyúrjuk, kinyújtjuk, majd formákkal kiszaggatjuk. Kikent, lisztezett sütőlapra helyezzük, olajjal megkenjük, és a mákos cukorral meghintjük. Közepes lángon sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Rugelach

Hozzávalók: 4 csésze liszt, 2 teáskanál sütőpor, 2 tojás, l csomag vaníliás cukor, fél csésze margarin, fél csésze narancslé, 2 kanál fahéjas cukor.

A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd hozzáadjuk a többi alkotórészt, a fahéjas cukor kivételével, jól összegyúrjuk, és egy órán át, pihentetjük. A tésztát négy részre osztjuk, majd kinyújtjuk, és palacsinta nagyságú köröket formázunk belőlük.

A köröket felezzük, negyedeljük, majd nyolcadokra vágjuk. Meghintjük a fahéjas cukorral, és a szélesebb végüknél kezdve feltekerjük a körcikkeket. Előmelegített sütőben mintegy 20 percig sütjük, amíg sárgásbarna nem lesz.


-vissza a tartalomhoz-

Flódni

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 60 dkg cukor, 3 tojássárgája, kb. 7 dl bor, l kg alma, 20 dkg darált dió, 20 dkg darált mák, l üveg szilvalekvár, l csomag mazsola, l szelet reszelt csokoládé, 2 evőkanál baracklekvár, fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt narancshéj.

A lisztet, a margarint, a tojássárgáját, ízlés szerint cukorral és borral könnyen gyúrható tésztává gyúrjuk. Öt részre osztjuk, az egyik egy kicsit nagyobb legyen. Vékonyra nyújtjuk, s a nagyobb tésztával kibéleljük a tepsit, majd erre máktölteléket kenünk. Ráhelyezzük a következő tésztalapot, amelyre, a szeletekre vágott, borban párolt alma kerül. Újabb tésztalap, amelyre diótölteléket halmozunk. A negyedik réteg a szilvalekváré, amelyet beborítunk az utolsó tésztalappal, tojássárgájával megkenjük, s lassú tűzön sokáig sütjük.

Máktöltelék: a darált mákot borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt narancshéjat és baracklekvárt teszünk bele.

Diótöltelék: a darált diót borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt csokoládét keverünk bele. Valamennyi tölteléket kihűtve tesszük a tésztába.


-vissza a tartalomhoz-

Kindli (mákos, diós, vagy gesztenyés)

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 30 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 dkg élesztő, csipet sütőpor, 2 kanál rum.

A hozzávalókat összegyúrjuk, kicsit pihentetjük, majd kinyújtjuk. Nagyobb pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, majd dió, mák vagy gesztenye töltelékkel töltjük. Vigyázzunk, a hajtás alulra kerüljön! A kis tekercsekre ujjal kétoldalt mélyedéseket nyomunk, hogy pólyás baba jellege legyen. Tojással megkenjük, majd mérsékelt sütőben sütjük. Dió, mák töltelék a flódninál található.

Gesztenye töltelék:

Hozzávalók: 25 dkg gesztenye massza, 3 evőkanál rum, 5 dkg margarin, 1 evőkanál kakaó, 10 dkg porcukor, 1 dl víz, 10 dkg cukrozott gyümölcs, 10 dkg meggybefőtt.

A hozzávalókat géppel jól kikeverjük, majd beleadjuk a lecsepegtetett, kimagozott, összevágott meggybefőttet és a cukrozott gyümölcsöt.


-vissza a tartalomhoz-

Hámán-táska (Hámán-füle)

Hozzávalók: 35 dkg rétesliszt, 15 dkg margarin, 1dkg élesztő, 10 dkg cukor, só, reszelt citromhéj, 2 tojás, kevés rum, szilvalekvár vagy máktöltelék.

A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal és az élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy mákkal töltjük, félbehajtjuk, szélét lenyomkodjuk, és tojással kenve kikent lisztezett tepsiben pirosra sütjük. Készíthetjük úgy is, hogy nagyobb pogácsaszaggatóval kivágjuk, a tölteléket középre rakjuk és három oldalról felhajtva középen összenyomjuk.


-vissza a tartalomhoz-

Tégelach

Hozzávalók: 3 evőkanál olaj, l evőkanál cukor, 2 és fél csésze liszt, 4 db tojás, kevés só, 1 teáskanál sütőpor, fél csésze durvára vágott dió; a sziruphoz: 2 és fél csésze méz, 1 csésze cukor, 4 csésze víz, 2 teáskanál őrölt gyömbér.

Elkeverjük az olajat, a cukrot és a lisztet, Felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a sót és a sütőport. Összegyúrjuk, lágy tésztát készítünk. A masszából dió nagyságú darabokat szaggatunk, és ujjnyi átmérőjű hengereket sodrunk belőle. Megszórjuk a darabokra vágott dióval, és csigákat hajtunk belőle. olajjal kikent tepsiben, előmelegített sütőben közel 20 perc alatt arany barnára sütjük. Közben elkészítjük a szirupot. A mézet, a cukrot, a vizet és a gyömbérport széles serpenyőben összeforraljuk. Legalább negyed órán át, főzzük, amíg a cukor teljesen felolvad. Óvatosan belerakjuk a csigákat a szirupba, lefedjük és lassú tűzön fél órán át, szép barnára főzzük. Közben lyukas kanállal óvatosan megmozgatjuk őket, nehogy összeragadjanak. Amikor kész van, egy csésze hideg vizet öntünk a gyöngyöző szirupba, majd szűrőkanállal gyorsan kivesszük a tésztákat. Vizes deszkán kihűtve rakjuk a süteményestálra.


-vissza a tartalomhoz-

Lekach

Hozzávalók: 4 tojás, 1 csésze cukor, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál barack vagy málnadzsem, 2 és fél csésze liszt, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor.

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját felverjük a cukorral, olajjal, dzsemmel. Belekeverjük a felvert tojáshabba, majd hozzáöntjük a sütőporral kevert lisztet, és a vaníliás cukrot.

Kikent, lisztezett tepsiben először magasabb lángon, majd mérsékelt tűzön megsütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Honiglekach

Hozzávalók: 2 csésze méz, l csésze erős feketekávé, 3 evőkanál rum, 4 szétválasztott tojás, l csésze cukor, 4 evőkanál olaj, 3 és fél csésze liszt, 3 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, őrölt fűszerek, mint fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, fél csésze durvára tört dió, fél csésze mazsola.

A mézet, a kávét, a rumot, a tojássárgáját, az olajat jól eldolgozzuk a cukorral, másik edényben összekeverjük a lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával és a fűszerekkel. Felverjük a tojás habját, beleöntjük a mézes keveréket, és az elkevert lisztet.

Kikent, lisztezett tepsibe rakjuk, majd beleszórjuk a diót és a mazsolát, hogy mindenhová jusson. Előmelegített sütőben mintegy órán átsütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Márványos sütemény

Hozzávalók: 5 tojás, 1 csésze cukor, 1 csésze liszt, fél csésze olaj, negyed csésze narancslé, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanál sütőpor, 1 evőkanál kakaópor.

A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, hozzáöntjük az olajat és a narancslevet, hozzáadjuk a sütőporral kevert lisztet, és lazán összekeverjük a felvert tojáshabbal. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük a tészta kétharmadát, a maradékba keverjük a kakaóport, s kanállal egyenletesen a tésztába adagoljuk. Mérsékelt tűzön sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Brauni sütemény

Hozzávalók: 2 és fél csésze liszt, 2 és fél csésze cukor, 2 és fél teáskanál sütőpor, 7 tojás, 4 evőkanál kakaó, 2 evőkanál rum, negyed csésze olaj, negyed csésze narancslé.

Ugyanúgy készül, mint a márványos sütemény, csak egyenletesen barna lesz.


-vissza a tartalomhoz-

Gyümölcskenyér

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaópor, l evőkanál méz, 2 evőkanál málna- vagy barackdzsem, 1 csészényi cukrozott gyümölcs, tört dió, kockára vágott étcsokoládé, liszttel megszórva.

A cukrot, a mézet, a dzsemet a tojássárgájával felverjük, beleöntjük a tojáshabba, hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport, kikent lisztezett koszorú vagy őzgerincformába töltjük, s utólag beleszórjuk a cukrozott gyümölcs keveréket. Mérsékelt tűzön lassan sütjük.

-vissza a tartalomhoz-

Mandelbrot

Hozzávalók: 1 csésze margarin, másfél csésze cukor, 4 tojás, l csomag vaníliás cukor, fél csésze szilvapálinka, 4 csésze liszt, l teáskanál só, 4 teáskanál sütőpor, 1 csésze mazsola, 1 csésze kókuszreszelék, 1 csésze durvára vágott dió, 1 csésze hámozott, darabolt mandula.

A margarint és a cukrot kikeverjük a tojássárgájával, a pálinkával és a vaníliás cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a sót és a felvert tojáshabot. Belekeverjük a többi hozzávalót, majd kikent, lisztezett koszorú- vagy őzgerincformában halvány barnára sütjük.


-vissza a tartalomhoz-

Rumos szelet

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 22 dkg porcukor, l8 dkg margarin, 20 dkg darált dió, 1 tojás, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja; a mázhoz: 1 dl rum 2 dkg kakaópor, 40 dkg porcukor.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk annyi vízzel, hogy lágy tésztát kapjunk. Beleöntjük a kikent, lisztezett tepsibe, késsel elegyengetjük, majd forró sütőben sütjük. Közben elkészítjük a mázat: a cukrot a rummal, és a kakaóporral, géppel elkeverjük, és a még meleg tészta tetejére öntjük. Megvárjuk, míg teljesen kihűl, majd forró vízbe mártott késsel szeleteket vagy kockákat, esetleg rombuszokat vágunk.

-vissza a tartalomhoz-

Cseresznyés vagy meggyes pite

Hozzávalók: 16 dkg margarin, l6 dkg porcukor, 16 dkg rétesliszt, 5 tojás, 1 citrom reszelt héja, 40 dkg kimagozott cseresznye vagy meggy, cukros fahéj, vaníliás cukor, csipet só.

A margarint és a porcukrot a tojássárgájával, géppel jól eldolgozzuk, összekeverjük a liszttel, a sóval, a citromhéjjal és a felvert tojáshabbal. Kikent, lisztezett tepsiben szétterítjük a tésztát, rászórjuk a kimagozott, fahéjas cukorral elkevert gyümölcsöt, majd mérsékelt sütőben megsütjük.

-vissza a tartalomhoz-

Mákos pite

Hozzávalók: fél kg liszt, 25 dkg margarin, 3-4 evőkanál olaj, 10 dkg cukor, csipet só, 4 tojás sárgája, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 3 dkg élesztő; 4-5 kanál lekvár; máktöltelék: 25 dkg őrölt mák, 1 citrom reszelt héja, 2 főtt burgonya, reszelve, 4 tojás felvert fehérje, 8 evőkanál cukor, szükség esetén kevés víz.

Az élesztőt elmorzsoljuk a liszttel, a margarinnal, a tojássárgájával és a többi hozzávalóval. Jól kidolgozzuk, majd fél órán át, pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a mákot elkeverjük a cukorral, a citromhéjjal, a reszelt krumplival, lazán hozzáadjuk a tojáshabot, és ha nem elég híg, kevés vizet öntünk hozzá. A tésztát két részre osztjuk, az egyiket kinyújtva egy tepsi aljára terítjük, megkenjük a lekvárral, ráöntjük a tölteléket, majd beborítjuk a kinyújtott tészta másik felével. Jó meleg sütőben sütjük, majd amikor kész, vizes ecsettel áthúzzuk a tetejét. Ettől különösen omlós lesz.

-vissza a tartalomhoz-

Mézes kókuszos

Hozzávalók: l5 dkg cukor, 2 evőkanál méz, fél dl víz, 20 dkg kókuszreszelék, 5 dkg margarin, 3 evőkanál rum, 2 kanál kakaó.

A cukorból, mézből és a vízből szirupot főzünk. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a rumot, és a margarint. Két részre osztjuk. Az egyik világos marad, a másikat kakaóval barnára színezzük. Mindkét masszából elvesszük a harmadát, majd egy deszkára fóliát terítünk, amit cukorral szórunk meg. Először kinyújtjuk a nagyobb fehér kókuszt, rátesszük az ugyanekkorára nyújtott barna harmadot, és a fóliával összecsavarjuk. Ugyanígy járunk el a másik masszával is. A két rudat hűtőben kifagyasztjuk, majd vékony szeleteket vágva felváltva tálaljuk.


-vissza a tartalomhoz-

Gyömbéres sütemény

Hozzávalók: negyed kg cukor, 4 tojássárgája, l egész tojás, 1 dkg őrölt gyömbér, negyed kg liszt.

A hozzávalókat összegyúrjuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, formákkal kiszaggatjuk, kikent, lisztezett tepsire tesszük, 2 óra hosszat állni hagyjuk, majd gyenge tűznél sütjük. Napokkal korábban kell készíteni, mert eleinte kemény.


 

Az oldal támogatója

Konwax Bt

konwax bt
Egyedi szauna, bútor, és autóbeálló készítés
 
  •  
    Autóbeálló házilag
     
  •  
  •  
     
    Konwax Bt.